Bár a digitalizáció élén a cégvezetőnek kell állnia és a folyamatokra kell koncentrálnia, valójában a munkavállalók bevonásán és a szervezeti kultúrán múlik a sikere. A folyamatokat ugyanis mindig emberek működtetik, akik a szervezeti kultúra – kimondott és kimondatlan értékek, szokások, szabályok, hagyományok – és a saját érdekeik szerint dolgoznak a vállalatban. Folytatódik a Digiméter sikeres digitalizációról szóló cikksorozata, ez a szervezet meghatározó szerepéről szóló ötödik rész.

Ahogy a korábbi részekben láthattuk, a digitalizáció a cégvezetőnél kezdődik és a folyamatokra fókuszál. Viszont, még ha egy vezető elkötelezett is a digitalizáció mellett, akkor is szüksége van saját csapatra. Olyanokra, akik hozzá hasonlóan gondolkoznak a kérdésről és támogatják a folyamatok digitalizálását, szükség esetén a cég üzleti modelljének megújítását is. Ahogy a cégvezető ellenében nem lehet sikeresen végigvinni a digitalizációt, ugyanez elmondható a szervezetről is: csak a cégvezető akarata nem elég az eredmények eléréséhez. Ehhez a szervezet és az alkalmazottak közreműködésére is szükség van.

Mérvadó tehát a digitalizáció sikere szempontjából a szervezeti ellenállás mértéke: vagy a kollégák alkalmazkodnak a digitalizációhoz, vagy a digitalizáció szintje alkalmazkodik a kollégákhoz. (Ezt a következő részben bővebben is körbejárjuk.)

Vezetői szempontból a digitalizáció módja kétféle lehet a szervezetben:

  • a kollégák bevonásával folyó (lassabb, de teljesebb körű) vagy
  • az eredendően felülről jövő és lefelé ható, utasítás alapú

Utóbbi gyorsabb ugyan, de könnyen nagyobb ellenállást válthat ki). Ez egy fontos döntési pontot jelent: vagy a szervezet támogatásával, vagy pedig a valamilyen mérvű ellenállás ellenére megy végbe a digitalizáció.

Emiatt a digitalizációs projekteknek jelentős része már a kezdeti szakaszban kudarccal fenyeget, mivel a szervezet felkészületlenségén és a munkavállalókon elbukik. Kulcsfontosságú tehát a szervezet felkészültségének megfelelő szintű digitalizáció. Bár lehet fejlettségi szinteket átugrani, de a túl gyors vagy a túl nagy ugrás egyaránt kudarchoz vezethet.

A Digiméter „Az én Digiméterem” menüpontjában elérhető kérdőívvel segít minden kis- és középvállalkozás számára megtalálni, hogy hol tart a digitalizációban és mely területet lenne érdemes fejlesztenie a hozzá hasonló cégekhez képest. Az átlag alatti cégeknek az átlagot, az átlagosaknak a top 20 százalékot, a top 20 százaléknak pedig a hazai és nemzetközi legjobb gyakorlatokat érdemes megcéloznia.

Mi ezt így szoktuk

A legtöbb szervezetre jellemző, hogy nehezen mozdítható ki a saját működési kereteiből és folyamataiból („mi így szoktuk ezt csinálni”), az emberek nem szeretik a változást. Emiatt egy digitalizációs projektnek eleve számolni kell az általa keltett változásokból fakadó kihívásokkal és a változásmenedzsment klasszikus eszközeit kell bevetnie, hogy biztosítsa a minél jobb eredmény elérését az előkészítés és a megvalósítás során.

Egyébként a változás nem ördögtől való, abban az esetben, ha képes a szervezetben meglévő hátrányokat enyhíteni és közben jövőbeli előnyökkel is jár a munkavállalók számára, akkor a jelenlegi helyzetéből, működésmódjából könnyebben kimozdítható a szervezet.

A digitalizációs projektekhez kulcs a változásra való hajlandóság, ami mögött a nyitottság, a csapat befogadóképessége, a szervezeti kultúra és a cég szemlélete áll.

A peopleware

A digitalizáción túl szükséges a céges stratégia rendszeres felülvizsgálata és kommunikációja is a szervezeten belül, ami formálja a szervezeti kultúrát és tudásszintet. Így végeredményben visszahat a digitalizáció sikerére.

Akkor lesz a digitalizáció tartósan sikeres, ha áthatja a szervezetet, azonosulni tudnak vele az egyének, megfelelő szemléletben találkozik a peopleware, a szoftver és a hardver (infrastruktúra).

Olyan egymást erősítő köröket kell tehát elképzelni, ahol az egyes folyamatok digitalizációját támogatja a szervezeti kultúra, miközben a változás előnyt hoz a jelenlegi működésmódhoz képest a munkavállalók többsége számára is. Mindez megerősíti, hogy a digitalizáció alapvetően jó a cég és a munkavállalók számára. Ami aztán visszahat a munkavállalók szemléletére és a cég kultúrájára is, megágyazva a további fejlesztéseknek.


A Digiméterről

A kutatássorozat a kkv szektor digitális versenyképességét méri évente két alkalommal: egy általános méréssel ősszel és egy speciális témájúval tavasszal. A Digiméter projekt elsősorban szponzori modellben működik. Kiemelt támogatói a SimplePay by OTP Mobil és a Shoptet, támogatók a Vodafone Business, valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara.
A projekt anyagai szabadon elérhetők a https://digimeter.hu/ oldalon.