Ahogy közeledik az év vége, a sajtó késztetést érez arra, hogy összefoglalja a gazdasági ágazatok trendjeit. Ami ezen belül az elektronikus kereskedelmet illeti: mindegyik összesítés a gyors és költséges technikai fejlődésről szól. Ez azt sejteti, hogy aki egy országon belüli eladásaiból megélni, annak egyre nehezebb lesz a dolga. Export nélkül egyre kevésbé megy….
Continue readingMár csak ez hiányzott: támadóra vált az MI az év végi főszezonban
A mesterséges intelligencia (MI) mint minden új technológia, kétélű fegyver az emberek kezében. Amilyen nagy segítséget kínálhat az online kereskedőknek, éppen olyan nagy kárt okozhat, ha a kiberbűnözők használják. Az idei ünnepi szezonban sajnos, a jelek szerint az utóbbi gyakorolhat nagyobb hatást az elektronikus kereskedelemben.
Continue readingAz Amazon robotraktár flottával száll be a Micro-Fulfillmentbe
Az Amazon ismét robotizált raktárakba fektet, a korábbi gigaberuházásokkal ellentétben a világ legnagyobb e-kereskedője az év egyik legnagyobb hatásúnak várt logisztikai trendje, a micro-fulfillment mellett teszi le a voksát. Már meg is kezdte az egyik élelmiszer nagyáruházhoz kapcsolt néhány robotraktár tesztelését: a vásárlók más Amazon-rendeléseiket is átvehetik, miközben élelmiszereket vásárolnak.
Continue readingAz automatizáció a szükséges falat kenyér a logisztikai csúcsidőszakok számára
Az e-kereskedelem dinamikus növekedése és a vásárlói igények változásai folyamatos kihívások elé állítják a logisztikai cégeket, különösen a kiemelt, forgalmasabb ünnepi szezon során. Az olyan csúcs vagy peak-időszakok, mint a karácsony vagy a Black Friday, komoly terhelést jelentenek a csomagküldő szolgáltatók számára. Ebben a helyzetben az operációs felkészültség, a modern technológia és az automatizáció jelentik a kulcsot a hatékony működéshez.
Continue readingBlack Friday: elköltenek ugyan 160 milliárdot, de már tudatosabbak a vásárlók
Bár a Black Friday már nem olyan vonzó a vásárlók számára, mint régebben, az idei forgalom így is elérheti a 150-160 milliárd forintot, derül ki a Publicis Groupe Hungary és a PwC Magyarország friss kutatásából.
Continue readingKihúzhatja a webáruházakat a hazai piacuk bezártságából egy jó kis exportügynökség
Ha egy online kereskedő egyedül akar nekivágni az exportpiacoknak, akkor nyilvánvalóan minden ezzel kapcsolatban felmerülő gondot saját magának kell megoldania. Ez éppen olyan riasztó, amilyennek látszik. Ezt ismerték fel Vietnámban is, ahol az egyik elektronikus piactér új szolgáltatással bővült. És az exportügynökség, mint tevékenység, meglepően sikeres lett.
Continue readingBőgel György: Élet a kazalban, avagy hogyan épül az MI világ?
Vajon a globális gazdaság mely szektorai tekinthetők úttörőknek a mesterséges intelligencia alkalmazásában? Közöttük van-e a kereskedelem? Többféle mutatót is felhasználhatunk e kérdések megválaszolásához. Bőgel György, az Ecommerce Hungary Egyesület volt elnöke, a CEU tanára többek közt a kazal módszert is beépítve írt egy újabb hosszú, tartalmasan figyelemre méltó analízist a Kosárérték olvasói számára.
Continue readingÚjra felfedezik a teleshop műfaját, és ezt hiba volna megmosolyogni
Bár a korona vírus járvány ideje alatt Európában és általában a nyugati piacokon is hatalmas potenciál láttak az e-kereskedők a live shopping intézményében, a várt áttörés azonban elmaradt. Bár az élő videó streames értékesítés ismertsége folyamatosan nő, elfogadottsága mégis jóval elmarad a távol-keleti piacokétól.
Continue readingMiért nem esik a marketing egyhamar az MI áldozatává ?
A mai marketing világában a mesterséges intelligencia egyszerre áldás és átok is . Elképesztő hatékonyságot és meglátásokat kínál(na), de komoly kérdéseket vet fel a hagyományos marketingszerepek jövőjével kapcsolatban is. Vajon meddig maradhat az emberi kreativitás az úr?
Continue readingAz új technológiák segítik a nők vezette online vállalkozások exportját
Tartottak egy webináriumot Londonban, amely egyebek mellett arra kereste a választ, hogy mi a különbség a nők és a férfiak irányítása alatt álló kis és közepes méretű vállalatok hozzáállásában az exporthoz. Emellett kiderült, hogy nem is gondolunk rá, mekkora lehetőségek rejtőznek a B2B exportban.
Continue reading








