Az Alibaba Group nemzetközi piactere, az AliExpress komoly nehézségekkel küzd az Európai piacon, és továbbra sem növekszik olyan ütemben, amilyenben a kínai anyacég szeretné.

A küldemények áfaszabályozását előíró, tavaly életbe lépett rendelet nem tett jót a cég eladásainak. Nyugat-Európában továbbra is mindössze 4 százalék a piaci részesedése, szemben az Amazon húsz százalékával, de a kelet-európai régióban sem teljesítenek jobban öt százaléknál.

Az sem segítette a növekedési kilátásokat, hogy a kelet-európai piacokon jelen vannak az olyan regionális, tőkeerős kiskereskedelmi konkurensek, mint a Magyarországon is komoly portfólióval rendelkező Allegro, vagy az 50 millió aktív vásárlót magáénak tudó Zalando.

A harmadik üzleti negyedévben az AliExpress továbbra is gyengélkedett, ami jelentős mértékben hozzájárult a konglomerátum mintegy 2,8 milliárd eurós veszteségéhez. A tavaly meglehetősen furcsa körülmények között eltűnő, majd megkerülő Jack Ma által alapított cég mind B2B, mind B2C területen komoly versenyző, amely alacsony árairól és meglehetősen hektikus kiszállítási idejéről vált híressé.

A cég korábban a logisztikai problémák megoldására kezdett fejlesztésekbe, tavaly pedig újratervezett rendszerrel azt ígérték, hogy 10 nap alá csökkentik a megrendelt termékek leszállításának idejét.

Az Alibaba-csoport a Lazada megvásárlása révén próbálta megvetni a lábát az európai piacon, bár valójában már egy évtizede jelen volt a régióban. A Wish és a Shein példájához hasonló igazi áttörést azonban nem sikerült elérnie. Az Alibaba-csoport negyedéves pénzügyi beszámolója szerint egy év alatt három százalékkal növekedett a cég forgalma, amely során 29,1 milliárd dolláros árbevétel mellett keletkezett a már említett, tetemes veszteség.

A hazai piacokon elszenvedett visszaesés után az Alibaba nemzetközi terjeszkedéstől remélt forgalma sem úgy alakult, ahogy előzetesen tervezték. A nemzetközi piacon értékesített termékek száma például egy év alatt mintegy három százalékkal esett vissza. A harmadik üzleti negyedében leginkább a Lazada és az AliExpress gyengélkedett, amit a szintén általuk üzemeltett Trendyol és Daraz forgalmának minimális növekedésével sikerült némileg ellensúlyozni.

A cég által kiadott közlemény szerint a romló pénzügyi adatok mögött többek közt az áll, hogy az Európában a postai úton feladott csomagokra tavaly kivetett kötelező forgalmi adó most jelenik meg először a teljes évre kivetített számokban. Az Alibaba-csoport azonban továbbra is elkötelezettnek tűnik az európai piacok bevétele mellett, erre azonban az idén már aligha kerül sor.