Közeledik az év egyik legfontosabb e-kereskedelmi rendezvénye, az Ecommerce Hungary szervezésében megvalósuló Hungarian Ecommerce Summit 2019. Az Ecommerce Hungary (korábban SZEK.org) 2005 óta dolgozik a hazai online kereskedők sikeréért, nyári rendezvényük, a Hungarian Ecommerce Summit 2019 is ennek a filozófiának megfelelően a szakmai tudásmegosztásról, kapcsolatépítésről és persze a közös sikerek ünnepéről fog szólni.

Arról, hogy pontosan mire számíthatnak az idei részvevők, Nagy Sándort, az Ecommerce Hungary elnökét, a Hungarian Ecommerce Summit 2019 házigazdáját kérdeztük.

A tavalyi XV. Elektronikus Kereskedelem Konferencia után az idei évben nevet váltott a rendezvény. Mit szimbolizál az Ecommerce Summit 2019 elnevezés?

A plusz brand (Ecommerce Summit) felvétele egy hirtelen jött ötletem volt, még tavalyi év végén, a 2019-es programok tervezésénél. Nem volt cél egy új elnevezés bevezetése, tehát nem valami ok miatt történt, egyszerűen csak megtetszett ez a név, amit egyébként sok más európai országban is használnak hasonló témájú konferenciáknál. Tartalmában, jelentésében ugyanúgy lefedi azt amiről szól a rendezvényünk, egy kicsit rövidebb, ami kommunikációnál előny. És nem utolsó szempont hogy a nem magyar nyelvet beszélő érdeklődők, akiknek száma évről évre dinamikusan nő, is értik miről van szó.

A konferencián a megszokott módon, közvetlenül a megnyitó után ismerhetjük meg a hazai piac tavalyi számait. Mekkora növekedésre számítasz?

Ez nagyon jó kérdés. Úgy gondolom a 2016-ról 2017-re realizálódott növekedést legalább kellett hogy hozza a piac, hiszen nem volt olyan hátráltató tényező ami ezt megakadályozta volna. Számomra sokkal inkább fontos kérdés, hogy egyrészt ezzel a növekedéssel, mind nettó értékben, mind pedig arányában hol helyezkedünk el a CEE mezőnyben – és erre az eNet előadása utána rögtön választ is is kapunk. Másrészt pedig hogy a tavalyi bemutatott crossborder adat, miszerint 2017-ben is megközelítőleg 400 mrd forintot költöttek a hazai vásárlók külföldi webáruházakban, vajon 2018-ban mennyi lesz.

Több külföldi előadó is színesíti az előadók névsorát. A külföldi piacokon megszerezett know-how hazai adaptációjának elősegítése, vagy a magyar kereskedők külföldi terjeszkedésének, export törekvéseinek erősítése a cél ezzel?

Inkább az első. Nincs mit szépíteni a tényen: a hazai vállalkozók kevésbé bátrak a külföldi piacra lépésben. Persze meg lehet ideologizálni hogy de itthon is még sok az alacsonyan lógó gyümölcs, vagy hogy versenyhátrányban lennének a más nagyobb országok helyi szereplőivel kapcsolatban, de ez csak részint igaz. A külföldről hívott előadók szerepeltetésének több célja van: egyrészt hogy bővítsük a nézőközönség látóterét új szemléletekkel, máshol nem hallható adatokkal, véleményekkel. Másrészt pedig hogy a konferenciánk nem csak az előadásokról, hanem a networkingről is szól: lehetőséget tudunk biztosítani a hazai szakembereknek arra, hogy olyan külföldi szaktekintélyekkel beszélgessenek személyesen, akikhez egyébként nem jutnának el. És harmadrészt pedig jó ha külföldi előadóink egy pillanatképet kapnak a hazai közegről, és ezt elviszik magukkal haza.

A kisebb kereskedők számára az első napon a vásárlókról szóló szekció, míg a második napon a logisztikai blokk kecsegtet a legtöbb gyakorlatban is azonnal hasznosítható információval. Szerinted mik a legnagyobb kihívások a mai magyar e-ker piacon a növekedésben?

A második napban azért felhívnám a figyelmet a másik szekciónkra is, ami az automatizálásról szól. És ez egyben válasz a kérdésedre is: ez az egyik olyan terület, amivel előbb-utóbb (de inkább előbb) minden ecommerce-ben érdekelt cégnek foglalkoznia kell. Igen, a kisebbeknek is. Hiszen az egyik legnagyobb hívószó jelenleg a felsővezetőknél a hatékonyság növelése, amihez az automatizálás egy kulcs-megoldás lehet. Főbb kihívásnak még a stratégia tervezését, és a vállalati tudásszint emelését említeném, hiszen most már az ecommerce nem egy egyszerű üzletág, hanem sok esetben alappillérként kezd el funkcionálni, amit nem lehet félvállról venni. Ha esetleg a marketingre vagy a logisztikára gondoltál: nos, szerintem az nem kihívás, hanem napi feladat, amivel foglalkozni kell.

Külön blokkot kaptak a befektetések, tőkebevonások. Megérett erre a magyar piac? Az egy-egy nagyobb, esetleg nemzetközi tranzakción felül számíthatunk rá, hogy a közeljövőben több ilyen esemény színesíti majd a hazai híreket?

Nem túl nagy, de látható már az a kör akik számára fontos információkat hozunk a rendezvényre. Egyrészt van egy erősebb startup típusú réteg, akik eleve exit tervekkel építették fel a stratégiát. Másrészt vannak olyan érettebb cégek, akiknél a következő lépcső már szinte csak ez lehet. Én valóban számítok arra, hogy 2-3 éven belül megindul majd az átrendeződés.

Az előadások mellett gyakorlati workshop is megtalálható a programban. Miért pont a performance videók, a YouTube kampányok kerültek idén a középpontba? Kinek lehet ez igazán hasznos új ismeret?

Ezt a session-t elsősorban KKV-k marketingeseinek szánjuk, és sokkal inkább szól lehetőségről mint tapasztalatokról. Ez utóbbiban az ügynökségek nyilván erősebbek is, de most a Google előadói igyekeznek majd olyan megközelítéssel jelentkezni, ami a workshopon résztvevő szakembereknek inspirációkat adhat arra, hogy igazán hatékony kampányokat tervezhessenek.

A klasszikus előadások mellett szerinted miért éri meg a leginkább részt venni az eseményen? Milyen plusz értéket adhatnak pl. az itt megszerzett új kapcsolatok az infomációk mellett?

A „konferenciázás” mindenkinek mást és mást jelent. Az Ecommerce Hungary ezen rendezvénysorozata 15 éves múltra tekint vissza, de önmagában ez a szám nem jelent semmit. 15 év után is lehetne rosszul csinálni, és egy jó szakember első évben is tud tökéletes rendezvényt létrehozni. Nekünk minden évben az a kötelességünk, hogy az ecommerce szakma fejlődését leginkább segítő rendezvényt hozzuk létre. Ehhez véleményem szerint az kell, hogy az előadások az elvárásoknak megfelelően, a kereskedők épp aktuális fájdalompontjaihoz igazodva, és a szakma fejlődési útját követve, a jövőbe mutató igények irányából szülessenek meg. Egy konferencián az előadásokból szerzett inspiráció, konkrét tudásanyag, felépült új szakmai kapcsolat épp úgy beilleszthető egy vezető döntéselőkészítő eszköztárába, mint a céges brainstormingok, tréningek, vagy épp egy tanácsadó alkalmazása.

 

A Hungarian Ecommerce Summit 2019 konferencia részletes programjáról az esemény honlapján tudsz tájékozódni. Ha felkeltette az érdeklődésed, foglald le időben a jegyed, rohamosan fogynak a helyek!

Hungarian Ecommerce Summit 2019
2019. június 4-5.
Thermal Hotel Visegrád****

 

(Támogatott tartalom)