Mit szólna hozzá, ha többé nem lenne szükség targoncákra ahhoz, hogy teljesen pontos raktári leltárt készíthessen, mindezt egy magától repülő kisrobot végezné el raktárosai helyett? Nos, ez nem mese, egy kis magyar szoftvercégnek már működő megoldása is van rá.
Az e-kereskedelem globálisan talán legnagyobb kihívást jelentő és éppen ezért is a legdinamikusabban fejlődő szegmense a logisztika és a hozzá kapcsolódó csúcstechnológia fejlesztése. A legnagyobb raktározási és szállítmányozási megoldásokat nyújtó cégek, magánpostai szolgáltatók, szoftverfejlesztők, automatizálási, robotikai pionírok és persze kereskedők is próbálják megoldani a feladványt, ami elé a folyamatosan növekvő csomagszám és az egyre magasabb vásárlói elvárások állítják az egész tág értelemben vett e-kereskedelmi szakmát.
Nemrég írtunk arról, hogyan próbálják a legnagyobb logisztikai cégek különféle műszaki megoldásokkal hatékonyabbá tenni a raktározás és a kiszállítás feladatait. Ebben az iparágba igyekszik most beszállni egy magyar startup, az Aeriu is, amelyet egyesek már az új Preziként és Ustreamként emlegetnek. Részben igazuk lehet, hiszen a négy főből álló, kis magyar szoftverfejlesztő cég valóban forradalmi dolgot fejleszt: drónokat, amik a hatalmas raktárakban röpködve képesek szkennelni a raklapokon, dobozokon elhelyezett vonalkódokat, így könnyítve meg a logisztikusok életét. Persze nem magukat a repülő kisrobotokat készítik ők, hanem a kereskedelemben kapható drónokat tesznek képessé mindezen feladatok ellátására.
Az Aeriu honlapja szerint a cég megoldásai a leltározást 99 százalékkal zöldebbé, 50 százalékkal gyorsabbá, 20 százalékkal olcsóbbá és 100 százalékkal biztonságosabbá teszik. Az mindenesetre biztos, hogy sokkal könnyebb, olcsóbb és biztonságosabb, ha a magasan elhelyezett raklapokat nem kell feleslegesen targoncázni, elég felküldeni a drónt és máris pontosan azonosítható az adott raklap. A cég azt ígéri, hogy drónjaik az összes ma használt 2 és 3 dimenziós vonalkódot képesek leolvasni, megoldásuk pedig könnyedén integrálható a jelenleg használt raktározási rendszerekhez. Egyelőre a drónt embernek kell irányítania, de a kiválasztott raktárosokat az Aeriu által szervezett mindössze 16 órás képzésen fel lehet készíteni a feladatra. Az cég tervei szerint a drónok hamarosan teljesen automatizáltan repülnek majd a raktárakban, élőben szolgáltatva adatokat a készletekről, a rendszer pedig teljesen testreszabható a megrendelő igényeinek megfelelően.
Az automatizálás egyébként elég komoly kihívás elé állítja a fejlesztőket, mivel a raktárak zárt terek, ahol a GPS alapú navigációra nincsen lehetőség. Persze a startupnak erre is van már – egyelőre nem publikus – megoldása.
A drónok segítségével végzett leltározás és raktárkészlet-menedzsment nemcsak hazánkban egyedülálló, de a világon sehol sem használják, így az Aeriu valóban könnyen világhírre és -sikerre tehet szert.
Az Aeriu a Design Terminal mentorprogramjában vesz részt. Az alábbi videóban bemutatkozásuk látható.