A mobil eszközökon lebonyolított vásárlások csak az elmúlt években váltak általánossá a mindennapokban és kulcsfontosságúvá a kerekeskedők számára, ezért talán kissé meglepő, hogy a “mobile commerce” fogalom definíciója már 20 évvel ezelőtt, 1997 novemberében megszületett a Global Mobile Commerce Forum konferencián.

Az első itthoni gyakorlati alkalmazásra nem is kellett olyan sokat várni, hiszen egy 2001-es sajtóközlemény szerint a Pannon GSM 2001. november 29-én “… elindítja Magyarország első komplex m-commerce szolgáltatását, a TravelOnline-t, mely a Pannon GSM közreműködésével, elsőként a PannonW@P-on keresztül érhető el.”

Pannon GSM és WAP… talán akadnak már olyanok a mai kereskedők között, akik nem is emlékeznek ezekre a megnevezésekre.

Az elmúlt 20 év

20 éve indult útjára egy izgalmas terület, amit m-kereskedelemnek kereszteltek el, azonban ma már egyre többször kérdőjelezzük meg: létezik-e egyáltalán önállóan olyan, hogy m-kereskedelem?

Ha a piaci előrejelzéseket nézzük, sokszor eszköz szerint differenciáltan látunk prognózisokat a kereskedelem növekedésére.

Mobile share of e-commerce forecast

Ilyen szempontból megkülönböztethetők a mobil eszközökről végrehajtott tranzakciók, ezek arányát figyelemmel is kíséri minden tudatos kereskedő a saját eladásait elemezve.

Ha azonban egy kicsit más szemszögből nézzük:

Single, multi, cross, omni-channel

Kezdetben volt a bolt, amely offline csatornán kommunikált a vásárlói felé (single channel). Az internet elterjedésével átalakult a kommunikáció, már párhuzamosan több csatornán (offline én online), illetve akár a különböző eszközökre optimalizálva is megszólítottuk az érdeklődőket (multi-channel). A technológiai és módszertani fejlődés nem sokkal később életre hívta a következő szintet, amikor a különböző csatornákon közvetített üzenetek már összehangoltan, és akár egymásra épülve, egymást kiegészítve juthattak el a vásárlókhoz (cross-channel).

Ma ott tartunk, hogy minden mindennel összefügg: a lehető legtöbb módon, a lehető legtöbb csatornán, offline és online, a látogatók viselkedését elemezve, korábbi tranzakciók, érdeklődés, és minden más hozzáférhető információ alapján egyetlen nagy, komplex rendszerben gondolkozunk és egységesen kommunikálunk (omni-channel), ezen rendszer elemeinek összessége határozza meg az eredményünket.

Ebből a szemszögből nézve aligha értelmezhető önállóan az e-kereskedelem, az m-kereskedelem. Kereskedelem létezik globálisan, a sarki fűszerestől az Amazonig mindenkinek.

A jelen, és a várható jövő

Miközben mi lassan kifogyunk a channel elé aggatható jelzőkből, Kínában már nem az omni-channel a trend, ők unichannelről és “O2O”, azaz “online-to-offline” kereskedelemről beszélnek az ún. New Retail stratégia részeként. Náluk lassan mindennapos az, hogy a különböző módokon, online felületeken vagy alkalmazásokon keresztül a mobileszközökre eljuttatott üzenetekkel az offline üzletekbe csalogatják a vásárlókat, akik a kiválasztott termékeknek csak leolvassák a QR kódját, a kosarat azonnal kifizetik egy mobil appon keresztül, majd elégedetten sétálnak tovább – a rendelést pedig a kereskedő ezek alapján házhoz szállítja.

Bár az Alibaba hétvégi akciójában a 821 millió rendelés 90%-át mobiltelefonon adták le, mi még ettől egy kicsit távolabb vagyunk. Az Ecommerce Foundation előrejelzése szerint az internetes kereskedelem 19 százalékos bővülése várható európai szinten a 2017-es évben, nálunk az internetezők 58 százaléka vásárol rendszeresen a világhálón, 57 százalékuk mobileszközzel.

A trend világosan látszik, ezt jól mutatják nemcsak a kereskedők analitikai számai, hanem például a Google törekvései: 2018-ban jelentős változás várható a kereső rangsorolási algoritmusában, azon belül is a mobilra optimalizáltság értékelésében.

Ha a fentieket figyelembe véve pontosak akarunk lenni,
m-kereskedelem helyett fogalmazzunk inkább így: „kereskedelem mobilon”.

Kereskedelem mobilon

Ezzel a megnevezéssel kapott önálló szekciót a HWSW mobile! mobiltermék-fejlesztési, fintech és IoT konferencián a témakör, ahol 2 nap alatt (2017. november 29-30.), 80 előadó részvételével járunk körbe mindent, ami ma a mobilvilággal kapcsolatban foglalkoztatja a közönséget.

Az első napon hagyományos előadások, a második napon pedig 8 tematikus workshop várja a látogatókat, amelyek között cross-device mérésekkel kapcsolatos analitikai blokk is lesz.

Az előadások között szó lesz a cross platform mérésekről, helymeghatározásról, valamint az ezek kombinációjával lebonyolítható reklám kampányokról. Megnézzük mennyire és hogyan alkalmazhatóak a gyakorlatban a mostanában annyira divatos AI megoldások és chatbotok, valamint hogy hogyan alakítják át a mobil alkalmazásokat az AR, VR, IoT lehetőségei.

A kereskedelem egyik újra és újra visszatérő kérdésére az eMAG bukaresti központjából érkező kiemelt vendégeinktől kapunk választ: érdemes-e mobil alkalmazást fejlesztenie egy kereskedőnek?

Részletes információk: HWSW mobile! mobiltermék-fejlesztési, fintech és IoT konferencia
Időpont: 2017. november 29-30.
Helyszín: MOM Kulturális Központ (1124 Budapest, Csörsz u. 18.)

A Kosárérték szerzői közül a konferencián előadást tartanak:

Dr. Horváth Attila: Fizetési innovációk és élmény mobil környezetben
(FinTech szekció, 12:40)

Schmidt Zoltán: Ilyen volt az m-commerce elmúlt 20 éve – de milyen lesz a következő?
(Kereskedelem mobilon (Kosárérték terem), 11:00)