Az új, Trendy Beat elnevezésű fejlesztés alkalmazáson belüli vásárlást kínál, amellyel a cégcsoport által forgalmazott termékeket fogják árusítani.
A kínai platform az elmúlt években az egyik legnagyobb közösségi platformmá nőtte ki magát. Ma már azt sem mondhatjuk, hogy csak a fiatalok használják, minden korosztály szép számmal fellelhető rajta, és világszerte több mint egymilliárd aktív felhasználóval rendelkezik. Ahogy korábban már megírtunk, a rövid videók végtelenített feedben való elhelyezése köré épült applikáció valószínűleg a világ összes metróján legalább egy telefonról aktívan működik épp most is. A platform kitermelte a saját celebjeit, de például a zeneipart is át tudta alakítani.
Egy kézben a hirdetés és a forgalmazás
A TikTok vezetése ki is aknázza az alkalmazás hatalmas népszerűségét, trendeket irányító képességét. Egy friss felmérés szerint a platform használóinak 20,6 százaléka vásárol rendszeresen az appon keresztül, 48,7 százalékuk pedig alkalmanként szokott vásárolni. Most pedig tovább megy az alkalmazás: teszteli az Egyesült Királyságban a „Trendy Beat” nevű új, alkalmazáson belüli vásárlási funkciót. A Financial Times cikke szerint a funkció olyan termékeket kínál eladásra, amelyeket a TikTok anyavállalatának érdekeltsége szállít és értékesít. A hirdetett termékeket Kínából szállítják, és egy Szingapúrban bejegyzett cég értékesíti, amelynek a ByteDance a tulajdonosa.
Az alkalmazáson belüli vásárlási funkció olyan, népszerű termékeket kínál majd, amelyek felkapott videókban jelentek meg. Persze nem valószínű, hogy ez a szolgáltatás megállna az Egyesült Királyságban: a jelek szerint nemsokára már az USA-ban is tesztelni fogják. Egész konkrétan arról van szó, hogy a TikTok saját termékértékesítési csatornát épít ki magának, így már semmi szüksége nem lesz külsős eladókra, szállítókra, minden egy cégen belül lesz.
Komoly versenytársat kap az Amazon és a Shein?
Már most is nagyon jól megy az e-kereskedelem a TikTokon, ezt járatná csúcsra a Trendy Beat. Indult a platformon egy #TikTokMadeMeBuyIt című hashtag, ami magyarra fordítva annyit tesz,:“a TikTok miatt vettem meg”. Ez a kifejezés azért vált népszerűvé, mert már most is rengetegen vásárolnak termékeket a TikTok ajánlása miatt. Az alkalmazás ugyanis nagyon hatékonyan figyeli a felhasználók viselkedését, és annyira személyre szabott a kínálata, hogy némi tiktokozás után garantáltan elénk dob valamit az algoritmus, ami tetszeni fog. A személyre szabott feed gyakran tartalmaz olyan termékeket, amikre a felhasználó soha nem kattintana magától, viszont amikor meglátja, kiderül, hogy mégis nagyon szeretné azt a bizonyos terméket. És bár a TikTok még nem rendelkezik akkora vásárlóbázissal, mint a Facebook-Instagram duó, aktivitásuk nagy potenciált jelent.
A cél a globális értékesítés megnégyszerezése
Az Egyesült Királyságban már tesztelik, és valószínűleg hamarosan az Egyesült Államokra is kiterjesztik, így jó eséllyel idővel hazánkba is el fog érni a TikTok új funkciója. Ez pedig olyan termékeket fog eladásra kínálni a felhasználóknak, amelyeket az alkalmazás anyavállalata szállít és értékesít. Ha ez bekövetkezik, egy olyan cég lesz a szállítás és az értékesítés haszonélvezője, amelyik nagyon hatékonyan tudja befolyásolni a felhasználókat a fogyasztásra. A TikTok lassan egy gigászi online bevásárlóközponttá fog válni, ahol fel sem tűnik a felhasználóknak, hogy kikapcsolódás közben vásárolnak.
A GVS cikke szerint a Trendy Beat drasztikusan növelné ezeket az eladásokat azáltal, hogy könnyű és közvetlen hozzáférést kínál a felhasználóknak a felfedezési és vásárlási élményhez. Ezek után már cseppet sem tűnik a valóságtól elrugaszkodott célnak, hogy a TikTok tervei szerint megnégyszerezi globális e-kereskedelmi tevékenységét, és 20 milliárd dollár értékben szeretne árut értékesíteni.
Egy dolog még keresztülhúzhatja számításaikat: ha az USA betiltja a TikTokot: Montana államban például már teljesen betiltották a kínai fejlesztésű TikTok használatát. Ez extrém esetben az egész országra is kiterjedhet, ami nagy érvágás lenne az elkötelezett felhasználóknak és a hirdetőknek egyaránt.