Fulfilment és házhozszállítási szolgáltatással erősít Németországban az eBay

Fulfilment és házhozszállítási szolgáltatással erősít Németországban az eBay

Bővíti és javítja szolgáltatásait az eBay e-kereskedelmi szupervállalat Németországban. A most indított eBay Fulfilment és eBay Shipping jelentős előrelépést jelent a platformon értékesítő kereskedők számára, hiszen a most hadrendbe álló logisztikai arzenál segítségével lehetőségük lesz másnapi házhozszállítást kínálni vásárlóiknak.

A eBay az elmúlt időszakban pilot projekt keretében tesztelte új logisztikai szolgáltatásait. Mivel a program sikerrel lezajlott, a csomag Multichannel Logistik Services név alatt bétaverziós fázisba lépett. A két pilléren nyugvó szolgáltatás fulfilment lábát a Fiege, a Hermes és a Plentymarkets szolgáltatókkal összedolgozva, a házhoz szállítási (Versand) részt pedig a DPD-vel együttműködve nyújtja mostantól az eBay Germany.

Az új szolgáltatásokat igénybe vevő kereskedők az eBay Plus vásárlói előfizetői programnak is automatikusan részévé kell válniuk, ami a gyors és ingyenes kiszállításon felül tartalmazza az ingyenes áruvisszaküldést és prémium szintű ügyfélszolgálati szolgáltatásokat is. A kiskereskedők számára mindez nemcsak jobb láthatóságot, de az eBay által fizetett visszáruköltséget is jelent. Sőt, azoknak az eladóknak, akik az összes eBay Plus előfizetőtől bejövő rendelést még aznap teljesítik, a szolgáltató 20 százalék kedvezményt is ad az eladások utáni jutalékból.

“Vezető globális kereskedelmi vállalatként abban hiszünk, hogy a logisztika stratégiai fontosságú a platformunkkal kapcsolatos eladói és a vevői tapasztalat szempontjából. Ezekkel az új logisztikai szolgáltatásainkkal segítjük kereskedőinket a gyors és megbízható szállítással kapcsolatos, egyre növekvő vásárlói igények kielégítésében. Ezzel egyidőben a kereskedők az eBay Plus prémiumszolgáltatásban való részvételből is profitálhatnak, egyrészt a növekvő eladások, másrészt a visszaküldések díjának szolgáltatói átvállalása révén” – mondta Michael Pasch, az eBay logisztikáért és ügyfélhűségért felelős igazgatója a német Plentymarkets blogja szerint.

Nem kell senkit meglepetésként érjen, hogy az eBay új logisztikai programja kísértetiesen hasonlít az Amazon FBA és Prime szolgáltatásaira. A két cég nemzetközi szinten folyamatos harcot vív egymással, amiben rendre az eBay látszik alul maradni. Nemcsak a felhasználók száma, a forgalom és a profitráta szempontjából, hanem technológiailag és szolgáltatáskínálat tekintetében is. Szintúgy ez látszik Németországban, ahol az Amazon utcahosszal uralja az e-kereskedelmi mezőnyt az eBay előtt. Most talán az utóbbi behoz valamit ebből a behozhatatlannak tűnő hátrányból.

mm
Zentai András

Tartalommarketing-specialista, social media tanácsadó, copywriter. A Kosárérték.hu állandó cikkszerzője.

Üzenet a szerzőnek

Kérdésed van?
Hozzászólnál?

Vedd fel a kapcsolatot a szerzővel, várjuk az üzenetedet!