Egyedi együttműködésbe kezdett a DHL és a Magento, a felhő alapú digitális kereskedelmi megoldások világvezető szolgáltatója. A Magento azon iparágak meghatározó vállalataival ápol szoros partnerkapcsolatot, amelyek kiemelten fontosak az e-kereskedelmi szektor fejlődése a szempontjából. A logisztika kétségkívül ezek közé tartozik.

„A Magento az online kereskedőket köti össze a vásárlókkal, a DHL pedig a vásárlókat a csomagjaikkal, így zárul a kör“ – mondta el Bándli Zoltán, a DHL Express magyarországi ügyvezető igazgatója. „A Magento partnerei ezentúl a világ legtávolabbi pontján lévő vásárlóikhoz is eljuttathatják termékeiket a DHL nemzetközi szolgáltatásaival, akár 1 nap alatt” – tette hozzá.

Az együttműködés révén a Magento felhasználók számára a DHL többféle expressz szállítási szolgáltatása is elérhetővé válik, és a kínálat a tervek szerint idővel bővülni fog, többek között teherszállítási, illetve a DHL más üzletágai által kínált logisztikai megoldásokkal.

A partnerségnek köszönhetően a DHL kiemelt helyen szerepel majd a Magento platformjain és a kereskedők által kezelt adminisztrátori panelen is. A DHL emellett lehetőséget kap arra, hogy megossza a szállítási integrációval és a nemzetközi kereskedelemmel kapcsolatos tapasztalatait a Magento felhasználóival. A két cég a tanácsadást online felületeken, webinarok és más események – mint például a Magento globális konferenciája, az Imagine, vagy a MagentoLive rendezvények – és személyes találkozók keretében tervezi.

A Magento bevonja a DHL-t a fejlesztésbe is: a termékfejlesztés korai szakaszában egyeztetnek majd az integráció és a felhasználó élmény javítása érdekében.

„A kereskedelem ma már nem csak arról szól, hogy a vásárló megnyomja a „megveszem” gombot. A kereskedők végig akarják kísérni a vásárlás teljes folyamatát, onnantól kezdve, hogy a vásárlónak megtetszik egy termék, egészen odáig, hogy átveszik a megvásárolt csomagot” – nyilatkozta Mark Lenhard, a Magento Commerce stratégiáért és növekedését felelős alelnöke. „A DHL-lel történő együttműködésünk segíti kereskedőinket abban, hogy még magasabb színvonalú vásárlási élményt nyújtsanak, és növeljék forgalmukat azáltal, hogy gyors és kényelmes szállítást biztosítsanak partnereiknek.”