5 tipp a sikeres influencer marketinghez

Egy jól felépített és kivitelezett influencer marketing kampánnyal akár 10x-es ROI-t is elérhetünk a hagyományos marketing aktivitásokhoz képest. Nem csoda, hogy a legtöbb cég számára egyre vonzóbb a véleményvezérekkel való együttműködés. Azonban néhány dologra oda kell figyelnünk ahhoz, hogy a közös munka valóban gyümölcsöző legyen, ehhez szeretnénk az alábbiakban néhány tippet adni.

1. KPI-ok meghatározása

Mielőtt bármibe is belevágnánk, érdemes alaposan átgondolnunk, hogy mi a célunk az influencer együttműködéssel. Szeretnénk egy adott terméket eljuttatni több potenciális vásárlóhoz, vagy a márkánk ismertségét növelnénk egy bizonyos demográfiai csoport körében? Esetleg szeretnénk egy speciális promócióra felhívni célközönségünk figyelmét?
Ha a célok megvannak, azt is meg kell határoznunk, hogy milyen eredmény elérésével lennénk elégedettek, hol van az a pont, ahol már megtérül a befektetett erőforrás, és mit tekinthetünk kiemelkedő sikerességnek.

2. Budget

Sok KKV cégtulajdonos gondolja úgy, hogy az ő vállalkozása túl kicsi ahhoz, hogy megengedhessen magának egy influencer együttműködést. Nem feltétlenül kell azonban a legnagyobb követőbázissal rendelkező véleményvezérekre fókuszálni. Rengeteg micro-influencer tevékenykedik már a magyar piacon is, akik csak 5-10 ezres követőbázissal rendelkeznek, azonban hajlandóak akár barter alapon, ingyenes termékekért cserébe promótálni a márkánkat, remek lehetőséget biztosítva ezzel nieche vagy lokális vállalkozások számára.

Ha pedig nagyobb összeget szánunk az együttműködésre, kérhetjük influencerekre szakosodott ügynökség segítségét is abban, hogy összekössön minket a számunkra legmegfelelőbb véleményvezérekkel. Ezek előnye, hogy leveszik a vállunkról a kiválasztási és kapcsolattartási folyamat nagy részét, így időt és energiát spórolunk. Hátrányuk azonban, hogy kevesebb kontrollunk lesz az együttműködésekkel kapcsolatban, illetve természetesen az ügynökségi díjakkal is számolnunk kell.

3. Kiválasztás

A tervezési szakasz legfontosabb lépése, hogy kiválasszuk azokat a véleményvezéreket, akikkel szeretnénk együttműködni. Ehhez az alábbi szempontokat mindenképpen vegyük figyelembe:

Összeillünk-e?

Alap, hogy az influencer személyiségének és tartalmainak passzolnia kell a termékhez, amit promótálni szeretnénk általa, hiszen csak így fogjuk tudni megtalálni követőbázisában a számunkra is értékes célcsoportot. Azonban ezen felül arra is ügyelnünk kell, hogy az adott véleményvezér által képviselt értékek beleillenek-e a márkánk imidzsébe, hiszen potenciális vásárlóink vele fogják azonosítani brandünket. Ne dolgozzunk olyan influencerrel, akinek üzeneteivel nem szeretnénk azonosítani a márkánkat, akkor sem, ha rövid távon megtérül az együttműködés, hiszen ez hosszú távon károsíthatja a brandünk megítélését.

Igazi vagy hamis?

Sajnos ahogy az influencerség egyre divatosabbá vált, és egyre többen szerettek volna gyorsan szert tenni nagy követőbázisra. Megjelentek az úgynevezett fake influencerek, akik a sok munkával járó organikus növekedés helyett néhány dollárért vásárolt hamis követők ezreivel duzzasztották fel követőbázisukat. Szerencsére több eszköz is rendelkezésünkre áll, hogy kiderítsük: valódi vagy hamis véleményvezérrel van-e dolgunk. Használhatunk például audit eszközöket, amelyek megmutatják az influencer fontosabb adatait: a követőbázis földrajzi és demográfiai adatain kívül azt is, hogy mennyi a valódi, minőségi felhasználó közülük.

A másik lehetőség, hogy manuálisan vizsgáljuk meg a választott influencer feedjét és követőbázisát. Ha azt tapasztaljuk, hogy egy több tízezer követővel rendelkező influencer posztjai alatt gyanúsan kevés komment és like sorakozik, szinte biztosak lehetünk benne, hogy nem valódi követőbázissal van dolgunk.

Tudatos vagy csapongó?

Ha megtaláltuk a számunka minden szempontból tökéletes influencereket, akik még valós követőbázissal is rendelkeznek, sajnos még mindig nem tekinthetjük befejezettnek a kiválasztást. Meg kell ugyanis vizsgálnunk, hogy az adott véleményvezér vélhetően mennyire kelt hiteles benyomást szponzorált tartalmaival. Ha ugyanis influencerünk minden második tartalma reklámot tartalmaz, vagy gyors egymásutánban vállalja el egymással rivalizáló termékek promótálását, akkor még rajongótábora számára is hiteltelenné, értéktelenné válhatnak ajánlásai. Próbáljunk olyan véleményvezéreket választani, akik főként organikus, minőségi tartalommal látják el követőiket, és szponzorált tartalmaikba is tudnak valami egyedit vinni, értéket teremteni.

Fontos a jó kapcsolat

Ne felejtsük el, hogy az influencerek nem feltétlenül üzletemberek és fiatal koruk okán sokan semmilyen professzionális tapasztalattal nem rendelkeznek. Így nem várhatjuk el tőlük, hogy ismerjék az üzleti világban megszokott alapvetéseket. Ugyanakkor fontos, hogy olyan véleményvezéreket válasszunk, akikkel gördülékenyen és hatékonyan tudunk kommunikálni. Intő jelnek számít, ha a kiválasztott influencer nehezen elérhető, nem reagál ésszerű időintervallumon belül a megkereséseinkre, vagy nem megfelelő stílusban kommunikál. Ha már az együttműködés megkezdése előtt nehézkes az információcsere, nem várhatunk pontosságot és megbízhatóságot később sem.

4. A Brief – ami nem feltétlenül kell, hogy rövid legyen

Ha megvannak az álom-influencerek, a következő lépés, hogy számukra is világossá és érthetővé kell tennünk céljainkat, amit már az első lépésünkben meghatároztunk. Ehhez elengedhetetlen egy jól megkomponált, és minden fontos információt tartalmazó brief. Ne felejtsük el: az influencer nem a mi üzleti világunkban mozog! Az ő dolga a kreatív tartalomgyártás, és a kapcsolattartás követőtáborával. A mi dolgunk, hogy szem előtt tartsuk, és érvényesítsük üzleti érdekeinket. Szerencsés esetben hosszú távon fogunk találni olyan véleményvezéreket, akikkel olyan nagy lesz az összhang, hogy nyugodtan rábízhatjuk magunkat, és szabad kezet adhatunk nekik egy-egy együttműködés során. Azonban az elején érdemes minden részletre kitérnünk: mit szeretnénk, és mit nem szeretnénk megemlíteni a márkánkkal kapcsoaltban; hogyan és hányszor szeretnénk kiemelni egyes versenyelőnyöket; milyen legyen termékeink képi megjelenítése; mi legyen a szponzorált poszt tartalma, üzenete; stb. Ezzel nem csak influencerünket segítjük, de magunkat is megóvhatjuk a csalódástól.

5. Értékelés, finomhangolás

Már az együttműködés megkezdését követően azonnal érdemes elkezdenünk kampányunk monitorozását, és a főbb mérföldköveknél influencereinket is képbe hoznunk a sikeresség mértékét illetően. Ez nem csak azért fontos, hogy lássuk, jól választottunk-e és jól építettük-e fel a marketing stratégiát, hanem azért is, mert menet közben is optimalizálhatjuk az együttműködéseink paramétereit a jobb eredmény elérése érdekében. A kampány lezárulását követően pedig -a vágyott eredményeinken felül- értékes tapasztalatokkal is gazdagodhatunk, amelyeket a következő influencer együttműködésünknél felhasználhatunk.

mm
Török-Pál Kata

A Photel csoport és az AC-Innovatiqua digitális vezetője, az online ügyfélélményt fejlesztő és a konverziós arányt növelő folyamatok kidolgozásának, optimalizálásának szakértője.

Üzenet a szerzőnek

Kérdésed van?
Hozzászólnál?

Vedd fel a kapcsolatot a szerzővel, várjuk az üzenetedet!