A karácsonyi nagybevásárlás és ajándékbeszerzés minden évben kihívást jelent, ugyanakkor már Magyarországon is évek óta hódít az Egyesült Államokból begyűrűzött Black Friday, Black November és Cyber Monday láz. Az idei év gazdasági eseményei miatt sokan nehéz helyzetbe kerültek. Az e-kereskedelmi szektor legnagyobb hazai szervezete, az Ecommerce Hungary Egyesület (ECH) éppen ezért szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a novemberi akciók remek lehetőségeket kínálnak, de ebben az időszakban is csak tudatosan érdemes vásárolni.
Dinamikusan indult útjára hazánkban a népszerű amerikai hagyomány, napjainkban pedig már a magyar vásárlók számára is jól ismert esemény a Fekete Péntek. Előnyei vitathatatlanok, hiszen a kijelölt napokon jó áron (vagy akciósan) szerezhetők be a kiszemelt termékek, ráadásul a vásárlók elkerülhetik a bevásárlóközpontokban ez idő tájt uralkodó káoszt; a hosszú sorokat és tömött parkolóházakat is. Másik fontos szempont, hogy amennyiben a fogyasztó ebben az időszakban vásárol és megbízható webshopot választ, akkor az ajándékok pontosan érkeznek meg a fa alá, a kereskedők pedig rendelkezésre állnak felmerülő bonyodalmak esetén.
Az előrejelzések szerint recesszív időszak következik, a hazai e-kereskedők mégis úgy látják, hogy idén is sokan vásárolnak majd a nagy online akciók keretei közt. Az ECH munkatársai hangsúlyozzák; elengedhetetlen a fokozott elővigyázatosság, valamint a jogalkotók is figyelmet fordítanak az online vásárlás biztonságára, a fogyasztók megtévesztésének visszaszorítása. Egy májusban hatályba lépett jogszabály-módosítás következtében a kereskedőknek a kedvezményes ár mellett fel kell tüntetniük az elmúlt legalább harminc napban alkalmazott legalacsonyabb árat is.
„Nehéz évet zárnak az e-kereskedelem hazai szereplői; a legfrissebb előrejelzések szerint a szektor éves növekedése 8-10% körül alakulhat, ami elmarad az éves átlagos inflációtól. Tulajdonképpen novemberben, a Black Friday akciók idején dől el, hogy a fenti jóslatok válnak-e be vagy képes lesz reál értelemben is növekedésre az online szektor. Továbbá az is tanulságos lesz, hogy miként változik az online (és offline) fogyasztói magatartás a mai recessziós-inflációs időszakban. Mindezek miatt úgy gondoljuk, hogy az idén mind a vevők, mind az eladók számára a korábbiaknál is kiemeltebb jelentőséggel bír a Black Friday.” – fogalmazott Györke Zoltán, az ECH nagyvállalati tagozatának elnöke.
Ne legyünk áldozatai az „ezen az áron, csak most” mentalításnak
Az egyesület ugyanakkor óvatosságra inti a vásárlókat; mindenkinek az javasolják, hogy alaposan tájékozódjon, hiszen a Fekete Péntek – elnevezésétől függetlenül – nem csupán egyetlen napig tart. Szinte egész novemberben akciós ajánlatok várják az érdeklődőket, tehát aki esetleg lemarad az egyikről, az fog találni másikat.
A szervezet ismét figyelmeztet azokra tényezőkre is, amelyek ellenőrzésével a fogyasztók jó eséllyel elkerülhetik, hogy átverés áldozatává váljanak. Ilyen szempontok többek közt a magyar ügyfélszolgálat és elérhetőségek megléte, a visszaküldési lehetőségek biztosítása és nem utolsó sorban az ECH tagság is.