Skip to content

#WomanPower

ÉVek óta a nők vásárolnak, keresnek, választanak és véleményeznek többet az e-kereskedelemben, és már rég az sem igaz, hogy az ecommerce szektorban csak a férfiak tudnak igazán sikeressé válni, jól érvényesülni. Ennek bizonyságára indítottuk el ezt az interjúsorozatot, amelyben sikeres webes vállalkozások alapító és tulajdonos hölgyeit az ötletről, az indulásról és a kudarcok kezelési módjáról.
Meska
-
Porst Réka és barátnője anno kétmillió forintból alapította meg a Meskát. A cég tavaly már Romániát is célkeresztbe vette, de Réka ma már fontos tanácsot adna egykori önmagának. Sikerről, kudarcról és motivációról is kérdeztük a cégalapítót.
AI
-
Nyolc év után eladta a cégét, unalmában megtanult varrni, csak hogy „feltalálhassa” a szakállmaszkot. Régóta érezte, hogy Londonban kellene élnie, amit a kezdeti kudarcok is csak megerősítettek. Az utóbbi hónapokban az is belefért, hogy az AI-marketinges tudását magyarországi cégek hívják segítségül. Mészáros Beatrixtól kértünk interjút.
palfi_eva
-
Miről szól valójában a B2W Fesztivál? Hogy néz ki a marketingstratégia építés, ha kifejezetten női fogyasztókat, vállalkozónőket szeretnénk eredményesen elérni ? Ezekről is kérdeztük Pálfi Éva brand stratégát és dizájnert.
Cserhati-Herold-Janka_krea01
-
A nehéz pillanatokban mindig emlékeztettem magamat, hogy lényegében a szabadságért dolgozom - mondta Magyarország első, hormonmentes fogamzásgátlási eszközökre specializálódott webáruházát alapító Cserháti-Herold Janka. A Hormonmentes.hu egyáltalán nem tabudöntögetőnek indult.
mariann_krea01
-
A hazai piac ismertebb közösségimédia-szakértőjét, Forgács Mariannt a hazai social media használatáról és a váratlan szakmai helyzetek kezeléséről is kérdeztük.
ipsits-anita_krea01
-
Az ételérzékenységgel küzdők, de a tudatos étrend kialakításához támpontokat keresők is remek alapot találnak Ipsits Anitánál. A Szafi Product társtulajdonosát és ügyvezetőjét  a motivációiról, de a kudarcairól is kérdeztük.
b2w6
-
2023. június 20-án megalakult a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) Női Marketing Tagozata. A több mint 30 éve elkötelezett munkát végző szakmai szervezet új tagozata egyben a társadalmi szerepvállalás és az értékteremtő, tudatos kommunikáció melletti kiállás.