5+1 tartalmi SEO trend 2023-ban

A januári tervezést, évindítást és stratégiaalkotást elősegítendő összegyűjtöttük, milyen újdonságokra és erősödő tartalmi tendenciákra lehet számítani 2023-ban a legnevesebb SEO szakértők szerint. Lesznek komoly változások a magyar weben is, annyit viszont előrevetíthetünk, hogy nincs az a SEO trendvonat, amire érdemes lenne felülni anélkül, hogy az örökzöld SEO alapok olajozottan működnének.

1. Elérhetőség

2022-höz hasonlóan idén is tovább fokozódik a jelentősége a digitális elérhetőségnek. Mit jelent ez? Azt, hogy a SEO nulladik lépése, hogy a Google képes legyen megtalálni, feltérképezni és indexelni a tartalmaidat. Ez persze eddig is így volt, ám a SEO szakmai diskurzus 2022-ben láthatóan megugrott a témában az előző évekhez képest, és ez a trend 2023-ra is megmaradhat.

Bár az elérhetőség nem Google rangsorolási tényező, egyértelmű a fontossága. Hogyan tudod a tartalomgyártási szokásaid fejlesztésével a weboldalad láthatóságát, elérhetőségét is növelni, és ezáltal vélhetően jobb pozíciókat és látogatószámot elérni? Készíts:

  • alt text-et (helyettesítő szöveg), ami pontosan és tömören leírja, mi van a képen,
  • horgonyszöveget (anchor text), ami egyértelműen jelöli, miről szól a következő oldal, amire a hivatkozás vezet,
  • címet és alcímeket, amik világos logikát követnek,
  • oldalcímet (title tag), ami pontosan leírja, miről szól az oldal.

A fentiek mind segítenek a Google-nek a tartalmak értelmezésében, így a releváns megjelenítésük és láthatóságuk növelésében is.

2. Kiemelt kivonatok, GYIK és egyéb speciális formátumok a SERP oldalon

A felhasználók egyre gyorsabban és könnyebben szeretnének hozzájutni a keresett információkhoz, akár anélkül, hogy ehhez el kellene navigálniuk a találati oldalról. A Google SERP (találati oldal) ezért jelentős átalakuláson megy keresztül, ami 2023-ban is kiemelten fontos szerepet kap majd. A szakértők szerint egyre több lesz a diskurzusszerű szöveges találat, illetve egyre változatosabb adatforrásokból válogathatunk a találati oldalon, növekvő arányban.

Milyen újszerű formátumokról van szó?

  • kiemelt kivonatok (featured snippet)
  • kérdés-válasz formátumú GYIK lista,
  • vizuális találatok (kép, videó, infografika stb.)
  • egyéb adatforrások (pl. termékértékelés)

Ezek a keresési eredmények jellemzően a találati oldal tetején jelennek meg, így lejjebb tolják az organikus pozíciókban elhelyezkedő webes találatokat. Az 1. pozíció helyett tehát új SEO cél lehet ezeknek a 0. vagy null-kattintásos, kitüntetett pozícióknak az elérése. Ez a gyakorlat egyébként a magyar nyelvű weben is életbe lépett már, így a verseny itthon is elkezdődött ezekért a speciális helyekért, akár tudunk róla, akár nem.

SEO trendek 2023
Példa magyar nyelvű kiemelt kivonatra, illetve az alternatív találatok előresorolására a SERP-en

Hogyan módosíts a tartalomgyártási szokásaidon, hogy elérd a kiemelt pozíciókat?

Egyrészt érdemes változatosabb tartalomformákban gondolkodni a jövőben. Ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül új kontentet kell létrehozni, elegendő lehet a webhelyen meglévő információkat látványos formában és alternatív módon (kép, videó, kérdés-válasz, PDF dokumentum, ebook, prezentáció stb.) újracsomagolni.

A szöveges tartalmak terén pedig megugrik az igény a konkrét felhasználói kérdések pontos megválaszolására, mint “Mi a …?” vagy “Hogyan …?”. A direkt válaszokat adó tartalmakból jobb eséllyel jelenhet meg kiemelt kivonat vagy GYIK formátumú válasz a találati oldalon. Ezzel együtt megnő a long-tail kulcsszavakra (hosszabb, specifikusabb keresésekre) optimalizált tartalmak értéke is, különösen, ha a kérdésre jól érthető, tömör, 1-3 mondatos bekezdésnyi választ kínálnak, ami a leggyakoribb módja a kivonatok megjelenésének.

3. Képek optimalizálása

A vizuális keresés és képfelismerés egy dinamikusan fejlődő ágazat, ami a SEO stratégiát is befolyásolhatja. A Google is régóta figyelmeztet a képek optimalizálására, a technológia fejlődésével pedig hátrányba kerül, aki nem veszi erre a fáradságot. Mit javaslunk? Használj jó minőségű, releváns és lehetőség szerint egyedi képeket a webhelyen. Figyelj a világos (“beszédes”, leíró) fájlnév megadására, címkék használatára, és hogy ezek kapcsolódjanak az oldal témájához, amin szerepelnek. Adj meg pontos és tömör alt text-et (helyettesítő szöveg), ami alapján az algoritmus azonosítja a kép tartalmát. A sitemapben (oldaltérkép) is érdemes akár képeket megjeleníteni, így még könnyebben találnak rá a keresőrendszerek.

4. Videós kontent

A videó dominanciája a találati oldalon egy ismert SEO trend, ami 2023-ban is erősödni fog a szakemberek szerint. A videós közösségi platformok (TikTok, Instagram) térnyerése miatt a felhasználókban növekszik az igény a rövid, könnyen fogyasztható vizuális tartalmakra. Ettől viszont nem kell megijedni. Egy gazdaságos videókészítési forma, ha a meglévő (jól teljesítő) írott tartalmaidat viszed vászonra. A videó röviden, pontokba szedve összefoglalhatja a szöveget, adalékokkal szolgálhat, de vizuális szemléltetésre is alkalmas lehet. Amennyiben releváns, beágyazhatod az eredeti cikkbe is, illetve feltöltheted videómegosztó platformra, ahonnan további látogatókat terelhet a weboldalra, de a márkaépítő ereje is legalább olyan értékes.

Ha már van Youtube- vagy egyéb csatornád, a videók optimalizálására is fordíts energiát. Finomhangold a csatorna nevét és leírását, szerepeltesd bennük a márkanevet és legfontosabb releváns kulcsszavakat, amik a céged tevékenységét jellemzik. A videók elnevezéséhez és leírásához is használj releváns kulcsszavakat, ezek kiválóan növelik a videó elérhetőségét, láthatóságát. Ehhez segítséget nyújt a platform auto-kitöltő funkciója is a keresőmezőben (amennyiben van ilyen). Kezdd el beírni egy tervezett videód témáját, és a legördülő opciók (amikre ajánlott kulcsszavakként is tekinthetsz) megmutatják, pontosan mi érdekli a felhasználókat, mire keresnek. Persze, ne vidd túlzásba! Kerüld a kulcsszóhalmozást, hiszen egy természetes hatású, informatív, felhasználóbarát leírásra a keresőben is jobban teljesít.

5. Google EAT irányelvek

A minőségi, hasznos tartalom publikálása ma már alapvető SEO feladat, minden cégtípustól elvárt, és nemcsak az angol nyelvű weben szükséges az érvényesüléshez. A Google bejelentése alapján 2023. január 12. óta a Helpful Content Update néven ismert rendszer nemzetközi viszonylatban, így magyar nyelven is elkezdte pásztázni és értékelni a tartalmak minőségét.

Arról, hogy mit jelent a minőségi tartalom, sok szó esett már (felhasználó- és keresőbarát, direkt, azaz a látogató kérdésére válaszol, releváns, naprakész, informatív, élményszerű stb.). Hogyan készíts ilyet? Íme a gyorstalpaló: először is ismerd meg a látogatóid tulajdonságait és igényeit. Továbbá mérd fel (kulcsszókutatással), hogy milyen keresési szándékkal milyen kifejezésekre keres a célcsoportod, milyen vásárlói utat járnak be a látogatóid, milyen formátumú tartalmakat fogyasztanak szívesen, és milyen stílusra, üzenetre reagálnak pozitívan. Válaszolj a felhasználók kérdéseire informatívan, élményszerűen, releváns formátummal, linkelj megbízható, elismert forrásokra, vess be néhány optimalizálási tippet a finomhangoláshoz, és az eredmény nem marad el.

Amire még nagyobb hangsúly kerülhet a Google-nél 2023-ban, az a Google EAT irányelveket figyelmen kívül hagyó tartalmak kiszűrése. Érdemes tehát ellenőrizni, hogy a szakértelem-hitelesség-megbízhatóság kritériumoknak megfelelnek-e tartalmaid, és amennyiben nem vagy benne biztos, fordíts figyelmet a javításukra 2023-ban.

+1. Jól működő SEO alapok

Mielőtt azonban holnaptól jegyet váltanál a trendek hullámvasútjára, hadd emlékeztessünk mindenkit: a fenti tartalmi SEO tendenciák hosszú távon jelenthetnek ugyan némi plusz forgalmat és versenyelőnyt, de amíg a SEO alapok nincsenek rendben, nem érdemes az újdonságokra fókuszálni.

Előtte legyél biztos abban, hogy:

  • rendben vannak a webhelyed technikai SEO alapjai (indexelés, adatbiztonság, teljesítmény, oldalsebesség, mobilbarát formátum, belső linkek),
  • érdekes, felhasználó-központú, értékes tartalmat készítesz (a célcsoport igényei, kulcsszókutatás és versenytárselemzés alapján),
  • jó minőségű forrásokra hivatkozol (ez a Google E-A-T szempontok miatt is fontos).

Ezek az örökzöld SEO alappillérek nagyrészt függetlenek az aktuális trendektől és algoritmusfrissítésektől, így ezután is megbízhatóan eredményeket fognak hozni. A világ egyik legnépszerűbb SEO szoftvergyártója, az Ahref vezető szakemberei szerint az organikus növekedéshez 2023-ban sem kell az innovációkra rágörcsölni, de az alapokat nagyon jól kell működtetni. Az ő tanácsukat pedig valószínűleg érdemes megfogadni.

Ingyenes, villámgyors SEO elemzés a Kosárértéken

Add meg honlapod címét, és egy órán belül megkapod az eredményt!
A gyorselemzés SEMRush szoftverrel automatikusan történik. Ha az eredménnyel kapcsolatban kérdésed van, a Kosárérték SEO szakértői segítenek.
A visszaigazoló emailben szereplő email címen fel tudod venni velük a kapcsolatot.

mm
Lipusz Kinga

SEO tanácsadó, az Internet Solutions Kft. munkatársa.

Üzenet a szerzőnek

Kérdésed van?
Hozzászólnál?

Vedd fel a kapcsolatot a szerzővel, várjuk az üzenetedet!