Nyolc év építkezés után eladta a cégét, majd a játék kedvéért megtanult varrni és a koronavírus járvány alatt „feltalálta” a szakállmaszkot. Azt a régi érzését, hogy neki Londonban kellene élnie, a kezdeti kudarcok és egy hosszabb, dél-ázsiai életmódváltás után sem adta föl, és neki az is belefér, hogy az utóbbi hónapokban az AI-marketinges tudását magyarországi cégek hívják segítségül. Most, egy ilyen „hazalátogatás” alkalmával kértünk interjút Mészáros Beatrixtól.
– A koronavírus-járvány és a brexit nem igazán az a kombináció, amit jó időzítésnek neveznék arra, hogy Londonba költözzek. Pláne úgy nem, hogy épp magam mögött hagyom az addigi életemet, és valami mást akarok kezdeni vele. Hogy is volt ez nálad?
– A Mindea közösségi média ügynökségként hét év alatt elérte a plafont. Sok ecommerce ügyfelem volt, de pár év cégvezetés után én is azzal szembesültem, hogy nem tudok tovább lépni, nem tudok növekedni. Volt egy-két olyan ügyfelünk, akikkel a regionális, nemzetközi piacra is dolgoztunk, de ez is eléggé marginális volt, és egy idő után az is benne volt már, hogy a saját magam rabszolgája leszek. Ezt egyre kevésbé akartam. Amikor 2019-ben beolvasztottam az ügynökséget a Dentsunak, azt egyrészt karriercsúcsként éltem meg, mert mégiscsak a világ egyik legnagyobb nemzetközi cégének voltunk annyira fontosak, hogy megvegyenek, másrészt viszont a tranzakció lezárása, illetve az, hogy én lépésről-lépésre kijövök a cégből, pont a Covid-19 járvány eszkalálódásával esett egybe, ami negatívan hatott az egész befejezésre is.
– Anyagilag?
– Úgy szoktam fogalmazni, hogy sajnos nem vonultam ebből a pénzből nyugdíjba.
London úgy jött a képbe, hogy amikor először, privát utaztam Londonba több mint egy évtizede, akkor a megérkezést követően volt egy furcsa első érzésem. Ma is fel tudom idézni: leszálltam a repülőtérről a városba tartó buszról, körülnéztem, és elfogott az az érzés, hogy ez az otthonom. Azóta ott volt a bogár a fülemben: milyen jó lenne egy londoni ügynökség. Volt erre egy kis projekttervem, a számítógépemen évekig gyűjtöttem mindenféle dolgot egy Mindea-London mappába, de ebből aztán nemigen lett semmi. Aztán amikor az akvizíció végleg lezárult, ez megint előkerült. Pláne, hogy az első főnököm, aki egy ideje már Londonban élt, felbujtóként épp erre ösztökélt.
Ültem otthon a kanapén, a Covid-19 alatt megállt az élet, és egy ideig nem csináltam semmit. Aztán ezt nem bírtam, úgyhogy az egyik gyerekkori álmomat beteljesítve megtanultam varrni, és egyedi dizájnmaszkokat kezdtem gyártani. Pár nappal később már a Meskán árultam, „feltaláltam” a szakállmaszkot, végül céges megrendelések is lettek belőle. Nem a pénz része volt a lényeg, hanem a játék, az elfoglaltság, a feladat. De tényleg szemmel látható mennyiségű pénzt kerestem vele – ezúton is köszönöm Gerő Viktornak, aki előzőleg a Mindea eladásában is segédkezett.
Így ért utol az Angliában élő ismerősöm, aki rábeszélt, hogy menjek ki Londonba, igényeljem meg az előzetes letelepedési státuszt gyorsan, amíg még lehet a brexit előtt, aztán majd meglátom. Egy hónapra kerestem egy Airbnb-t, aztán jött az, hogy szerettem volna valamilyen szinten a szakmámban maradni, de tudtam, hogy kompromisszumokat kell majd kötni.
– Mennyire volt az naív elképzelés, hogy az a munka, amit itthon csináltál – hiszen dolgoztál nemzetközi cégeknek is -, Londonra áttranszformálható?
– Ebben bíztam. Abban, hogy a saját cégemben is voltak olyan ügyfeleim, mint a Forbes, a Nivea, a Schwarzkopf Professional és az Estée Lauder, és hogy ez Angliában is elég nagy szó. Úgy voltam vele, hogy csak a szakmában van esélyem, de abban biztos voltam, hogy senki nem ajánl nekem vezetői pozíciót, hiszen nincs piacismeretem – és az angolom sem volt olyan jó, mint képzeltem. Végül hat hét alatt kaptam egy marketinges állást egy luxusborokkal foglalkozó cégnél… Ami nem vált be, de ez volt a belépőm Londonba.
Kivettem egy lakást, és úgy voltam vele, hogy pár hónapig nézzük meg, hogyan érzem magam, hogyan működik, elkezdek akklimatizálódni. Az érzés pedig, hogy ott szeretnék élni, csak egyre erősödött.
– Ehhez képest hosszú időre Bhutánba költöztél…
– Sosem gondoltam volna, hogy így alakul! Volt egy jó, írásos ajánlatom a világ egyik legnagyobb biztosítójától, de azt végül visszavonták. Aznap, amikor ez történt, rám írt Magyarországról egy régi ügyfelem, Hajdú Attila [az STA Travel tulajdonosa], hogy tudnék-e ajánlani valakit, aki Bhutánba költözne, ahol digitálismarketing-oktatókat keresnek. Gyerekkoromban Lőrincz L. László volt az egyik kedvenc íróm, aki éppen ebbe a környezetbe szerette elhelyezni a krimijeit, szóval rájöttem, hogy tudok valakit ajánlani: saját magamat. Összekötött Valcsicsák Zoltánnal, a Magyar Bhutáni Baráti Társaság elnökével, aki ezt a lehetőséget szervezte; néhány nappal később már interjún voltam, aztán meg Bhutánban.
– Amikor Európából valaki Ázsiába költözik, az eleve egy oda-vissza kultúrsokk. De azt nehezen hiszem el, hogy Magyarországról Bhutánba ez ne lenne halmozottan ilyen. Lőrincz L. László ahhoz biztosan kevés volt, hogy megértsd, ők egyáltalán mit gondolnak arról, amiről te valamit gondolsz…
– Öt hónapig voltam ott, és más emberként jöttem haza. A mai napig nagy hatással van rám az ott töltött idő. A Világbank finanszírozta továbbképzési programban digitalmarketing mastertréner lettem, de ennél sokkal különlegesebb volt, hogy a munkáltatóm a Bhutáni királyság volt. Milyen különlegesen jól mutat ez egy CV-ben!
Arra szólt a megbízás, hogy fel kellett építenem egy egy hónapos digitálismarketing-oktatási rendszert. Kidolgoztam a teljes tanrendet, aztán az alapján én is oktattam ezt bhutáni munkanélküli fiataloknak. Imádtam őket! A legfantasztikusabb dolgot Bhutánban a bhutáni emberek jelentik. Tiszta lelkűek, és mivel azt állami szinten felismerték, hogy a nyelvüket senki sem érti, ezért érdemes mindent eleve angolul tanulniuk, így a kommunikáció is könnyű volt. Köztük éltem, nagyon sokat tanultam tőlük a buddhista kultúráról, a toleranciáról, a megértésről. Sokukkal most is szoktam beszélni, a diákjaim szerettek, a minisztérium elégedett volt mindennel.
– De nem lesz folytatás.
– Nem, nem lesz. Londonba mentem vissza.
– Ilyenkor szoktak a menedzserek cégeket alapítani vagy új, nagy projekteket bevállalni…
– Velem is pont így történt. Ahogy visszatértem Bhutánból Londonba, alapítottam egy vállalkozást, és azon keresztül kezdtem el freelancerkedni. Először egy ügynökségnek dolgoztam, egy nagyobb projektben, ahol Anglia egyik legnagyobb ingatlanfejlesztő cégének raktam össze a közösségimédia-stratégiáját tanácsadóként, majd betanítottam az 50 fős marketing csapatukat.
Ha azt kérdeznéd, hogy milyen volt egy angol cég social media-stratégiáján dolgozni ahhoz képest, hogy ezt korábban, itt, Magyarországon rengeteget csináltam, akkor egyszerű a válaszom. Ugyanolyan. Bhutánban tudatosult bennem, hogy a nap végén mind csupán csak emberek vagyunk; ugyanazok az érzéseink, tök mindegy, kinek, milyen színű a bőre, tök mindegy, hogy ki hány méteren él vagy hány méteren született, meg milyen színű a szeme, a haja, hogy más a nyelvünk, más a kultúránk, mert amúgy ugyanazokkal az érzésekkel küzdünk. A körülmények és az adottságok lehetnek másak, de a humán rész az ugyanaz.
– Amikor Londonban visszarázódtál az európai életformába, akkor te építetted fel magad vagy inkább kézről-kézre adtak a megrendelőid?
– A digitális marketingben jószerével napi szinten változnak meg nüansznyi részletek, és ebből én kiestem az elmúlt időszakban, mert ezekkel a finomságokkal már nem foglalkozom napi szinten. Az alapok azonban nem változnak így én most is összerakok stratégiákat – a nüanszokról pedig a specialistákkal egyeztetek.
Ami a munkát illeti: ez Londonban egy afféle beágyazódási folyamat. Január 13-án volt három éve, hogy hivatalosan kiköltöztem, de ebben vagyok benne most is. Nagyjából ott tartok, ahol gondoltam, hogy leszek mostanra, de máshogy. Az időm nagy részében most már tanítok. Két felnőttoktatásban részt vevő londoni iskolával van szerződésem. Az egyik iskola kifejezetten külföldi diákokra specializálódott, olyanoknak tartanak nyelvtanfolyamokat, illetve szakmai tanfolyamokat, akik pár hónapra érkeznek Londonba. A másik iskola pedig londoni munkanélkülieket oktat. Mind a két iskolának van digitálismarketing-képzése; egy hónaposak, amiket én tanítok – az egyikben egy az egyben, a másikban részben.
De tanítok más, a marketing bizniszhez kapcsolódó képzéseket is: van divatmenedzsment, nemzetközi bizniszmenedzsment és tartok AI-képzéseket is. Ez két nagy múltú iskola, vannak olyan, egyéb kapcsolataik is, amelyekből szinte folyamatosan jutok egyéb projektekbe is.
– Mondanál erre egy példát?
– Az egyik iskolához érkezett a kolumbiai kormánytól egy több mint húsz fős delegáció, kormányhivatalnokok, egyhetes digitálismarketing-képzésre. Én voltam a vezető oktatójuk. De vannak mentorprogramok, gyakornoki programok, ahol szintén dolgozom. Ez az oktatás mentorálás vonal erősödött fel nagyon.
– Genya leszek, de szeretném helyre tenni ezt a dolgot! Itthon egy „gyárban” dolgoztál, most pedig előjött egy olyan éned, amit idehaza nem nagyon csináltál. De azért ott az a magyar mondás, hogy „aki nem tudja, tanítja…”.
– Ó, hát én korábban is tanítottam! A Metropolitan Egyetemen a mai napig tanítok, korábban is tanítottam itt-ott vendégoktatóként. Tehát ez a vénám megvolt, de most az arány és a mennyiség átlendült, és ezen van a hangsúly. Korábban kis része volt a munkámnak az oktatás, most pedig zömmel csak ez van.
– Amit tanítasz, az inkább a munkatapasztalatból építkezik, vagy inkább követned kell, képben kell lenned azzal, hogy mik a napi szintű változások?
– A pedagógiai készségemnek semmi köze a szakmai tudásomhoz. Én nem vagyok képzett pedagógus, de az a nagyon nagy erősségem, hogy kihozom az emberekből a legjobbat. Az iménti kekeckedős, de teljesen valid kérdésedre is, a napra készséggel kapcsolatosra is ugyanaz a válaszom: vállalom, hogy a nüanszokkal már nem feltétlenül vagyok képben. Mondjuk aktuálisan a PPC marketingbe simán bele tudnál kérdezni olyat, amire nem tudom a választ. Azonban annyi szakmai tapasztalatom van, hogy tudom, felismerem, hogy hol van ilyen helyzet. Olyan, amire figyelni kell, és tudom, ki a megfelelő ember, akit megkérdezve képbe kerülhetek.
De egyrészt ezeken a képzéseken nincs idő és kapacitás arra, hogy belemenjünk ilyen nüanszokba, mert stratégiát, az alapokat és az alapelveket tanítom, és azok nem változnak.
A marketing csapatmunka, mindenkinek megvan a saját szakterülete, amiben mélyüljön el. Én meg már az óvodában is az voltam ebben a mátrixban, aki megszervezte, hogy ki mit csinál. Én vagyok a lead – direkt nem akarom magam főnöknek nevezni, hanem „a vezető” -, aki megszabja az irányt, megtalálja hozzá a megfelelő embereket, akiket motivál, hogy elérjük a célt. Ez az oktatásban is így megy.
– Az arányok az edukáció felé billentek el a munkádban. Ez jelenti-e azt, hogy feladtad, hogy Angliában a klasszikus, nagy projektekbe is beszállj?
– Nem adtam fel. Az igazság az, hogy az oktatás egy sokkal kevésbé stresszes, őszintébb meló. Ha visszamennék a darálóba, akkor csak vezetői pozícióba mennék – amihez viszont Londonban még valószínűleg nincs elég piacismeretem.
– Hogyan kerül ebbe a képbe az, hogy az elmúlt hónapokban elkezdtél visszadolgozni Magyarországra is, magyar ügyfelekkel kezdtél ismét foglalkozni?
– Az egész az AI miatt van! Az elmúlt fél évben alakult úgy, hogy azért kezdtem dolgozni néhány magyar céggel (és most már nagyokkal is, mint a Hungaropharma és Laposáék), mert az AI önmagában is egy niche terület, de azon belül is kevés ember fókuszál a marketingre. Én igen.
Nem tartom magam szakértőnek ebben a témában, bár az AI-ben szinte senki sem az, mert annyira új. De napi szinten több órát foglalkozok ezzel, ezért valószínűleg lépésekkel előrébb vagyok ezen a terepen, mint a legtöbb, akár szakmabeli ember. Az angolul nem vagy keveset olvasó magyar cégeknek ez jól jön, mert az AI-t illetően a legtöbb minőségi tudásanyag csak angolul elérhető. Én kizárólag angol tartalmakat fogyasztok, angolul és angolokat is tanítok, ráadásul az AI európai központja London, ahol élek….
Azokat a AI-tartalmakat, amiket a magyar cégek nem érnek el, nem fogyasztanak, mert nincs rá idejük vagy nem értik, én fogyasztom, leszűröm és áttranszformálom a magyar piacra. Illetve: folyamatosan azon kísérletezek, hogyan lehet a marketinges feladatokat AI eszközökkel hatékonyabbá tenni, amiből esettanulmányokat készítek. A marketinges szakmát kívül-belül ismerem és tudom, hogy mik az igényeik, a kérdéseik. Ez egy igen jó hozzáadott értéknek számít, talán kicsit unikálisnak is nevezhető a pozícióm. Ezért érdemes magyar ügyfelekkel is dolgoznom. Miért ne tenném?
– Három év múlva hol látod magad – és hol a szakmádat?
– Három év múlva nagyon fontos momentum lesz az életemben, hogy jelentkezni tudok már a brit állampolgárságért. Ha sikerül, onnantól kezdve Angliában is szabadabb vagyok. Azt majd az akkori élethelyzetem dönti el, hogy onnantól hogyan élek tovább, de ha brit állampolgárságod van, akkor a szakmán belül is, kívül is más kalickából indulsz el.
A marketingben három év alatt mindent felforgathat az AI; abban biztos vagyok, hogy nagyon más lesz ez a szakma, mint ma. Arra fogadnék inkább, hogy a gyorsaság, a hitelesség és a bizalom felértékelődése hatványozottan érvényesülni fog. Addigra jó eséllyel meglesz az általános mesterséges intelligencia, aminek a fejlesztésén most mindenki dolgozik. De hogy ez mi mindent fog jelenteni, azt most még nem tudom megmondani.
