Export

Külföldre nyitnál? Minden, amit e-kereskedőként az exportról tudnod kell.
Mentorprogramot indít a Digitális Kereskedelmi Szövetség
A mentorprogram célja, hogy a bekerülő cégek sikeres hazai szakértők segítségével lépjenek a következő szintre és sikertörténeteikkel egyre több kereskedőnek mutassanak példát, hogy a nemzetközi terjeszkedés reális cél a magyar kereskedők számára is.
Ecommerce Hungary
Recesszió, infláció, nemzetközi versenytársak...számos kihívás áll a hazai e-kereskedők előtt. Az Ecommerce Hungary Egyesület közel két évtizede rendezi visegrádi konferenciáját, amelynek fő szervezőjével, Bognár Ákossal beszélgettünk.
“Azzal, hogy átlépünk a Tiberisen, még nem foglaltuk el Rómát”
Az Alinda.hu szinte az elindulása óta jelen van a környékbeli országok piacain, és jelentős szereplőnek számít a régió e-kereskedőinek körében. A cég ügyvezetőjével, Tátrai Norberttel beszélgettünk.
diy_barkacs_krea01
A debreceni vállalkozás egy évtized alatt komoly kereskedővé nőtte ki magát. A két tulajdonost, Herpácsi Gábort és Mihala Ferencet kértük meg, hogy osszák meg velünk történetüket.
diy_krea01
Rédey Iván, a Shoptet magyarországi vezetője a X. Magyar Marketing Fesztiválon tartott előadást, ahol többek között a cseh és szlovák piac jellemzőiről beszélt, és arról, mik gátolják leginkább a magyar e-kereskedőket az exportban.
Digitális stratégia élesben VI.: Így vágj neki az exportnak – Tartalommarketing és tartalmi ökoszisztéma
A cikk célja egy holisztikus szemlélet kialakítása, hogy a tartalommarketing szó hallatán ne csak egy blogbejegyzésre gondoljunk.
Digitális stratégia élesben V.: Így vágj neki az exportnak - Organikus növekedés
A sikeres nemzetközi terjeszkedés digitális feltételeit bemutató cikksorozatunk ötödik részében azt mutatjuk be, hogy technikai, tartalmi és linképítési szempontból mire érdemes ügyelnünk új weboldalunk felépítése során.
Digitális stratégia élesben IV.: Így vágj neki az exportnak - Adat- és mérési stratégia
Folytatjuk a sikeres nemzetközi terjeszkedés digitális feltételeit bemutató cikksorozatunkat. Ebben a részben azt járjuk körbe, hogyan érdemes felépíteni egy jól működő adat- és mérési stratégiát.
Digitális stratégia élesben III.: Így vágj neki az exportnak - Médiastratégia
A sikeres nemzetközi terjeszkedés digitális feltételeit bemutató cikksorozatunk harmadik részében azt járjuk körbe, hogyan lehet felépíteni működő digitális médiastratégiát egy külföldi piacon.
Digitális stratégia élesben II.: Így vágj neki az exportnak
A sikeres nemzetközi terjeszkedés digitális feltételeit bemutató cikksorozatunk következő részében megvizsgáljuk, hogyan válasszuk ki a legnagyobb üzleti potenciállal bíró exportpiacot, és hogyan készítsük elő a piacra lépést.
Miért nincsenek magyar e-kereskedő championok?
Egyáltalán miért cél, miért vágyott állapot, hogy nemzetközi szereplők, magyar sikersztorik legyenek az e-kereskedelemben?
Digitális stratégia élesben I.: Így vágj neki az exportnak
Sok helyen lehet hallani, hogy a magyar e-kereskedelmi export években mérhető lemaradásban van. Cikksorozatunkban bemutatjuk, hogy mik a sikeres nemzetközi terjeszkedés digitális feltételei.
Vitaindító: 9 további ok, amiért a magyar e-kereskedő nem lép külföldi piacra
A DKSZ által korábban ismertetett tényezők mellett további 9 lehetséges gátat mutatunk be, amelyek hozzájárulhatnak a hazai kereskedők itthon maradásához.
Digiméter: volna még hová fejlődni online értékesítésben
A növekedést hosszú távon gátolhatja, hogy nemzetközi terjeszkedése még gyerekcipőben jár - derül ki abból a kutatásból, amelyet a Digitális Kereskedelmi Szövetség (DKSZ) megbízásából a GKID készített.
Elveszi-e a mesterséges intelligencia a szövegírók munkáját?
Egy észt startup, az Eurora az AI technológia segítségével gyorsítaná fel az EU piacára szállító e-kereskedők logisztikai folyamatait, és támogatná a célországokban történő adóoptimalizálást is.
A Shopify a JD.com segítségével hódítja meg Kínát
Az e-kereskedelmi óriáscéggel, a JD.com-mal létesített partnerkapcsolat révén az Egyesült Államokból Kínába történő értékesítés átfutási ideje a jelenlegi 12 hónapról 3-4 hónapra csökkenhet.
Ha kimaradsz, lemaradsz! Miért kereskedj az áruházaddal nemzetközi piacon?
Egy webáruház működtetése sok fejtörést okoz. Érdekel, hogyan növelheted meg a célpiacodat egyik napról a másikra? Ha igen, itt a remek alkalom, hogy egy költségmentes, mégis hatékony megoldásról olvass.
Európa
Július 1-jétől egyszerűsödnek az e-kereskedelemmel kapcsolatos áfaszabályok az EU-ban, ami az e-kereskedelem további élénkülését és a hazai export bővülését eredményezheti.
E-kereskedelem: a nemzetközi piachódítás lehetőségei és kihívásai
E-kereskedőknek utat mutatva öt szakember, egyenként 20 perces előadásban osztotta meg tapasztalatát, melyek videófelvétele most visszanézhető.
Eseményajánló: "E-kereskedelem: a nemzetközi piachódítás lehetőségei és kihívásai"
A Growww Digital 2021. máus 26-án, szerdán mindenkit vár ingyenes online szakértői délutánjára, ahol 6 szakértő mutatja be a külföldi üzleti terjeszkedés feltérképezhetőségét, lehetőségeit, kihívásait.
Jelentős változások az e-kereskedelem szabályozásában
2021-ben új alapokra helyezik az online értékesítés szabályozását az EU-ban, az unió teljes területén megváltoznak az e-kereskedelemmel kapcsolatos áfa- és vámszabályok. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
Európa
Egy, az Európai Unió tagállamainak kereskedelméről szóló tanulmány szerint közel két százalékkal emelkedett az országhatárokon átnyúló kereskedelem az öreg kontinensen.
Exportfejlesztési Pályázati Programot hirdet a KKM
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) 200 millió forint keretösszegű pályázatot hirdet a hazai kis- és közepes vállalkozások külpiaci tevékenységének előmozdítása érdekében - közölte Joó István, a tárca export növeléséért felelős helyettes államtitkára.
Cross Border Insights Finder
Szeretnél kilépni a nemzetközi kereskedelembe? A határokon túl élő célközönséged felkutatásához a Facebook lehet az egyik legjobb eszközöd.
dhl-sorozat-IT
Garantálható-e a siker a 14%-os növekedésben levő olasz e-kereskedelmi piacon, ha exportálni szeretnénk? Útmutatónkból kiderül, mire érdemes figyelni.
Franciaország
A francia piac egy e-kereskedelmi mini-boom előtt áll, ezzel a helyzettel pedig minden exportban gondolkozó webáruháznak érdemes élni.
Hogyan kereskedjünk Németországban?
A németek híresek precizitásukról és hatékonyságukról, de vajon ez viszi előre gazdaságukat? Hol vannak lehetőségek az új vállalatok számára a világ negyedik legnagyobb gazdaságában?
DHL UK
Az Egyesült Királyság régóta az online kereskedelem egyik fellegvára Európában. De mitől pörög így az online piac, és mit kell tudnia egy magyar webáruháznak, ha piacra szeretne lépni a világ ötödik legnagyobb gazdaságában?
Csábít Közép- és Kelet-Európa: eljött az export ideje
Magyarország határán túl több millió potenciális vásárló vár a hazai e-kereskedőkre, érdekes módon a legjobb lehetőségeket kínáló piacok az EU keleti részén találhatók.
Külföldre nyitnál? Ezek a legértékesebb piacok
A világ legértékesebb piacainak rangsora jó kiindulópont lehet ahhoz, hogy tervezni kezdjük az e-kereskedelmi export tevékenységünket.
Exportáló kereskedőkre épít a DHL Magyarországon
Budapesti központjának bővítése után akár másnapi kézbesítést is vállal az e-kereskedők export küldeményeire a DHL Express.
A Shopify előre menekül a gazdasági válság elől
Fejlesztések érkeznek a Shopify szolgáltatásába, melyeknek köszönhetően egy kereskedő akár percek alatt kiléphet a nemzetközi piacra.
Külföldi kereskedőkkel erősítene a Yandex a Sberbank tőkéjéből
A legnagyobb orosz online piactér óriási fejlődés és jelentős mértékű növekedés előtt áll, ami egy új, és komoly vásárlóerővel rendelkező piacot tesz könnyen elérhetővé a külföldi kereskedők számára.
Vitaindító: 9 további ok, amiért a magyar e-kereskedő nem lép külföldi piacra
Az e-kereskedelem bővülése az Észak-Amerikán és Nyugat-Európán kívüli régiókban a leggyorsabb, az amerikai vállalatok mégsem csaptak le ezekre a piacokra.
Csábít Közép- és Kelet-Európa: eljött az export ideje
Nemzetközi mammutvállalatok számára a nyelvek különbözősége miatt nagy erőfeszítést jelentene a közép- és kelet-európai régió 1-1 országának meghódítása. Viszont ami a nagyoknak hátrányt jelent, az éppen hogy előnyös lehet egy, a régióban már sikeres webshop számára.
Orosz e-kereskedelem: 22 százalékos növekedés
Az orosz e-kereskedelmi szektor 2017 első félévében mintegy 7,2 milliárd euróra rúgott, ami a tavalyi év azonos időszakához képest 22 százalékos (!) növekedést jelent.
Mit kell tudnia egy exportra kész webshopnak?
A webshopon keresztüli értékesítés összességében általában egyszerűbb, mint egy adott országban helyi képviseletet nyitni és üzemeltetni, azonban ennek is megvannak a maga buktatói, amelyekre érdemes előzetesen felkészülni.