2023 különösen változékony év volt a SEO-ban, minden negyedévre jutott valami izgalom. Az év elején berobbant a generatív AI (előbb a ChatGPT, majd a Google Bard által), nyáron kivonták a forgalomból a Universal Analyticset, az év második felében pedig a tucatnyi és sokszor egyszerre futó Google algoritmusfrissítések borzolták a kedélyeket a SEO szakmában. A nemzetközileg elismert SEO nagyágyúk szerint ezért 2024 részben arról is szól, hogy megtanuljuk hatékonyan és előnyösen használni a sorra megjelenő új eszközöket.

Nézzük meg, hogy mik a beígért SEO trendek 2024-re, és mi az, ami változatlan marad. Mindkettőnek fontos szerepe lehet a növekedésben: az előbbiekkel jó, ha fokozatosan megismerkedünk, míg utóbbiak teremtenek stabil alapot a vállalkozásunk sikeres működéséhez.

1.) Update update hátán

2023 különösen változékony év volt a Google algoritmusfrissítsek szempontjából. Bár átlagosan 9-10 hivatalos update-tel számolhatunk évente – ez alól 2023 sem volt kivétel – , ezen kívül jellemzően vannak be nem jelentett frissítések is.

Tavaly, az utolsó negyedévben megszaporodó és többször egyszerre futó algoritmus update-ek jelentettek a szokásosnál nagyobb kihívást. Októberben párhuzamosan egy spam és egy core update, novemberben pedig egy core és egy reviews update indult. Ilyen esetben nehezebb megállapítani, hogy ha érintett is volt a weboldal, miért és melyik frissítés miatt következtek be a változások. 

Forrás: Patrick Reinhart – SEJ webinárium slideshow

A fenti ábra a 12 hónapot mutatja Patrick Reinhart SEO szakértő webináriumi anyagából. A Google jelek a bejelentett frissítéseket, míg a kémiai edények az egyéb “huplikat” jelölik a forgalmi görbén, amelyek akár be nem jelentett frissítések –  vagy persze más, a Google-től független okok – miatt jelenhettek meg. Reinhart szerint a Google 2024-ben folytathatja a gyakori és akár egyidejű frissítéseket, illetve még többet tesztelhetnek bejelentés nélkül. Mindez fokozhatja a rangsorolásban tapasztalható változékonyságot, amire érdemes előre felkészülni.

Hogyan készülj erre a trendre?

Direkt módon nem sokat tehetünk, de amennyiben a technikai SEO alapok rendben vannak és értékes tartalmat állítunk elő, illetve rendszeres audittal és a hibák javításával gondoskodunk a weboldalunk “egészségéről”, a frissítések is kevésbé éreztethetik (negatív) hatásukat.

2.) Az SGE elindulása a SERP-en

Az SGE (Search Generative Experience), vagyis keresési generatív élmény a tavaly beinduló AI robbanás következménye. A Google célja, hogy mesterséges intelligencia által generált, társalgás alapú válaszokat kínáljon a felhasználóknak, amelyek minden korábbinál személyesebb élményt hoznak a keresési tevékenységbe. A perszonalizálás, a személyre szabott válaszadás a mesterséges intelligencia nehézfegyvere. A fejlesztés már tavaly év vége óta élesedett, de még kísérleti fázisban van. 

Forrás: Patrick Reinhart – SEJ webinárium slideshow

Az eddigi “nulladik pozícióban” megjelenő bővített kivonatoktól az SGE annyiban különbözik, hogy nem szó szerint idéz egy bekezdést egy weboldalról, hanem több website információira támaszkodva prezentálja a saját válaszát a felhasználóra szabva. A forráslinkeket azonban mindig feltünteti, így nem lopja el tartalmat, sőt: megnövelheti a láthatóságot és a forgalmat a forrásoldalak számára. Ez a jó hír. Azzal viszont számolni kell – és ez a kellemetlen következmény –, hogy az organikus találatok jelentősége tovább csökkenhet. Egyrészt még eklektikusabb elrendezés érkezhet a SERP-re (a kereső találati oldalára), ami még lejjebb tolhatja az organikus linktalálatokat a képernyőn. Másrészt a generatív AI válasza minden más tartalomnál személyre szólóbb lehet, így csökkentve az esélyét annak, hogy a felhasználónak el kelljen hagyni a találati oldalt.  

Hogyan készülj erre a trendre? 

Érdemes jól érthető, közvetlen, társalgási stílusú, strukturált tartalmat előállítani, amely konkrét felhasználói kérdésekre ad választ. Így könnyebben használhatja forrásként a tartalmunkat a generatív AI.

3.) Specifikusság és szakértelem a mennyiséggel szemben 

A Google igyekszik minél pontosabb választ adni a felhasználói keresésekre, származzon az akár cikkrészletből, felhasználói tartalomból a nagy fórumoldalakról (Quora, Reddit stb.) vagy közösségi média posztból. Ennek megfelelően még diverzebb találatokkal találkozhatunk majd a SERP-en. Sőt, a techóriás azzal is segíti a felhasználót, hogy átkattintás után kiemelheti azt a részt, amely a keresőszót (vagy a kérdésre adott választ) tartalmazza.

Hogyan készült erre a trendre?

Az e-kereskedelem résztvevőinek javasolt minél specifikusabb infókat belevenni a tartalmaikba (landing oldal szöveg, kategória- és termékleírások stb.), hiszen annál nagyobb eséllyel jelenhetnek meg a kiemelt “nulladik” pozícióban a találati oldalon, legyen az bővített kivonat, PAA (People Also Ask), SGE vagy más SERP funkció. Kerüljük az általános – sokszor generatív AI általi – blablát a termékekről, fókuszáljunk a specifikus, szakértelmet mutató részletekre: kiknek és miért ajánlott, miben különbözik más termékektől, mivel könnyíti meg a vásárló életét, hogyan használjuk és így tovább. A sok, de alacsony “tápértékű” tartalom helyett a precíz megfogalmazás, részletes infók és konkrétumok emelhetik ki a tömegből a tartalmunkat, és csökkenthetik hatékonyan a látogatók információéhségét. Ez persze nem jelenti, hogy ne használjunk MI-t a tartalomgyártás megkönnyítésére. Csupán annyit, hogy a minőségi promptolásra, a válasz ellenőrzésére és szerkesztésére is fordítsunk tudatos figyelmet. Emellett érdemes növelni a weboldalon belüli tartalmi összekötéseket (belső linkeléssel), relevánsabb információkat tálalni a felhasználóknak még minőségibb formában.

4.) A szerzőség és szerzői profil hangsúlyosabbá válik

Aki komolyan gondolja, hogy jegyet vált a szakértelem vonatra, az nem fogja megbánni. Jelentős 2024-es SEO trend, hogy a Google még nagyobb hangsúlyt fog fektetni annak megértésére, ki egy adott tartalom szerzője, és miért érdemes tőle tájékozódni. A valós, emberi szerző személye és az E-E-A-T elv jegyeit mutató tartalom prioritást élvez majd az algoritmusok személyben. Ez a tapasztalat, szakértelem, hitelesség, megbízhatóság négyesét jelenti, amelyből a tapasztalat a legújabb elem a kibővített, eredetileg Google E-A-T irányelvben.

Hogyan készülj erre a trendre?

Segíts a Google-nek megérteni ezekre a kérdésekre a választ:

  • ki a szerző?
  • miért számít szakértőnek az iparágban?
  • miért számít szakértőnek az adott témában?
  • legyen egy átfogó szerzői oldal (author page) ezekkel az infókkal, amin szerepel a Linkedin profilra mutató link és más cikkek, publikációk listája is
  • Author Schema használata

5.) Pozícióharc helyett SERP-lefedettségre fókuszáljunk

a) Shopping Grath

A Google egyre több újítással próbálja felhasználóbarátabbá tenni a felületét. Így például a felhasználók információs igényei mellett a vásárlási szándékaikat is igyekszik már a találati oldalon kielégíteni. Amíg eddig a „[termékkategória] + vásárlás” keresőkifejezésekre a kategória és termék listaoldalakat láthatta a netező, ma már az ilyen ún. tranzakciós kulcsszavakra a Shopping Graph (a Google vásárlási felülete, amely aggregálja az elérhető online árukészletet az internet egészéről) találatai között is böngészhetünk. A teljes vásárlási folyamat lebonyolítható a találati oldalon. 

Már magyar nyelvű böngészőben is elérhető a Vásárlás funkció a találati oldalon

Így néz ki a Shopping Graph, a Google aggregált termékgyűjteményének felülete a keresőben

 

b) Notes

A másik újítás a Notes, ami szintén a perszonalizációt erősíti a Google felületén, és a social élmény megteremtése a célja – igaz, egyelőre kísérleti fázisban van. Ez a funkció lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy interaktáljanak a találatokkal és megosszák a velük kapcsolatos észrevételeiket, jegyzeteiket. A Google Notes a felhasználói élményt is erősíti, emellett elköteleződésre, interakcióra buzdítja a felhasználókat. 

A fentiek mellett továbbá megnő a intelligens képkereső, termékkereső és a hangalapú keresés funkciók szerepe is találati oldalon a szöveg alapú tartalmakkal szemben, köszönhetően a Google Gemini multimodális AI modelljének.

Mit jelent ez a sok új Google-funkció a SEO szakma számára? Például azt, hogy ezek, illetve a komplexebbé váló SERP design miatt nehezebb lesz eldönteni, melyek a legértékesebb pozíciók. Melyik ér majd vajon többet? Az SGE forrásai közé bekerülni, a képtalálatok között szerepelni, videóval megjelenni a bővített kivonatban vagy az első organikus linkpozíciót birtokolni? Nehéz megmondani. Ettől még fontos SEO feladat marad az organikus pozíciók trackelése, csak a fogalom jelentése és jelentősége árnyalódik. Nem elég a weboldalunk linkjét első helyen tudni, ha a “nulladik” pozícióban vagy a SERP más területén (képek, videók között) a versenytársaink tündökölnek!

Forrás: Patrick Reinhart – SEJ webinárium slideshow

Ez persze nem újdonság, hanem évek óta megfigyelhető tendencia a SEO-ban. Minél diverzebb tartalomformákat vagyunk képesek kreálni a célközönségünk számára, annál nagyobb eséllyel találkozik egy érdeklődő a márkánkkal a keresőben. Innentől a SERP-et egységként érdemes felfogni, és arra törekedni, hogy minél nagyobb hányadát fedjük le tartalommal egy releváns lekérdezésre, például hirdetéssel, organikus linktalálattal, közösségi média poszttal, bővített kivonattal, podcast adással, képes találattal, infografikával, videóval. 

Hogyan készülj erre a trendre?

Egyetlen kulcsszó helyett kulcsszócsoportokra fókuszáljunk egy témában, így értékesebb, átfogóbb kontentet készíthetünk. Konkrét felhasználói kérdésekre adjunk választ a tartalomban, méghozzá a célközönségnek legrelevánsabb formában. Fektessünk több energiát a multimodális tartalomkészítésbe, és tanuljuk ki a különböző tartalomtípusok optimalizálásának csínját-bínját.

Összefoglaló

Izgalmas idők ezek a SEO-ban, ám attól, hogy a Google kereső felülete változásokon megy át, a SEO alapok továbbra is működni fognak, nem kell megijedni. A célközönség igényeinek ismerete, a minőségi és látogatóvonzó tartalom és a weboldal technikai hátterének biztosítása ugyanolyan érvényes 2024-es SEO trend, mint a fentiek, és nemcsak az új évben, de feltehetően még 10 év múlva is működni fog. Ezekre kell továbbra is fókuszálnunk olyan aktuális kérdések mellett, hogy: (1) elég specifikus és szakértői-e a tartalmunk, (2) ki írja és mitől számít hiteles forrásnak, illetve (3) hol jelenik meg a találati oldalon.

Több organikus látogatót szeretnél a weboldaladon?

Bízd ránk a keresőoptimalizálást A-tól Z-ig!
Minden SEO feladatot késlekedés nélkül, magas minőségben végzünk az InternetSolutions Kft.-nél a SEO audittól a stratégiakészítésen és tanácsadáson át a SEO tartalomfejlesztésig, akár AI támogatással. Írj egy üzenetet, és rövidesen felvesszük veled a kapcsolatot!

"*" a kötelező mezőket jelöli

Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.