Nem érdemes sok szót vesztegetni arra, mennyire hatja át az internetet, a tágan értelmezett médiát és úgy általában az életünket a vizualitás. Látjuk mindannyian. Ömlenek a fotók, videók, animációk mindenhonnan: a kép előre jön, a szöveg háttérbe szorul. A keresésben is.

Mitől lesz vizuális a keresés?

A vizuális keresés eddig körülbelül azt jelentette, amit a Google Képkeresőben láttunk. Vagyis beírtuk, hogy mit szeretnénk látni, a rendszer pedig olyan képeket mutatott, amik többé-kevésbé megfeleltek a kulcsszavaknak. Tehát a bemenet szöveges volt, a kimenet pedig vizuális. Ezután jöttek a képen látható objektumok megjelölésének különböző módszerei, ezt az e-kereskedelemben is alkalmazzák például Instagramon üzemelő boltok esetében. Itt már a be- és kimenet is kép, de a bemenet nem nyílt, hanem zárt. Ami most jön, az egy kicsit más.

A vásárló meglát valamit, amit szeretne megvenni. Nem feltétlen a boltban kirakott áruról van szó. Legyen ez bármi és bárhol. Persze rálelhet az interneten egy celebről készült vörös szőnyeges fotón, vagy lehet ez a szomszéd új, elképesztő robotfűnyírója, az utcán egy szemtelenül jólöltözött egyén cipője vagy egy Facebook-ismerősünk piros ruhája. Ha a kép az interneten van, egyszerű a dolog, de ha offline, akkor sem sokkal nehezebb. Az ember előveszi az okostelefonját és készít róla egy fényképet, majd ezt feltölti az erre a célra létrehozott webes felületen, alkalmazáson keresztül. A program pedig gépi tanulás és mesterséges intelligencia használatával megkeresi az interneten azokat a megvásárolható termékeket, amelyek a leginkább hasonlítanak rá. Vagy a legjobb esetben pontosan azokat.

Keresőmotor, kulcsszavak nélkül

A vizuális, avagy képalapú keresés tehát olyan, mint egy kulcsszavak nélkül működő keresőmotor. Technológiai és szakmai oldalról ennek a megoldásnak az az óriási előnye, hogy nem kell többé összegyűjteni a legjobbnak vélt kulcsszavakat, hiszen a keresés sikeressége nem a leírások és meták pontosságán múlik. A motor a képi elemek összehasonlításával működik, így kizárólag maga a jó minőségű kép az, ami szükséges hozzá. Éppen ezért fogja a vizuális keresés beelőzni a szövegalapút.

Jobb eredmények, növekvő konverzió

A képek alapján történő keresés precízebb eredményeket adhat. A vásárló számára szükségtelenné válik átnézni a katalógust, csak betölti a képet, a webáruház pedig megmutatja neki a pontosan olyan vagy hasonló ajánlatait. Természetesen ezek között is különbséget lehet tenni relevancia, népszerűség és más faktorok használatával. A lényeg nem ez, hanem a felhasználói élmény (UX), amit az a könnyebbség nyújt, hogy nem kell hosszan böngésznie a szájton, ha konkrétan keres valamit. Bolttulajdonosi oldalról pedig nagy előny a duplikált termékek egyszerű megkeresése és eltávolítása is.

A hagyományos keresésnek tulajdonosi oldalról megvan az a hátránya, hogy a különböző szempontok szerinti szűkítések túl jól működnek, vagyis az érdeklődő csak a katalógusnak körülbelül 30 százalékát tudja átnézni, miközben keres valamit. A vizuális keresésnél ez nem fordul elő, hiszen a rendszer minden hasonló terméket ki fog listázni a vevőnek, nemcsak ugyanazt a három ruhát nyolc különféle színben.

A vevő számára a képalapú keresés gyorsítja az ügymenetet, kiküszöböli a kategóriák közötti hosszas böngészés szükségességét, így megkönnyíti a vásárlási döntést. A gyorsaság miatt a vevők nagyobb hajlandóságot mutatnak a visszatérésre is. A webshop számára pedig lehetővé teszi, hogy a feltöltött képen szereplő termékhez hasonló, de különféle árfekvésű találatokat is megmutasson, így terelve a vevőt a drágább áruk felé. Könnyen lehetővé válik az upsell árukapcsolás is, hiszen ha például a vásárló egy inget keres, mutathatunk neki modelleket, akik azt az inget farmerral, chinoval, szoknyával vagy öltönnyel viselik. Ráadásul a látogatót nem akasztják meg a készlethiányok, hiszen azokat egyszerűen ki lehet hagyni a találatok közül.

A vizuális keresés az Y és Z generáció esetében csodafegyver lehet, hiszen remekül használható mobilon és chatbotokkal összekötve, így a vásárlói élmény nagyon hasonló lesz ahhoz, mintha üzletben vásárolna a vevő. De természetéből fakadóan adja magát a közösségimédia-használathoz integrálás is, ami ma már ezen korcsoportok vásárlói döntéseinek kétharmadát befolyásolja jelentősen.