Egyáltalán nem káprázik a szeme annak, aki a körúton sétálva az eddig csak és kizárólag e-kereskedelemben érdekelt piacvezető eMAG.hu kirakatát véli felfedezni. A cég megnyitotta első magyarországi üzletét, az új hibrid üzleti modellel pedig – a további forgalom generálása mellett – a márka iránt elkötelezettek számát szeretné növelni a vállalkozás.

A tavaly piacvezető pozíciót szerzett eMAG már 2013 óta jelen van a hazai piacon, de mostanáig kizárólag az e-kereskedelemben volt aktív. A társaság tavaly májusban jelentette be, hogy fúzióra lép a webáruházzal és országos szaküzlet-hálózattal egyaránt rendelkező korábbi piacvezetővel, az Extreme Digitallal. Megkezdődött a két szervezet működésének összehangolása, és már közös stratégia alapján zajlanak a beszerzési és készletezési folyamatok.

A tegnapi nappal az egyesülést követő első nagy, a társaság életében mérföldkőnek számító lépést tett az eMAG: az online tér után klasszikus kereskedelmi csatornán is elérhetik a brandet a vásárlók. A hibrid üzleti modellre való átállást Várkonyi Balázs, az eMAG ügyvezető igazgatója vezényelte le, aki szerint a fizikai jelenlétnek sokféle előnye van. „Ahol megjelenünk fizikailag, ott az online vásárlási számunk is megnövekszik, mert az emberek bizalma megnő azáltal, hogy a valóságban, azaz az utcákon, a plázákban is megjelenik a bolt, hogy kézzelfoghatóvá válik a termékeink egy része. A boltok megnyitásával nő a márka iránti bizalom, ezért az offline és az online vevőket a korábbiaknál még nagyobb hatékonysággal tudjuk majd megszólítani, a vevőkkel való közvetlen kapcsolat pedig tovább emeli majd az ügyfélélményt, a kényelmet, és növeli a vásárlók márkahűségét” – tette hozzá.

A hibrid modelltől kétszámjegyű forgalomnövekedést vár az eMAG, számításaik szerint az online mellett a klasszikus retail piacból is jelentős részesdést tudnak kihasítani. „Az online értékesítés továbbra is stratégiai fontosságú marad az eMAG esetében, úgy számolunk, hogy már az első évben két számjegyű plusz forgalmat generálnak az üzleteink, és hosszú távon 30 százalékos növekedést remélünk csak az offline stratégiától – mondta el az üzlet megnyitó sajtótájékoztatóján az igazgató.

Az első bolt a budapesti Erzsébet körút 18. alatt nyílt meg, a 77,48 m2-es alapterületű üzlethelyiséghez 57 m2-es, több ezer termék tárolására szolgáló raktár tartozik. A várható kereslet nyomán főleg számítástechnikai, szórakoztatóelektronikai eszközök, kiegészítők, illetve háztartási kisgépek lesznek azonnal elvihető készleten.

A vevőknek több újdonsággal szolgál majd az új modell. Az utcáról betérve bárki vásárolhat az eMAG kínálatából, ugyanakkor a bolt egyben átvételi pontként is funkcionál: a www.emag.hu webáruházban leadott megrendeléseket itt akár aznap, vagy a következő munkanapon átvehetik majd a vásárlók. Erre a kizárólag online zajló értékesítés keretében korábban nem volt mód. Ezenkívül természetesen ott van a személyes kontaktus sok-sok előnye is: az üzlet személyzete a megrendelésekkel kapcsolatos kérdések megoldásában, a megfelelő termékek kiválasztásában, beállításában is segíteni tud a vásárlóknak és érdeklődőknek.

A bolthálózat hosszú távú célja, hogy Budapest stratégiai területein és minden megyeszékhelyen legyen nagyon rövid időn belül üzletük. Az már biztos, hogy a következő, a körútinál jóval nagyobb alapterületű egységét a Mammut bevásárlóközpontban nyitja meg az eMAG, és előrehaladott fázisban van a szeptemberre Pécsett tervezett üzletnyitás is. A továbbiakban elsősorban olyan helyszíneket részesítenek előnyben, ahol a 2 millió terméket forgalmazó eMAG széles portfóliója érvényesülni tud.

Ezeket az új szolgáltatásokat vezeti be az eMAG.hu az offline bolt indulásával:

  • Minden raktáron lévő termék megrendelés esetén már másnap átvehető az üzletekben. A 18 óráig leadott rendeléseket már másnap nyitáskor át lehet venni az üzletben.
  • A közeljövőben napi több szállítás bevezetését tervezi a cég.
  • Minden üzletben megtörtént vásárláshoz 30 napos elállási szolgáltatást adnak.
  • Minden üzletben történt vásárláskor online fiók keletkezik, ezzel minden vásárló számára minden online szolgáltatásuk, kedvezményük is automatikusan elérhetővé válik a weboldalon és az applikációban is.

A többi online kereskedőhöz hasonlóan az eMAG Magyarország forgalmára is pozitívan hatott a koronavírus-járvány, a társaságnak még sosem volt ilyen erős tavaszi forgalma. Ennek hátterében az áll, hogy sokan döntöttek úgy, hogy a karantén miatt előrehozzák olyan nagy értékű eszközök beszerzését, mint egy notebook vagy egy tévé.

A cég sikerként éli meg azt is, hogy az eMAG minimális fennakadásokkal végig stabilan tudott működni a járványhelyzetben. Azóta számos járványvédelmi tevékenységünk (például az üzletek, raktárak fertőtlenítése, a dolgozók védőfelszereléssel való ellátása) mindennapi rutinná vált, a dolgozóink és a vásárlók egészségének megőrzéséért létrehozott intézkedéseink hosszú távon beépültek a működési folyamataikba.