Hogyan tehető fiatalossá egy historikus márka gyártója, ha már úgy döntött: komolyan veszi az online világban nem csak a jelenlétet, hanem a webáruházas kihívásokat is? Hogyan lesz néhány év alatt az e-kereskedelmi seregszemlén a szakmáját elmondása szerint autodidakta módon „betanuló” vendégből előadó? Kapitány Tamást, a Zwack Unicum Nyrt. üzletvezetőjét Szabó M. István kérdezte.
Continue readingHogyan növekedhetnek a magyar e-kereskedelmi értékesítők Közép-Kelet—Európában?
Ahogyan a régió egészére, a magyar e-kereskedelmi piacra is a permanens növekedés a jellemző – és az, hogy az ügyfelek, a fogyasztók egyre inkább online vásárolnak. Ez, mint több és több vállalkozás számára vonzó, a nagyobb verseny pedig a vásárlókért folytatott harcot teszi egyre élesebbé. A helyi értékesítők számára ezért természetes lépés, hogy túllépjenek a saját piacaikon, és erre kiválóan alkalmasak a közép-kelet-európai régió országai. Megmutatjuk, hogyan bővítheti e-kereskedelmi vállalkozását a CEE régióban, és azt is, hogy ez miért is éri meg az Allegro segítségével.
Continue readingItt az AI alapú szolgáltatás, ami megtanulja a cégedet
Hatékony, mérhető és célzott, AI-alapú szövegírási szolgáltatás jelent meg a SEO-piacon, amely azt ígéri, hogy a generált tartalom teljes kontextusát és mélységét értékesebbé teszi, így azt a keresőmotorok is relevánsabbnak ítélik meg. Kinek szól ez az ígéret és hogy kell ezt jól érteni? Megkérdeztük Szesztay Pétert, a BP Digital alapító tulajdonosát.
Continue readingRadó Mátyás: „Nem akartam tovább bedarálódni”
Mintegy két évtizednyi tandemezés után Radó Mátyás kilépett az Oander kötelékéből. A döntésről azt közölte: hátrébb lép és más dolgokkal fog foglalkozni. A kereskedelmi digitalizációra és az omnichannel fejlesztésre specializálódott ügynökségből távozó menedzsert e döntése hátteréről és a hogyan továbbról is megkérdeztük.
Continue readingSokszínű, de jól belőhető az e-keres podcast-kínálat
Sokat elárul arról mennyire megmozgatja az üzleti világ iránt érdeklődők fantáziáját az elektronikus kereskedelem, hogy a témában se szeri, se száma a színvonalas podcastoknak. A magyarországi podcast listánkon is 12 alkotó vagy alkotócsoport szerepel, a legismertebb angol nyelvű gyűjtés pedig ennél is hosszabb.
Continue readingAz elsőre elutasított shake-et már raklapszám’ rendelik a boltláncok
Bálint nem akart céget alapítani, csupán egy gyors, egészséges reggelit szeretett volna, ami jól illeszkedik a pörgős, multis állásához. Aztán ez lett az activé FiberShake, amire a netes vásárlók már a webshop indulásakor rátekeredtek.
Continue readingÉs mégis: milyen egy jó gomb?
A gombok kulcsszerepet játszanak a felhasználói interakciókban, hiszen ezekkel kezdeményezi a látogató a fontos műveleteket (pl. vásárlás, kosárba tétel, fizetés). A gombok következetes elhelyezése és használata a weboldalon javítja a felhasználói élményt és megkönnyíti a navigációt. És még…?
Continue readingDeák András: „Én egyáltalán nem temetném a könyvkereskedelmet”
Az AI hétköznapivá válásától az olvasás és a könyv elmúlása helyett a tartalomfogyasztás minőségi változását, új szolgáltatások bevezetését és sikerét is várja a könyvipar számára Deák András, a Libri-Bookline Zrt. Digitális Csatornák igazgatója. A menedzsert a könyvpiac és az e-kereskedelem aktuális viszonyáról, az ideális olvasóról és a digitális fejlesztési igényekről is kérdeztük.
Continue readingA ROAS mítosza és a valóság
A legtöbb webáruház-tulajdonos számára a marketing-kampányok sikerességét egyetlen mutató határozza meg: a ROAS, vagyis a hirdetésre költött összeg megtérülése. Ha egy webshop egymillió forintnyi Facebook-hirdetésből hárommillió forintos bevételt csinál, az papíron kiváló eredmény. Legalábbis első ránézésre. De mi történik akkor, ha ezt a kampányt megpróbáljuk tízszeres költéssel futtatni? Vajon ugyanúgy hozza majd a hármas ROAS-t? És ha igen, az valóban azt jelenti, hogy nyertünk?
Continue readingKinek való az egyedi fejlesztésű webáruház – és kinek nem?
Ha az in medias res írói módszerével akarunk arról beszélni, érdemes-e egyedi webáruházat építeni egy vállalkozásnak, akkor a legfőbb tudnivaló, hogy ez akkor kifizetődő, ha az egyedi igények fejlesztésére szánt többletráfordítás tervezhető időn belül megtérül. A második feladat, hogy alaposan fontoljuk meg, melyik céget bízzuk meg az egyedi fejlesztéssel.
Continue reading








