Vajon miben tér el egymástól a szakértők véleménye és a szakirodalom, ha a vállalati digitalizációt gátló és serkentő tényezőkről van szó idehaza? A Digiméter sorozat eddigi részeiben körbejártuk a nyolc, szakértők által spontán említett területet (cégvezető, folyamat, szervezet, szakemberek, tudás, tőke, környezet és technológia) – most nézzük meg, hogy mit gondoltak ugyanezek a szakértők a nemzetközi szakirodalom által azonosított sikerességi tényezőkről! Ez a digitalizációról szóló cikksorozat 11. része.

Amikor 2023 tavaszán belevágtunk a vállalati digitalizációt gátló és serkentő tényezők kutatásába, a témát két irányból fogtuk meg. A digitalizációval foglalkozó szakértőket és cégvezetőket először a saját véleményükről kérdeztük meg – ebből származtak az úgynevezett spontán területek. Másodszor pedig, a kutatásra készülve alaposan feltártuk a témával kapcsolatos nemzetközi szakirodalmat. Az utóbbiban beazonosított tényezőkkel szembesítettük interjúalanyainkat a spontán rész után – ez volt az úgynevezett támogatott kutatás. Lássuk: a kettő miben tért el egymástól!

A nemzetközi szakirodalom egyetért abban, hogy a kis- és középvállalkozások digitalizációja kiemelten fontos kérdés. Azt gondolnánk, hogy a terület fontossága miatt egyetértés van a kutatók között abban, mi jellemzi a kkv digitalizációt, illetve, hogy mitől lehet sikeres és hogyan kell azt mérni. Ez nem így van. Szeptember közepén, ezt úgy összegeztem, hogy a kkv-digitalizáció kutatása még mindig szétszórt és kiforratlan – a sok kísérlet az elméleti összegzésre kevésbé tűnik sikeresnek.

A digitalizáció ugyanis nemcsak néhány tényezőtől függ, hanem különféle dolgok kombinációjától (mint üzleti funkciók, értékfolyamatok és business settings-ek). Ennek megfelelően a kkv-k digitalizációval kapcsolatos megközelítései is nagy heterogenitást mutatnak.

Tizenhatból top3

E sokszínűségből fakad, hogy a szakirodalom alapján 16 olyan kritériumot sikerült azonosítanunk, amelyek meghatározóak lehetnek egy kkv digitalizációjában. A lentebb bemutatott sorrendet az interjúalanyaink besorolása adta (egy 1-7 fokú skálán, ahol az 1 azt jelenti, hogy szerintük egyáltalán nem fontos a digitalizáció sikere szempontjából egy cég digitalizációjánál, a 7 pedig, hogy teljes mértékben fontos).

Megkérdeztük továbbá a kutatási alanyokat, hogy a 16 szempont közül melyiket sorolják a top 3 legfontosabb közé (zárójelben az egyes faktor mögött azok száma, akik a top3-ba tették):

 A digitalizációt gátló és serkentő tényezők támogatott módon (Digiméter 2023 tavaszi kutatási jelentés, 42. dia)

A cégvezető szerepe és az IT költségek mind a hétfokú skálán, mind a top3 kiemelt tényező szempontjából a legfontosabbnak bizonyultak. A „killer application” (legyen olyan informatikai szoftver vagy funkció, ami behúzza a cégeket a digitalizációba), az állami kényszer és a partnerek / vevők digitalizáltsági szintje több interjúalany számára is top3 tényező volt. A többség számára azonban kevésbé bizonyultak relevánsnak (alacsonyabb átlagot értek el).

Mindeközben a vállalati szervezeti kultúra és a jó IT gyakorlatok bár csak ritkán kerültek a három legfontosabb tényező közé, átlagosan mégis többen fontosnak gondolták a szerepüket.

Magukról ugyanazt mondták

A spontán és a támogatott listát összevetve erős átfedés látható. A kutatásba bevontak javarészt maguktól is azokat a faktorokat említették a vállalati digitalizáció kapcsán, mint amit a nemzetközi szakirodalom azonosított.

A spontán említett tényezők közül egyedül a tudásnak (nyelvtudástól a technológia alkalmazásához szükséges tudás) nem volt párja a támogatott listában. Ehhez képest a szakirodalom több olyan tényezőt említett, melyet nem tudtunk egyértelműen megfeleltetni a spontán dolgokkal. Ilyen például, hogy a versengő prioritások között kapjon helyet a digitalizáció, az IT biztonság, az  adatvédelmi elvárások és a külső „sokkhatás” (pl. koronavírus) is.

De az első feloldható a cégvezetés, a szervezeti kultúra és a szakemberek spontán tényezői között. Az IT biztonság és adatvédelem kevésbé tűnik idehaza meghatározónak és a koronavírus sem volt már meghatározó tavasszal.

Mindent egybevetve: a magyar szakemberek és cégvezetők nem gondolkoznak érdemben másképpen a vállalati digitalizációt meghatározó szempontokról, mint amit a nemzetközi szakirodalomban találunk. A magyar kkv-k relatív lemaradásának okát nem abban kell keresni, hogy ne tudnánk: mi és miért fontos a kérdésben.

A Digiméterről:
A Digiméter kutatássorozat a kkv szektor digitális versenyképességét méri évente két alkalommal: egy általános méréssel ősszel és egy speciális témájúval tavasszal. A Digiméter projekt elsősorban szponzori modellben működik. Kiemelt támogatói a SimplePay by OTP Mobil és a Shoptet, támogatók a Vodafone Business, valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara. A projekt anyagai szabadon elérhetők a https://digimeter.hu/ oldalon.