A szokásosnál is nagyobb forgalomra készülnek az amerikai e-kereskedők a koronavírus árnyékában. Bár a szektor szárnyalása minden bizonnyal folytatódik majd, a döntő kérdés az, hogy sikerül-e időben kiszolgálni a vásárlókat – írja a ModernRetail.co.

Az ünnepi szezon jelentheti majd a legnagyobb kihívást idén az amerikai kereskedők számára, ahogy azt a CommerceNext piackutató cég 63 kereskedő megkérdezésén alapuló kutatása állítja. A tanulmány legfontosabb megállapítása, hogy a logisztikai problémák legfőbb forrása a csomagküldő szolgáltatók véges kapacitása lesz majd. A legnagyobb amerikai szolgáltatók, mint a FedEx és az UPS már a koronavírus okozta tavaszi lezárások során sem voltak éppen a helyzet magaslatán, és mindenki arra számít, hogy a májusban tapasztalt nehézségek ismét visszatérnek majd. A kereskedők szerint nem lesz ez másképp idén novemberben és decemberben sem, hiszenez a periódus az egészségügyi vészhelyzet nélkül is is hagyományosan a legnagyobb terhelést és forgalmat jelenti számukra.

A CommerceNext azt tanácsolja a kereskedőnek, hogy a felkészülés jegyében próbáljanak meg több logisztikai partnerrel szerződni, és mindenképpen tudatosítsák vásárlóikban, hogy érdemes a megrendeléseket legalább egy héttel a szállítás kívánt időpontja előtt megrendelni. Ezenkívül próbálják meg őket arra buzdítani, hogy a szokásosan legsűrűbb periódusok, mint a Black Friday vagy Cyber Monday helyett válasszanak más időpontot a vásárlásra.

Az eBay már szeptemberben végén bejelentette, hogy a UPS futárszolgálatot választó ügyfelei részére árengedményeket biztosít az amerikai postai csomagküldő szolgálattal (USPS) kapcsolatos negatív fejlemények következtében. A USPS új elnöke a koronavírus-járvány következtében hozott első intézkedéseként megtiltotta a postai alkalmazottak kötelező túlóráját, amely számos nagy e-kereskedő utolsó mérföldes szállítását megnehezítette, főként vidéken.

Mint azt Matthew Hertz, a Second Marathon stratégia tanácsadó cég alapítója a Modern Retailnek kijelentette, minden kereskedőnél borítékolhatóan lesznek problémák. A kötelező túlóra megszüntetésén túl ugyanis az USPS jelentős áremelést is bejelentett az ünnepi időszakra. Mérettől függően a jelenlegi listaáron felül 0,24 és 1,5 dollár közötti összeggel emelték meg a kézbesítendő csomagok után fizetendő postai díjat. A extra árat a szolgáltatásért október 18-a és december 27-e között kell majd megfizetni.

Bár az áremelés időszakos, egyáltalán nem egyedülálló, hiszen felárat számít fel az amerikai piac két másik legnagyobb szereplője is az ebben az időszakban kézbesített csomagokért. A FedEx 1 és 15 dollár közötti összeggel emeli az árait november 2. és január 17. között, míg a UPS azon ügyfeleknek számol felárat, akik heti 25 ezer csomagnál többet adnak fel.

Minden komolyabb piackutató egyetért abban, hogy az online kereskedelem az egész éves boomot követően az ünnepi időszakban még nagyobb lökést kaphat, mint az elmúlt években – pusztán annak mértéke kétséges. A koronavírus második hulláma okozta egészségügyi aggályok erősödni fognak, miután megkezdődik az influenza szezon, ami így tovább növelheti az online kereskedelem volumenét.

A Deloitte piackutató szerint a tavalyi 14,7 százalékos növekedés helyett idén 25-35 százalékkal nagyobb forgalomra számíthatnak a kereskedők, ez azonban meglehetősen sok fejfájást okozhat számos kereskedőnek. Mint azt Mario Paganini, a csomagszállító szolgáltatókat kiszolgáló szoftvereket fejlesztő Shippo marketingese megfogalmazta: “Az igazi kérdés csupán annyi, hogy mekkora szorzóval számoljanak idén a kereskedők. Fel kell tennünk magunknak a kérdéseket: képesek vagyunk-e arra, hogy kétszer annyi csomagot leszállítsunk egy nap? Szükség lehet-e újabb csomagszállító cégekkel való szerződésre?Rendelkezünk-e annyi emberrel, hogy bírjuk a várható rohamot?”

Szinte minden üzleti elemző egyértelműen azt ajánlja a kereskedőknek, hogy próbálják korai vásárlásra buzdítani a vásárlóikat. Karácsony előtt a csomagszállító cégek már alighanem bőven kapacitásaik határán túl működnek majd, és képtelenek lesznek száz százalékban megfelelni szerződéses kötelezettségeiknek, ezért ahogy Hertz félig viccesen megfogalmazta: “Nem árt, ha már december elsején úgy csinálunk, mintha ma lenne karácsony.”

Az észak-amerikai piacon mindenki arra számít, hogy a hagyományosan megszokott lakásdekorációs kellékek helyett idén az egészségügyi, leginkább fertőtlenítéssel kapcsolatos termékek lehetnek a legsikeresebbek. Bár már a járvány első hullámában is hatalmas népszerűségnek örvendtek az ebben a kategóriában található termékek, az érdeklődés az ünnepi szezon közeledtével is hasonlóan nagy lesz majd irántuk.