Csalódást hozott az idei év azoknak, akik – elfogadva az előrejelzéseket – arra számítottak, hogy 2024-ben jobban, megbízhatóbban, pontosabban fognak működni a kereskedelmi ellátási láncok, mint 2023-ban. Kiderült, hogy ez a várakozás nem teljesül. A kérdés az, hogyan birkózzanak meg a webáruházak ellátási láncuk továbbra is ingatag helyzetével.

A szakértők azt jósolták, hogy a kereskedelmi, ezen belül az online kereskedelmi ellátási láncok 2023-ban normalizálódnak, ám 2024 közepén már láthatjuk, hogy ez a várakozás nem teljesült – írta a Shopify blogszekciójában megjelent posztjában Lizzie Davey e-kereskedelmi szakértő. Az APQC tanácsadó cég ellátási láncokról szóló friss tanulmányában megszólaló válaszadó vállalkozások 84 százaléka újraértékelte vagy módosította ellátásilánc-stratégiáját az elmúlt évben. Ez is jelzi a gondok súlyosságát.

Nem lehet egyetlen okra visszavezetni ezeket a problémákat. Gyökereik összefonódnak a nemzetközi konfliktusoktól kezdve a költségvetési megszorításokon, az éghajlati problémákon és a munkaerőhiányon át a hitelpiacok feszességéig. Egyes tanulmányok szerint a vállalkozások megszakadt ellátási láncaik miatt éves bevételük átlagosan tíz százalékát veszítik el. Ha mindehhez hozzávesszük a fogyasztók növekvő igényeit, például a webáruházakban megvásárolt portéka másnapi kiszállítását, akkor a kiskereskedők nehéz időszak elé néznek.

Mik az ellátási láncok problémái?

A vállalati informatika kiemelkedő szoftverfejlesztője, az SAP felmérése szerint a kiskereskedők a politikai bizonytalanságot tarják az ellátásilánc-zavarok fő okának. A megkérdezettek 58 százaléka úgy véli, hogy a globális konfliktusok mélyen befolyásolják a nyersanyagok és a termékek beszerzését, illetve ezek szállítását.

Az Ukrajnában dúló háború miatt részben kerülőútra kényszerülnek repülőgépek, részben nehézkesebb a Kína és Európa közti vasúti összeköttetés használata. Ha a fuvarozás jól is működne, az sem segítene azon, hogy a kiterjedt gazdasági szankciórendszer miatt nem egyértelmű, mit és milyen feltételekkel lehet mozgatni a világban.

Ugyancsak alapvetően a háborúval függ össze az energiahordozók és az üzemanyagok drágulása. Ezek nyomán többe kerül a termékek raktározása és szállítása. Bár az árak valamelyest normalizálódtak, a friss adatok szerint az energia- és üzemanyagárak még mindig jóval magasabbak, mint a koronavírus-járvány és a Ukrajna ellen indult orosz agresszió előtt.

  • Drámaian megnőtt igények

A világjárvány új precedenst teremtett a gyors szállításra. Az átlagos vásárlók ma a három napnál rövidebb szállítást tekintik gyorsnak, de sokan elvárják, hogy a rendelés két napon belül megérkezzen, lehetőleg ingyenesen. Ez óriási nyomást gyakorol a kiskereskedőkre, akik küszködnek a növekvő költségekkel, miközben megpróbálják fenntartani a vásárlóik hűségét.

A szakképzett munkaerő toborzása és megtartása mindenütt súlyos gond, de különösen nagy kihívás a logisztikai ágazatban. Az e-kereskedelemmel összefüggésben drámaian nőttek a szállítási igények, miközben kevés a teherautó-vezető, a raktári személyzet és az ellátásilánc-menedzser.

A vállalatok az ellátási lánc minden részén kipróbálják az automatizálást, ám az APQC felmérésében megszólaló cégvezetők több mint fele küzdött az újdonságok bevezetésével. Ha kellő felkészültség hiányában próbálják ezeket a technológiákat telepíteni, a hackerek könnyű célpontjaivá tehetik a vállalatukat. A szabályozás változásai is megzavarhatják a kialakult ellátási láncokat. Elsősorban az új környezetvédelmi normák és a társadalmi felelősségvállalásból fakadó követelmények miatt a vállalatoknak minden eddiginél több feladatot kell kipipálniuk, mielőtt alapvető tevékenységükkel foglalkozhatnának.

Az e-kereskedelem és a globális kereskedelem növekedése megterhelte a szállítási kapacitásokat. A késések és a megnövekedett szállítási költségek – mind nemzetközi, mind belföldi szinten – megnehezítik a logisztikai szolgáltatók dolgát és az árukezelés tervezését.

Mit léphetnek válaszul az e-kereskedők?

A gondok kezelésének legnépszerűbb módja az extra készletek tartása, mert a nagyobb tartalék segít elkerülni a készlethiány miatt elveszett vásárlásokat. Ugyanakkor fontos a raktárkészletek egyensúlya, miután vékony a határ a felesleges és a megfelelő raktárkészlet tartása között.

Egy tipp ezzel kapcsolatban: a fogyasztók vásárlóereje jelenleg alacsony, ezért érdemes előnyben részesíteni a drágább termékkel szemben az olcsóbbak készletezését.

A védekezés további módja a beszerzési források diverzifikálása. Ez ellenállóbbá teszi a vállalatokat a váratlan ellátási zavarokkal szemben. Ez nem csak a természeti katasztrófák vagy a politikai felfordulások ellen jelent biztosítékot, hanem a megugró energiaárakkal szemben is.

A Shopify kutatása szerint a kereskedők majdnem harmada keresett új beszállítókat az elmúlt időszakban. Közel 30 százalékuk több beszállítótól vagy országból szerzi be termékeit. A több beszállítóval való jó kapcsolat is segíthet megelőzni a szállítási késéséket is.

  • Visszaküldéscunami

A magas visszavásárlási arány a logisztikai problémák melegágya. Az e-kereskedelem vásárlói a világon 2022-ben összesen 817 milliárd dollár értékben küldtek vissza termékeket, ami a teljes kiskereskedelmi forgalom alig több mint 16 százaléka. Ezen javítani kell. Erre lehetőséget kínál a termékek pontos leírása, hogy a vásárló tudja mit kap, ne érjék kellemetlen meglepetések. Érdemes tájékoztatót adni az új vásárlóknak a korábbi vevők tapasztalatiról fórumokat működtetésével. Hasznosak a bemutató videók és persze a visszavételi díj is jó megoldás lehet egyes vevők „kísérletező kedvének” kordában tartására.

Végül itt sem maradhat el a mai cégvilág varázsszava, a digitalizálás. A Shopify kutatása szerint a márkák egyharmada tervezi a kézi folyamatok digitalizálását globális ellátási láncában. Ennek része szkennelő alkalmazások használata a termékek automatikus mozgatására az ellátási lánc egyik szakaszából a másikba, valamint az összes készlet nyomon követésére.

Ellátási láncot kezelő szoftverek jelennek meg az új készletek automatikus megrendelésére és a készletszintek nyomon követésére. Az SAP felméréséből kiderült, hogy a márkák többsége új technológiák bevezetésével, vészhelyzeti protokollok kidolgozásával, nagyobb készletek tartásával és a termékforrások diverzifikálásával tervezi globális ellátási láncának megerősítését.

Határokon átnyúló csomagküldés egyedi igényekre szabva!
Egyszerű csomag nyomon követési és módosítási lehetőségek, garantált másnapi kézbesítési kísérlet és fenntartható szállítási megoldások felmerülő extra költségek nélkül. Kérd Te is a DPD Hungary ajánlatát!