Bár továbbra is komoly fejtörést okoz a kereskedőknek a koronavírus-járvány, az e-kereskedelem felfutása mellett számos olyan innovációt is kikényszerített, amely a hagyományos bolti bevásárlás élményét is megváltoztatta. 

Tavasszal a világszerte megtapasztalt komoly kijárási korlátozások során eddig soha nem látott szárnyalásba kezdett az online kereskedelem. Mivel az emberek többsége nem is tudott hagyományos boltba járni, a kényszer hatására legalább négy-öt év organikus fejlődése ment végbe az e-kereskedelem tekintetében néhány hónap alatt. Bár a kijárási korlátozások sokat enyhültek a nyári hónapokban, a második hullám hatására mind több országban jelentik be az újabb korlátozásokat, ezzel együtt a boltok továbbra is várják az egyre kisebb számban megjelenő, és egyre kevesebb időt az üzletben töltő vásárlókat.

A maszkviseléstől kezdve a boltokban alkalmazott higiénés szabályokon át a szigorú fertőtlenítési módszerekig egyre több, a digitális és az online kereskedelemben is megszokottá vált technológiai újítás érkezett.

Azt, hogy a társadalmi távolságtartásra buzdító felfestett jelek mellett lassan új normává válik a QR kódok használata, vagy a Scan, Pay & Go technológia még korai lenne kijelenteni. Az azonban biztos, hogy a lenti példák mindegyike, szinte egyik napról a másikra gyökeresen megváltoztatta korábban megszokott vásárlási szokásaink nagy részét.

Scan, Pay & Go

A Magyarországon elsőként széles körben a Tesco által bevezetett szolgáltatás a Scan&Shop mobilapplikáció volt, bár a hazánkban elérhető szolgáltatással még nem lehetséges közvetlenül az alkalmazásból történő fizetés. A Scan, Pay & Go lényege ugyanis pontosan ez: a vásárlók saját maguknak intézik a termékek vonalkódjának leolvasását és a fizetést is, teljes mértékben elkerülve a pénztárnál való várakozást. A checkout nélküli vásárlási folyamattal nagy mértékben csökkenthető a fertőzés esélye, a boltban kialakuló sorok és tumultus pedig szinte teljesen megszüntethető.

Európában az Asda bolthálózat vezette be szupermarketjeiben a Scan & Go Mobile mobilalkalmazást. A mára mind az 581 angliai egységben elérhető szolgáltatás révén teljesen kikerülhető a bolti alkalmazottakkal történő kommunikáció, és a cég szerint az applikáció sokat segít ügyfeleik költségeinek tudatosabb megtervezésében is.

Azóta számos más egyesült királyságbeli kiskereskedelmi egység is az Asda nyomdokaiba lépett, és a tavasz folyamán többek között a Spar szupermarket hálózatot birtokló The Henderson Group is bevezette írországi üzleteiben a scan&go technológiát, amelyet saját üzletei mellett további ezer független kiskereskedő partnere számára is elérhetővé tett. A Spar által fejlesztett applikációból akár otthonról is beszkennelhetjük az árut a kosarunkba helyezve, és házszállítást kérhetünk rá, vagy felvehetjük az áruház átvételi ponton.

Az Egyesült Királyságban többek között olyan cégek vezettek be hasonló rendszereket, mint a Marks & Spencer, vagy a Sainsbury’s szupermarketek. Az áruházláncok közel 770 üzletben gyorsították fel a járvány hatására a SmartShop Mobile Pay-re keresztelt rendszer bevezetését, amely máris 37% százalékkal növelte a lánc negyedéves forgalmát.

Bolti automaták

Az érintésmentes értékesítés hasonlóan nagy lendületet kapott, így az önkiszolgálásra alkalmas bolti automaták is visszakerültek a mindennapos kereskedelembe. A korábban leginkább csak üdítőket és édességeket áruló automaták mára már teljesen multifunkciós szerepben bevehetők: kereskedők akár gyógyszereket, salátákat, de még melegételeket is biztonságosan árulhatnak ezekből a rendszerekből.

A már említett Marks & Spencer már tavaly megkezdte a szendvicseket és frissítőket árusító automaták bevezetését. Németországban pedig az Aldi kísérletezik az éjjel-nappal üzemelő pékáru-automatákkal, amelyek 25-30 féle frissen sütött termékkel várják a vásárlókat a hét hat napján. De akár egészen meglepő áruk is kerülhetnek az automatákba. A Galeries Lafayette Paris Haussmann, a H&M csoport áruházlánca például az anyacég által gyártott drága kozmetikumokat is értékesíti automatából.

Az automaták persze nem jelentenek megoldást mindenkinek: egy kisebb kereskedő számára például a limitált hely miatt akadályba ütközhet egy ilyen beállítása. Ennek ellenére a koronavírus-járvány alatt érthető fontosságú a szerepük, és valószínűleg maradnak velünk a pandémia leküzdése után is.

Dinamikus digitális feliratok

A már most is sok helyen látott öntapadó feliratokat és jeleket, amelyek a távolságtartás betartására hívják fel a vásárlók figyelmét, egyre inkább felválthatják a dinamikusan kivetített feliratok. A Samsung Electronics brit anyavállalata pedig a Quividi nevű céggel együttműködve fejlesztett egy olyan rendszert, amelynek segítségével a bolt kamerái valós időben tudják figyelmeztetni a biztonsági előírások betartását. Ugyanakkor az algoritmus által felügyelt intelligens rendszer képes arra is, hogy automatikusan jelezze, ha például egy vásárlónak magasabb a testhőmérséklete a normálisnál. Az adatelemzéssel foglalkozó Panintelligence az applikáció fejlesztő Everyangle-lel és a San Franciscó-i okoskamera-gyártóval, a Cisco Merakival szintén rendelkezik egy nagyon hasonló megoldással, amely hamarosan piacra kerül Észak-Amerikában.

Mivel azonban ezek a digitális figyelmeztető feliratok a későbbiekben akár reklámozási célra is felhasználhatóak lesznek, alighanem velünk maradnak majd a boltokban a vírus esetleges visszaszorítása után is.

QR kódok

A QR kódok sokadik reneszánszukat élik a járvány hatására, hiszen az egészségügyben most kezdték csak el használni a technológiát az érintésmentes ügyintézés gördülékenyebb adminisztrációjának érdekében. A QR kód egyébként bizonyos országokban, mint például Kínában, teljesen elfogadott fizetési módszer, de egyre inkább utat talál a nyugati felhasználók felé is.

Ezért aztán számos cég kezdett el hasonló pénzügyi szolgáltatásokat nyújtani kiskereskedőknek, amelyek lehetővé teszik a QR kódos fizetés bevezetését. De a QR kóddal nemcsak fizetést intézhetünk, hanem elérhetőségeinket is megoszthatjuk vásárlóinkkal. A WhatsApp üzleti alkalmazásának segítségével például saját kontaktinformációkkal ellátott kód is generálható.

De a hagyományos bolti kiskereskedőkön túl nagyobb cégek is beszálltak a QR kódos megosztásba. A Nike és Levi’s által is használt QR kódok segítségével olyan termékeket is megvásárolhatunk, amelyek nincsenek épp készleten a megfelelő méretben. Egy QR kód generálása segítségével pedig megrendelhetjük azokat közvetlenül a cégtől.

Robotok

A karbantartó és tisztító robotok, vagy az asszisztensek látványa talán egy kicsit futurisztikusnak tűnt volna pár éve, de a Covid-19 komoly lökést adott annak is, hogy egyre inkább a hétköznapi vásárlás részeseivé váljanak az áruházakban.

Az Egyesült Államokban például a Simbe Robotics nemrég mutatta be legújabb leltározó asszisztensét, amely a boltok polcait végigellenőrizve automatikusan karbantartja a cég készletadatbázisát. A módszerrel jelentősen csökkenthető a bolti alkalmazottak és vásárlók közötti érintkezések száma, az alkalmazottak pedig felkészültebben tölthetik a polcokat, illetve ha szükséges, segíthetnek a vásárlóknak.

A Tally névre keresztelt robot már 2017 óta kapható a piacon, és a gyártó szerint volt olyan partnerük, akinél a készletellenőrzés tizennégyszer hatékonyabb volt, mint manuálisan.

Annak ellenére, hogy az automata polcrendszerek egyébként meglehetősen drágák, és nem minden kereskedőnek éri meg beruházni rá, a Brain Corp által gyártott polckezelő robotok már a manuális árufeltöltést is elvégzik a polcokon. Arra is beprogramozhatóak, hogy egész termékcsaládokat átpakoljanak az áruház más részére, teljesen kiiktatva az emberi beavatkozást igénylő árufeltöltői feladatokat.

Azzal együtt persze, hogy milyen hatékonyak ezek a rendszerek, nem valószínű, hogy a járvány után minden sarkon robotok töltenék majd az árukat a boltokban. A robotok által végzett áruszállítás miatt viszont egyre inkább mindennapos lesz a látványuk a boltokon kívül is.