Sikeres program az e-kereskedelem fejlesztéséért

Sikeres program az e-kereskedelem fejlesztéséért

Sikeresen zárult a Mastercard és a BIG FISH 2016-ban indított átfogó programja, amelynek célja az online vásárlási élmény fejlesztése volt. A program szervezői a magyar e-kereskedelmi piac kiemelt szereplőivel együttműködve elemzésekkel, fejlesztési javaslatcsomagok elkészítésével, valamint a fejlesztési programok koordinációjával segítettek abban, hogy a piaci szereplők eredményesebbek, felhasználóik pedig elégedettebbek lehessenek. A projekt során készült esettanulmányok és elemzések mindenki számára elérhetők, így a teljes e-kereskedelmi szektor fejlődését szolgálják.

2016-ban indult útjára az E-kereskedelmi szemle program, amelynek keretében egy év alatt 21 webáruház kapott lehetőséget arra, hogy szakértői segítséggel, jól megtervezett fejlesztések mentén, mérhető módon javítsa weboldalán a felhasználói élményt. A projekt sikerét jelzi, hogy zárásakor a résztvevő szervezetek, akik díjmentesen vehettek részt a programban, kiemelkedően kedvező visszajelzéseket adtak: a kezdeményezés koncepcióját és céljait a válaszadók 92 százaléka maximális pontszámmal értékelte, míg az elemzések és javaslatok hasznosságára a válaszadók fele 7-ből 7 pontot, a fennmaradó 50 százalék pedig 7-ből 6 pontot adott. Arra a kérdésre, hogy mennyire érzik eredményesnek a megvalósított fejlesztések hatását, a többség szintén maximális pontszámmal válaszolt, de a hétfokú értékelési skálán 5 pontnál senki sem adott kevesebbet.

A pozitív visszajelzések is azt mutatják, hogy az E-kereskedelmi szemle programmal egy hiánypótló, hasznos kezdeményezés indult el, de a számszerűsíthető egyéb eredmények is a projekt sikeréről tanúskodnak.

A programban résztvevő Bortársaság esetében például mobilra optimalizált (reszponzív) oldal fejlesztésével a mobil- és táblagépről érkező forgalom konverziós aránya több mint 14 százalékot nőtt, míg a HVG Könyvek honlapján az oldal UX felülvizsgálata és optimalizálása 28% bevétel növekedést, 10% konverziós arány növekedést és 12% kosárérték növekedést eredményezett.

Bortársaság és HVG Könyvek eredmények

A 21 weboldalt elemző szakértői csapat a következő munkafázisokon haladt végig. A program első lépése a kiválasztott weboldalak technikai ellenőrzése, valamint a szakértői elemzések elkészítése volt. Ezután került sor a javaslatok megfogalmazására, majd ez alapján zajlottak le a fejlesztések, amit az adatgyűjtés és a kiértékelés követett. A stáb nem csak esettanulmányokat és átfogó elemzéseket készített, de egy összegzést is írtak a leggyakrabban előforduló hibákról és kihagyott lehetőségekről, segítve ezzel a webshoptulajdonosok munkáját.

A tapasztalatok szerint a magyar webshopoknál a legnagyobb problémát a mérési és a technikai hiányosságok okozzák, és a vásárlási folyamat részleteinek (szállítási és átvételi lehetőségek, fizetési módok) megjelenítése terén is bőven van még mód a fejlesztésre. A kihagyott lehetőségek között kiemelendő a jól elhelyezett termékajánlók és az elhagyott kosarakra emlékeztető levelek fontossága.

A program megvalósulását a Mastercard támogatta. Eölyüs Endre, a fizetéstechnológiai vállalat Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója a program kapcsán elmondta:

 „Figyelemreméltó tanulságokkal zárult az E-kereskedelmi szemle program, amellyel most 21 webshop szolgáltatásainak javításához járultunk hozzá közvetlenül, de az elemzések közzétételével az egész szektor fejlődését szolgáljuk. A vizsgált weboldalak a fejlesztésekkel számottevő konverziós arány és bevétel növekedést is elértek, valamint több visszatérő látogatást, vagyis hűségesebb vásárlókat szereztek.

Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy azok a webáruházak sem dőlhetnek hátra, akik az elmúlt egy évben fejlesztették a vásárlói élményt, hiszen folyamatosan változik a technológia, újabb és újabb trendek jelennek meg a piacon, amelyek a fogyasztói elvárásokra is hatással vannak. Bízom benne, hogy az E-kereskedelmi szemle elindításával és a jó gyakorlatok megosztásával sok webáruház számára adtuk meg a kezdő lökést ezen az úton, és sokan képesek lesznek arra, hogy nyitott szemmel járva, a piac rezdüléseit lekövetve időről időre újragondolják a felhasználói élmény javításának lehetőségeit.”

További információ a programról: http://ekerszemle.hu

Tovább bővülhet az online szupermarketek piaca

GKID - Árukereső.hu: jelentősen lassult az e-kereskedelem 2022-ben

Az online FMCG piac már a negyedik legnagyobb szegmens az e-kereskedelmi piacon a játék, kultúra, műszaki cikkek, és számítástechnika mögött – derül ki a GKI Digital Kutató és tanácsadó Kft. online FMCG piacra vonatkozó kutatásából.

Azok számára, akik a bevásárlást is online szeretnék elintézni, már most is több webáruház elérhető. A Pénzcentrum összehasonlító tesztjén jelenleg a Príma végzett az első helyen, tőle csak egy hajszállal maradt le a G’Roby, őket pedig holtversenyben az ABC Online és a Tesco követi. Az elérhető termékskála, a csomagolási megoldások, a szállítási költségek és a nem elérhető árucikkek helyett felajánlott csere termékek kezelése kapcsán is akadtak jelentős eltérések a próbavásárlások során.

Az online szupermarketek piaca a közeljövőben további szereplőkkel egészülhet ki. A Spar webshopja már az előkészítés fázisában van, a Penny pedig Németországban megnyitotta első webáruházát, így nem kizárt, hogy hamarosan a magyar piacon is megjelennek majd. Az olcsó termékeiről híres élelmiszerlánc kezdetben non-food kategóriában, illetve alkoholos italok kategóriában kínál termékeket online felületen. A hírek szerint a REWE Group tulajdonában álló üzletlánc az év végéig kiterjeszti az online vásárolható áruk körét a “kőboltokban” elérhető teljes kínálatra. Az online felület lehetőséget biztosít regisztráció nélküli vásárlásra is, és nincs korlátozás a megrendelhető áruk darabszáma, vagy értéke szerint. Az árak ugyanazok mint a hagyományos üzletekben, a kiszállítás pedig egységesen 4.95 euróba kerül, amelyet a DHL-lel együttműködve bonyolítanak.

A szereplők számával együtt a vásárlói bázis is folyamatosan bővül, egyre többen térhetnek át a kényelmes online rendelésekre. Az egyes szereplők sikere azon múlhat, hogyan tudják magukat megkülönböztetni a versenytársaktól, vagy hogyan tudják szélesíteni a termékpalettát, és kihasználni a fizikai üzletekben korlátokat jelentő polchelyek virtuális megfelelőjét.

Nagy Sándor, a G’Roby Online Szupermarket ügyvezetőjeként úttörő volt ezen a területen: 2000-ben, a trendeket jócskán megelőzve nyitotta meg az első élelmiszer webshopot, amelyet a BIG FISH csapatával közösen azóta is folyamatosan fejleszt.

Az online élelmiszerpiac ­változásait ma így látja:

“Míg a teljes kiskereskedelmi értékesítés 5%-át már az online adja, az FMCG ágazatban ez az arány alig 1-2%. Azok a nagy nevű szereplők, akik a bizalomépítésben nagy szerepet játszhatnának, vagy nagyon későn érkeztek meg, vagy egyáltalán nincsenek is jelen. Piackutatási adatok szerint a szuper- és hipermarketek számára még mindig a szórólap / akciós újság a leghatékonyabb hirdetési forma, láthatóan nagyon nehéz a élelmiszer beszerzés területén az embereket az online felé terelni.

Mi azt látjuk, hogy aki egyszer kipróbálja, azok többségénél szokássá tud válni ez a fajta kényelmesebb módja a nagybevásárlásnak. Viszont az elvárások is egyre magasabbak: az emberek egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben tolerálják azt ha késve érkezik a megrendelt étel-ital, vagy nem kapnak meg mindent amit kértek. Ez utóbbi kifogástalan színvonalat pedig még a nagy szereplők közül sem mindenki tudja biztosítani, ami tovább lassítja a fogyasztói átállást.

Pont ez előbbiek okán a G’Roby-nál mindig is fontosnak tartottuk az ügyfélkiszolgálás minőségét, a személyes ügyfélszolgálat működtetését. Ez, és megszokottnál szélesebb termékválasztékunk az a versenyelőny, amellyel a nálunk erősebb piaci szereplők mellett is folyamatos növekedést tudunk produkálni.”