A hazai logisztikai, fulfillment és dropshipping megoldásokat nyújtó Webshippy néhány napja mutatta be újításait a Webshippy Next 2021 rendezvényen.
A Budapest Music Centerben (BMC) első alkalommal rendezett, itthon még kissé szokatlannak számító eseményen egyszerre 5 olyan hírrel szolgáltak a szervezők, amelyek különösen előremutató és innovatív irányt vetítettek elő az magyarországi logisztikai szolgáltatók között.
A cég ügyvezetője, Perényi András megnyitójában röviden elmondta, hogy hol tart jelenleg a Webshippy, majd bemutatta az üzlettárs TransSped logisztikai szolgáltatót, valamint a velük való együttműködés részleteit. Fülöp Szabolcs, a TransSped vezetője ezután mesélt cégéről, a szolgáltatásaik köréről, és arról, hogy az együttműködéssel képesek bármilyen méretű nagyvállalatok kiszolgálására, mint például Fressnapf vagy a Retro, akiket már ügyfeleik között tudhatnak.
Az innovációk sorában elsőként a saját logisztikai szoftverük licenszesítését jelentette be, amely bármely más cég raktárában bevezethető – első ügyfélként a Praktiker nemrég sikerrel implementálta ezt a rendszert az online rendelések kiszolgálását lebonyolító raktárában. A szoftver termékfelelőse, Baranyi Zsolt kiemelte, hogy az online értékesítés speciális problémái és folyamatai megfelelően optimalizált és automatizált megoldásokat kívánnak, és ezzel a szoftverrel azoknak is tudnak segíteni, akik a logisztikát saját kézben kívánják tartani.
Ezt követően Perényi András egy 3 részből álló fejlesztéscsomagot ismertetett, amely a Webshippy Prio összefoglaló elnevezést kapta, és nem kevesebbet, mint a minden ügyfél számára elérhető aznapi kiszállítást tesz lehetővé – egyelőre Budapesten, de később több vidéki városra is kiterjesztik. A csomag egy új darkstore-hálózat kialakításából, egy saját üzemeltetésű, 18 és 22 óra közötti kiszállítási szolgáltatásból, és egy folyamatosan frissülő adatokkal dolgozó, webshoprendszerekbe építhető szállításmód-választó pluginból áll. Ezeket részletesen Pál Marcell, a Webshippy Prio termékfelelőse mutatta be.
A következő bejelentés kétségtelenül a leglátványosabb innovációról szólt, hiszen a folyamat egyik legidőigényesebb és legtöbb hibalehetőséget hordozó része, az ún. picking (vagyis amikor a polcokról a megfelelő csomagokba kerülnek a termékek) legnehezebb részét automatizálták, mégpedig robotok segítségével. A kb. 1 tonnát is elhúzni képes, leginkább egy felnagyított robotporszívóra hasonlító gépek magukat a polcokat viszik oda a raktári munkatársakhoz, akik így nagyjából napi 30 kilométernyi menetelést spórolhatnak meg, 35%-kal gyorsítva ezzel az egész folyamatot. Működésükről Hercsel Máté, a robotikai részleg vezetője beszélt, és az előtérben aztán meg is csodálhatta mindenki ezeket a szupermodern kütyüket munka közben.
Végül az ügyvezető a középtávú tervek között megemlítette, hogy a bevezetett újítások segítségével nemzetközi piacra lépést is terveznek: elsőként Lengyelországban fogják elérhetővé tenni szolgáltatásaikat, ezután pedig a régió több országában is megjelennek majd.
A cookie-k olyan, a böngésződben eltárolt információk, amelyeket egy weboldal felhasználhat többek között arra, hogy tartalmi és a közösségi funkciókat biztosításon, valamint a weboldal forgalmát elemezze. Vannak cookie-k, amelyekre feltétlenül szükségünk van az oldal működéséhez, minden egyéb esetben az engedélyedre van szükségünk, és az ilyen cookie-k kezeléséhez való hozzájárulásodat bármikor módosíthatod, vagy visszavonhatod. A személyes adataid kezeléséről részletes információkat az Adatvédelmi szabályzatunkban olvashatsz.
A menüpontok alatt személyre szabhatod az oldal cookie kezelésével kapcsolatos beállításaidat.
Szükséges cookie-k
A feltétlenül szükséges cookie-k elengedhetetlenek az oldal működéséhez, így ezeket nem tudod letiltani. Ezek segítségével biztosítjuk az oldal funkcióinak működését, készítünk anonim látogatottsági statisztikákat, valamint tároljuk el a további beállításaidat is, így enélkül minden egyes látogatás alkalmával újra meg kellene adnod az adatkezeléssel kapcsolatos preferenciáidat.
If you disable this cookie, we will not be able to save your preferences. This means that every time you visit this website you will need to enable or disable cookies again.
Egyéb cookie-k
Az oldalon az alábbi, harmadik féltől származó cookie-kat használjuk: Facebook (azért, hogy a Kosárérték Facebook oldal kedveléseit megjeleníthessük, valamint hogy személyre szabott tartalmakat ajánlhassunk), Hotjar (azért, hogy hőtérképeket készíthessünk az oldal használati szokásairól, valamint hogy rövid kérdőíveket jelenítsünk meg).
Ha ezeket engedélyezed, segítesz nekünk abban, hogy a látogatókat jobban megismerjük, és hogy személyre szabott tartalmat tudjunk megjeleníteni.
Please enable Strictly Necessary Cookies first so that we can save your preferences!