Két év után végre ismét Visegrádon találkozik a hazai e-kereskedelem színe java, ahol 50-nél is több előadó számol be az aktuális újdonságokról, piaci trendekről, logisztikai megoldásokról, külföldi terjeszkedésről, számítástechnikai kihívásokról. A gyakorlatiasabb webáruház-tulajdonosokat pedig különterem várja marketinges workshopokkal.

A Covid rányomta a bélyegét a személyes kapcsolatokra, ám közben azt is bebizonyította, hogy ez a terület még jócskán tartogat fejlődési potenciált. Az elmúlt két évben (bár korábban sem panaszkodhattunk) hatalmasat lépett előre az e-kereskedelem itthon és a nagyvilágban. Bővül a piac, nő a kereslet, olyanok is megjelentek az online világban, akik korábban elkerülték, és mindenkinek alkalmazkodni kell ehhez a helyzethez, ki kell használni a lehetőségeket. Arról, hogy mit hozott az elmúlt két év, és mit tartogat a jövő, számtalan tapasztalt szakember osztja gondolatait a kétnapos konferencia keretében.

A változatosnak ígérkező program többek között a következő témák mentén alakul:

  • Idén először a két nagy, az e-kereskedelmet már hosszú évek óta kutató GKI Digital és a Reacty Digital is beszámol a 2021-es eredményekről, a hazai és az EU-s piacok teljesítményéről.
  • “Választások és Covid után” – lett volna a munkacíme Pogátsa Zoltán közgazdász előadásának, ha az ukrán háború nem szól közbe. Eget rengető devizaárfolyamok, üzemanyagárak, ismét csúcson az infláció – sohasem volt még ennyire fontos tudnunk, hogy mi várható az európai és hazai gazdaságban.
  • A legkedvesebb cápa kétségkívül Balogh “Petya” Péter, az NNG navigációsszoftver-gyártó cég alapítója – a Cápák között legaktívabb befektetője élőben izzaszt meg egy webáruház-tulajdonost, hogy megmutassa, mi érdekli az e-kereskedelembe fektetőket, hogyan eszi meg a cápát a kishal, és hogy min bukik el a legtöbb “Na, ebből fogunk meggazdagodni!” vállalkozás-alapítói felkiáltás.
  • Menni kell külföldre, nincs mese! De amíg a cseh, a román és a lengyel vállalkozások sorra tarolnak a magyar piacon, a hazai e-kereskedők csak nehezen találják helyüket a külföldi piacokon. Mi a titok? A Growww Digitaltól Szabó László a Google hirdetési platformján keresztül mutatja be a szlovák és cseh piac működését.
  • Vevőink egyre inkább azt várják el, hogy gyorsan szolgálják ki őket – hogyan fejlődhetünk hatékonyan úgy, hogy saját raktározásba fognánk? Egy külön előadói termet szentelnek a szervezők a logisztikai, fulfillment- és csomagautomata-megoldásoknak, ahol előadásokkal és kerekasztal-beszélgetésekkel is boncolgatják a 2022-es év logisztikai kihívásait.
  • Hogyan védekezzünk az egyre gyakoribb szervertámadások ellen? Tavaly novemberben hackerek térdre kényszerítették az egyik legnagyobb elektronikai webáruházat, de leterheléses támadásokat intéztek az előválasztási oldal és jó néhány nagy nevű hírportál ellen is. Látványos, élő hackelés közben mutatjuk meg az Erő sötét oldalát, de több biztonságtechnikai szakértő segítségével megoldásokat is felsorakoztatunk.
  • Élet a 3rd party cookies után – a személyes adatbiztonság az első, de hogyan találjuk így meg a vevőt? A Google szakértője, Vadász Illés beszél a vásárlók megtalálásának új módszereiről.
  • Metaverse, AI, AR, deepfake, fakenews, lassan semmi nem valódi az internet világában – de akkor hogyan bízzunk meg egymásban? Keleti Artúr kiberbiztonsági szakértő, Veszelszki Ágnes, a Corvinus Egyetem kutatója és Szigeti Péter, a 24.hu és Vezess.hu lapigazgatója tartanak jövőbe tekintő előadásokat.
  • A 2020-as évek legutálatosabb marketingszava kétségkívül az “influenszer”, aki egy komplett generáció kötődésére, vásárlására van hatással. De mégis, hogyan vásárol a holnap vásárlója, hogyan adjunk el a Z és Alfa generációnak? Egyáltalán néznek még tévét, hallgatnak rádiót, olvasnak újságot, vagy minden a TikTokon és a YouTube-on dől el? Joanelli Tamás a BeSocial kutatási számaival támasztja alá gondolatait, Forgács Mariann pedig néhány “komoly” influenszer élő jelenlétével egy kerekasztal beszélgetés keretében enged bepillantást a social marketing világába.
  • Májusban újabb EU-s fogyasztóvédelmi, reklámozási szabályok lépnek életbe – Siklósi Máté fogyasztóvédelmi szakértő és a PricewaterhouseCoopers jogi tanácsadói is beszámolnak az új szabályozásról, egy workshop keretében pedig jobban elmélyedünk a webáruházakra váró feladatokban.

Az Ecommerce Hungary egyesült konferenciájára szóló jegyeket március 31-ig kedvezményes, Early Bird árakon lehet megvásárolni.