Európai Uniós összevetésben a saját tulajdon aránya Magyarországon messze az egyik legmagasabbak közé tartozik. Minden tizedik magyarból több mint kilenc rendelkezik önálló otthonnal, aminek létjogosultságát számtalan érvvel képes alátámasztani: függetlenség, önrendelkezés, saját vagyon gyarapítása. Ebben a kulturális közegben arra számítana a külső szemlélő a legkevésbé, hogy az e-mail marketing nem éli ilyen mértékű reneszánszát. Pedig minden, ami a saját honlapon és hírlevélküldő rendszeren kívül esik, az bizony jó eséllyel albérletnek számít. Tegyünk egy kitekintést, és nézzük meg az e-mail marketing aktuális “ingatlanpiacát”, hátha a saját tulajdon vonzóbbnak bizonyul.

A cikk azon túl, hogy kísérletet kíván tenni a legfrissebb globális trendek bemutatására, nem titkoltan elsőszámú marketing eszközként kezeli a hírlevelezés világát. Nehéz is lenne másképpen tennie, hiszen egy olyan mechanizmus birtokába kerülhetünk, amelynek hosszútávú hatásai páratlanok. Webáruház tulajdonosként ennek ellenére gyakran nehezen adjuk fejünket egy nem ímmel-ámmal felépített e-mail marketing működtetésére. Ez részben érthető, mivel egy olajozott rendszer felépítése nem tartozik a rövidtávon megvalósítható projektek közé. Foglalkoznunk kell a beüzemeléssel, adatvédelmi nyilatkozattal, és nem utolsó sorban feliratkozók tömegeinek begyűjtésével.

A feladat nehéz, és kezdőként is könnyen eshetünk abba a csapdába, hogy inkább a könnyebbnek látszó utat választjuk. Hirdetéseket adunk fel például, ami ugyan gyakran hoz is eredményeket, de mégsem építhetjük csak ilyen jellegű eszközökre erődítményünket. Mit értek pontosan “ilyen jelleg” alatt? A kontroll majdnem teljes hiányát. Nem mi hozzuk a szabályokat, alakítjuk az algoritmus működését, befolyásoljuk esetleges kitiltásunkat egy-egy platformról, amire egész üzletünket építettük. Ez a működési elv sok hasonlóságot mutat az alulszabályozott magyar albérletpiacból fakadó bizonytalansággal. Ezért mindenképpen legalább egy kísérletet tegyünk saját tulajdon kialakítására! Amennyiben a kontroll nem elégséges hívószó, Wolf Gábor bemutatja az összes releváns érvet, amire egy kortesbeszéd csak képes lehet.

Mesterséges intelligencia

Manapság, ha egy cikk egy e-kereskedelmi terület aktuális trendjeit elemzi, szinte elkerülhetetlen, hogy az állomásra befusson az AI expressz. Kicsit elcsépelt, de nem foglalkozhatunk eleget ezzel a rohamtempóban fejlődő területtel. Vannak felmérések, amelyek szerint több mint húszszor fejlettebb az ágazat az előző év aktuális időszakához képest. Ezt a nagyságrendet pedig várhatóan a következő években is megugorja.

Webshop tulajdonosként fontos, hogy a lehető legtöbb területet figyelembe véve elgondolkozzunk azon, hogyan implementálhatnánk folyamatainkba. Hírlevél-rendszerünkben alkalmazhatjuk egy-egy tárgymező megalkotására, e-mail listák építésére, és, ami talán az egyik legjelentősebb: személyre szabott üzenetek létrehozására. Utóbbi alapvetően is az e-mail marketing esszenciáját adja, viszont AI felhasználásával soha nem látott fordulatszámra pörgethetjük a perszonalizációt.

Egyedi üzenetek egyénekre szabva

Térjünk vissza, és időzzünk egy kicsit a Nethunt értekezésének idevágó statisztikáját elemezve! Mi történik a számok szerint akkor, ha nem szentelünk  elég időt és figyelmet hírleveleink személyre szabására? Egy uniformizált üzenet hatására, pláne, ha ezek futószalagon érkeznek: 68 százalék egyszerűen törli az üzenetet, több mint az olvasóink fele pedig egyenesen leiratkozik a hírlevélről. A felsorolás még tartalmaz ijesztő adatokat, de a leginkább aggodalomra okot adó információ, hogy olvasóink 94 százaléka legalább az egyiket meglépi, ha sablonos üzenetet kap.

Megértettem, hogy fontos a személyesebb hangvételű üzenet, de merre induljak?

– a kérdés jogos, a megoldás pedig meglepően könnyen érkezhet. Elengedhetetlen először, hogy ezt a tendenciát kellően komolyan vegyük, és messzebbre lássunk annál, hogy a megszólításban leendő vásárlónk keresztnevét használjuk!

Ennél jóval többre van szükség. Furcsa jelenség, de amikor személyesebb üzenetek kiküldésén gondolkozunk, általában a másik felet állítjuk kizárólag a középpontba. Ez részben érthető, de egy közvetlen kapcsolat alapja, hogy mi is megnyílunk benne. Érdemes valamilyen formában megmutatni magunkat, csatolni egy képet, egy nevet, amivel vállalkozásunk és üzenetünk kicsit emberközelibb lehet. Leveleink szövegezésében szigorúan kerüljük a szakmai kifejezéseket, legyünk közvetlenek és törekedjünk az egyszerűségre! Egy “intimebb” kommunikáció alapozásában a beton kezd megkötni, viszont a diskurzusba még beépítendő a kétirányúság. Lehetőséget biztosítani például egy gomb formájában arra, hogy visszajelzést kapjunk megkeresésünkről egy olyan minimum, mint amikor visszaköszönünk egymásnak az utcán.

Elkezdtük gondosan felépíteni egy személyes stílusú e-mailt, aminek így részévé vált számos elem. Ahol csak lehet a fogadó fél paraméterei (megszólításban keresztnév, stb.) kerül alkalmazásra, megmutattuk magunkat, illetve tényleges párbeszédre is alkalmassá vált a levél. A címzett motivációja azonban jó eséllyel még rejtve van. Ennek a bizonytalanságnak a tökéletes feloldása, ha olyan listákat és jelölőket építünk be, amelyek kezelik ezt a helyzetet. A célok eltérőek lehetnek, ha valaki egy kevésbé fontos vagy egy fizetési információkkal kapcsolatos oldalról iratkozik fel hírlevelünkre.

Automatizált folyamatok, könnyebb élet

Az automatizáció az egyik leginkább kiemelt trendek között képviselteti magát 2023 végén és 2024 elején. Várhatóan ez a lendület a következő években sem fog alábbhagyni, hiszen számos módon könnyítheti meg az életünket az e-kereskedelemben. Egyesítő hatást képvisel, ha igényeink minimálisan is szerteágazóak. Valószínűleg szeretnénk hírlevelezésünket minél kevesebb manuális beavatkozás nélkül működtetni, és nem áll távol tőlünk a perszonalizáció gondolata. Ezekre mindenképpen javaslatot tud tenni egy automata rendszer.

Az úgynevezett drift marketing az előző bekezdésben tárgyalt módon segít meghatározni csoportokat az alapján, hogy weboldalunkon milyen viselkedést tanúsítanak. Ez alapján pedig bekerülhetnek egy előre elkészített automatizált gépezetbe, ahol bizonyos időnként hírleveleket küldünk postafiókjukba. Ez a fajta konstrukció előzetes munkát kér tőlünk: a lista motivációjának elképzelését attól függően, hogy például honnan történt a feliratkozás. Több e-mail szövegezésének és design elemeinek az elkészítése, és az automatizáció tényleges létrehozása is a folyamat korai szakaszában teljesítendő. Általában már minden hírlevélküldő rendszer bír ilyen funkcióval, így “csak” az adott rendszer megismerése szükséges. A hasonló logika alapján utána más hasonló szoftverek használata már okoz gondot.

A. Campaign Monitor egyik friss, érdekes adata, hogy az előre elkészített és automatizált e-mail marketing “csupán” 320 százalékkal teljesít jobban a nem automatizált társaihoz képest egy felmérés szerint. Ez a jelentős mértékű különbség nem meglepő, tekintettel arra, hogy nagyfokú személyes megközelítés jelenik meg benne. Viselkedéselemzés, egyedibb üzenetek kialakítása folyamatosan szállítja a megemelkedett konverziót.

Mobilkészülékek mind felett

Tartalmainkat mobilra optimalizálni legalább olyan elcsépelt frázissá kezd válni, mint az AI állandósult felemlegetése. A piac azonban erről másképpen gondolkozik, hiszen a vásárlói szokások lassulás nélkül azt mutatják, hogy okoskészülékeinken látogatjuk kedvenc oldalainkat, illetve olvassuk levelezésünket. Ezért legalább tesztelni a hírlevelünk elrendezését és megjelenését egy megkerülhetetlen teendő.

A szolgáltatóknál ezzel nem szokott gond lenni (de tesztelni itt is kötelező), viszont saját fejlesztés esetén az ellenőrzésen túl fejlesztői szinten is lesz ezzel feladatunk. Ne hagyjuk figyelmen kívül ezt a szempontot, mert PC-n bármennyire is szépen néz ki alkotásunk, ha mobilról szó nélkül törölni fogják.

Összegzés

A modern marketing történetében minden abba az irányba fejlődött, hogy minél szűkebben kerüljön meghatározásra egy-egy csoport. Ez az evolúciós tendencia odáig “fajult”, hogy a csoportból inkább egyén lett. Technikailag a Hollywoodban már több mint 20 éve leforgatott Különvélemény világát kezdjük élni, amit visszafogni csak a környezet jogi szabályozása tud egyelőre. Most vagy a következő években bármilyen trendet is próbálunk majd applikálni az e-mail marketing világában, az egyéni faktor mindegyikben jelentős szerepet tölt majd be.

A magasabb értékesítés érdekében kiemelt tudatossággal kell a perszonalizáció irányába fordulni, függetlenül az adott marketingeszköztől. A sablonos elvész, az egyedi fent marad.