Számos aspektusával foglalkoztunk az utóbbi időben az öntanuló algoritmusokon alapuló AI eszközök különböző területekre gyakorolt hatásaival. Végigvettük, hogy milyen megoldásokhoz vezet, ha az AI-t ráengedik az ellátási láncokra, de arról is készítettünk egy elemzőbb anyagot, hogy technológiai szempontból mivel magyarázható az AI pornóban turkálása. E-kereskedőként azonban talán az a legfontosabb kérdés: hogyan segíthet bennünket mindez új ügyfelek megszerzésében?

Arra is meg kell keresni a választ, hogy a rendelkezésre álló eszközök mennyire illeszthetőek bele a modern online marketing eszköztárába. Illetve: Melyek azok az eszközök, amelyeket akár magunk is beilleszthetünk marketing tevékenységünkbe?

A marketingszakemberek többsége szerint a deepfake technológiai megoldások gyakorlati alkalmazásának kísérleti szakaszában járunk. Az azonban már biztosnak tűnik, hogy az AI segítségével magával ragadóbb tartalom – és ezzel együtt lényegesen intenzívebb marketing élmény – önthető formába. A mélytanulásra, azaz Deep Learningre épülő deepfake alkalmazások képesek arra, hogy önállóan tanuljanak meg kreatív feladatokat elvégezni. Mindezt ráadásul anélkül, hogy kifejezetten programoznák őket. A deepfake technológia alapvetően a digitális képfeldolgozásra épül, lehetővé téve a számítógépek számára, hogy felismerjék az adott videókon vagy képeken lévő tárgyakat és személyeket.

A szintetizálás a kulcs

Legyen szó bármilyen audio-vizuális deepfake-ről, a folyamat lényege minden esetben ugyanaz. Abból eredően, hogy a deepfake az egyes tartalmak szintetizálására épül és három egyszerű gyakorlati lépésben leírható.

  1. Egy adott kép elkészítése (mintha valaki orosz zászlót tartana fel).
  2. Egy másik képpel kombinálva (egy magyar zászlót tartó személy).
  3. És ebből a két összetevőből valami újat létrehozni (egy személy, aki mindkét zászlót feltartja).

Ha online marketingről van szó, három érv is a deepfake technológia használata mellett áll. Elsősorban az, hogy jelentősen csökkentheti a videó kampányok magas költségeit. De az is, hogy, könnyedén alkalmazható a többcsatornás értékesítési modell kampányainak kivitelezésében, illetve az, hogy nagy segítségünkre lehet a hiper-személyreszabott ügyfélélmény megalkotásában.

Költségcsökkentés

A videós kampányok esetében akár a főszereplő jelenléte sem szükséges, hiszen a korábbi digitális felvételek és a szereplők hozzájárulása révén könnyedén létrehozható szinte bármilyen, új, videós tartalom. Ha történetesen az általunk kiválasztott színész nem is elérhető közvetlenül, a hozzájárulásával a deepfake technológia használatával, a költséges forgatásokat elkerülve bármikor készíthetünk új videókat. (Bármilyen borzasztóan vagy fantasztikusan hangzik is, e témát már feldolgozta film: a legutóbbi Black Mirror széria egyik epizódja mindezt Hollywood-i szintre emelve mutatta be.)

Többcsatornás értékesítés

Mivel nem feltétlenül szükséges a szereplők személyes jelenléte, a marketing szakemberek gyakorlatilag újabb és újabb csatornákra optimalizált tartalmakat készíthetnek a deepfake segítségével. Ráadásul mindezt jóval kevesebb idő alatt és lényegesen alacsonyabb költséggel tehetik meg. De ugyanez igaz a mesterséges generált hangalapú podcastok legyártására. És a rádióhirdetésekhez készített kreatívok elkészítésére is, hiszen a deepfake technológiák már itt is remekül használhatóak.

Hiper-személyreszabott ügyfélélmény

A deepfake segítségével a márkák relevánsabb üzeneteket és élményeket fogalmazhatnak meg az egyes ügyfelek számára személyes preferenciáik – például a bőrszínük – alapján. Tegyük fel, hogy egy ügyfél más etnikai hovatartozású volt, mint a márka marketingmodellje.  A deepfake technológia megváltoztathatja az adott modell bőrtónusát, így a vásárló megtapasztalhatja, hogyan néz ki az adott termék az ő bőrtónusán.

A folyamat segítségével a márkáknak lehetőségük van növelni az inkluzivitást, és szélesebb piacokat elérni. Ha egy videóra több nyelven is szükség van, a deepfake technológia szintén segíthet, hiszen a marketingüzenetek lokalizációja, akár egy gombnyomással megoldható.

Top6 deepfake alkalmazás

Az olyan deepfake alkalmazások, mint a Myheritage vagy a Lensa AI bombaként robbantak a közösségi oldalakon az utóbbi hónapokban. Az alábbiakban összeszedtünk hat olyan lehetséges alkalmazást és szolgáltatást, amelyeket használva elkezdhetjük a kísérletezést a különböző deepfake eszközökkel.

  1. Lensa AI

    A Lensa AI egyike a legismertebb generatív AI-t használó mobil alkalmazásoknak. A korábban Prism nevű, szintén fotómanipulációra épülő alkalmazás fejlesztőinek legújabb alkalmazásával szinte bárki képes virális tartalmakat létrehozni. A Lensai AI révén szelfijeinkből készít, tetszőleges stílusban avatárokat. Az app segítségével esztétikus portrékat készíthetünk, amelyekből aztán lenyűgözően valósághű szuperhősöket, animéket és tetszőleges karaktereket kelthetünk életre. A többféle formátumban elérhető végeredményeket pedig tovább gazdagíthatjuk tetszőleges, realisztikus hátterekkel. Vagy akár 200 egyedi avatarral 10 különböző stílusban és változatban.

  2. My Heritage

    A Deep Nostalgia talán az egyik legnépszerűbb webes alkalmazás, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók saját családi fotóin található arcokat mozgóképtként animálják. Az alkalmazás a MyHeritage által licencelt mély tanulási technológiát használja, amely videókat készít az arcokról, amelyek mozognak, pislognak és mosolyognak. Az alkalmazás nagyon pontosan alkalmazza az illesztőprogramokat az állóképben található arcon, létrehozva egy rövid videót, amelyet megoszthat barátaival és családtagjaival. Az illesztőprogram irányítja az animáció mozgásait, így láthatja, hogy ősei életre kelnek a fotókon. Az alkalmazás ingyenesen elérhető a MyHeritage weboldalán.

  3. Face Swap Live

    A Face Swap Live egy olyan alkalmazás, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználó valós időben cserélje ki az arcát egy barátjával vagy egy fotóval. Az alkalmazás a készülék kamerájának videófolyamából élőben cseréli ki az arcokat, így azonnal láthatjuk az eredményeket. Az alkalmazás ingyenesen letölthető a Google Play Áruházból. Az alkalmazás lehetővé teszi, hogy videókat és fényképeket készítsünk magunkról, amelyeket aztán egy-egy hírességgel, baráttal vagy bármilyen vicces képpel az internetről vagy telefonjáról felcserélhetünk. Egyike azon kevés alkalmazásoknak a listánkról, amelynek nincs ingyenes verziója.

  4. DeepFakes Web

    Ez a webhely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy deepfake videókat készítsenek és tegyenek közzé az interneten. A DeepFakes Web a mély tanulási technikát használ, amelynek révén az interneten elérhető videókból és fényképekből elemzése révén akár 30 perc alatt elkészít egy deepfake videót. Az adott videó előkészítésének tréningelése 30 percet vesz igénybe. De egy fél perces videó renderelése az ingyenes verzióban akár öt órát is igénybe vehet, a fizetős prémium szinten ehhez mindössze egy óra elég az alkalmazásnak.

  5. Wombo

    A Wombo egy olyan mobil alkalmazás, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók a saját fotóikat és videóikat zenével szinkronizálják. Az alkalmazás szintén mélytanulási technikát alkalmazza arra, hogy az ajkak mozgását összehangolja a kiválasztott dalokkal. A repertoárban több mint 1000 különböző sablonból és dalból választhatunk. Ingyenesen letölthető az Android és az iOS eszközökre. Az alkalmazás használata egyszerű és intuitív: lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy könnyedén létrehozzanak saját videókat és megoszthassák azokat a közösségi média platformokon.

  6. Deep Face lab

    Az előzőekkel ellentétben, a Deep Face lab már egy komoly Windowson futó szoftvercsomag.  Hasonlóan működik ugyan a már felsorolt alkalmazásokhoz és webhelyekhez, de lényegesen komolyabb felkészültséget kíván a felhasználótól. És kivételesen erős grafikus kártyával felszerelt PC sem árt hozzá. A teljesen ingyenesen elérhető, Open Source szoftvert bárki ingyenesen letöltheti a Githubról, de ennek használatához már jóval komolyabb elkötelezettségre és némi technológia háttérismeretre is szükségünk lehet. 

Konklúzió:

Egy dolgot azonban nem szabad szem elől téveszteni: a deepfake rossz dolgokra is ugyanolyan egyszerűséggel használható. Ahogyan az nemrég egy hasonló deepfake gyűjtés konklúziójaként a Geeks4Geeks megírta: a deepfake egy olyan kísérletező munka, amely sok, szinte folyamatos újraértékelést is igényel. Egyszerűen azért, mert a deepfake-kel  sokszor visszaélnek. Legtöbbször manipulálásra használják, arra, hogy hamis tartalmakat hozzanak létre, hogy megalázzanak embereket. Ami etikátlan és nagy biztonsággal kijelenthető: törvénytelen is.

Ráadásul a deepfake-ek többsége nem ismert emberek megszemélyesítésével készült video, amely valamilyen antiszociális és/vagy erőszakos viselkedést ábrázol. A mesterséges intelligencia rendszereknek ezért  törvényi szabályokon és előírásokon kell keresztül menniük. E szabályozás célja pedig az, hogy a káros tartalmakat eltávolítsák az internetről. A deepfake használata tehát a mi felelősségünk is.