„Tavaly otthagytam a céget, ahol ügyvezető voltam, hogy MI-t tanuljak. Idén januárban visszatértem, és hogy nyereségessé tegyük a céget egy tipikus 2026-os kísérletbe kezdtünk: (majdnem) mindenkit lecseréltünk MI-re.” Így-ezzel kezdődik az a LinkedIn poszt, ami után azonnal keresni kezdtük a kapcsolódási lehetőséget a szöveg szerzőjével. Raskó Lászlót, a Gardino.hu ügyvezetőjét Szabó M. István kérdezte.
– Először is tisztázzuk, hogy jutottál el odáig, hogy 35 évesen azt mondtad magadnak: ideje egy kis szünetet tartanom, és aztán majd eldől, hogy ebből végül nem reboot lesz-e? A startup szcénából jössz, de évekig a Gardinot vezetted, ami tisztán e-kereskedelmi szereplő. Szóval: mi történt?
– Mindez egyáltalán nem volt tudatos. Előzőleg öt évet dolgoztam a Mr. Coinnál. Amikor a Terracotta Magyarország Kft., egy nagy kertészeti termékeket áruló cég új tulajdonosokkal új stratégiát is alkotott, akkor az egyik komoly változást az jelentette, hogy már nem csak nagykereskedés lesznek, hanem kiskereskedés is.
De olyan kiskereskedés, amely csak az online térben árul. Tehát nincsenek fizikai boltok, hanem ugyanazokat a termékeket, amikből egyébként más cégeket is kiszolgál a cég, végfogyasztóknak, direkt vevőkben is árulják, közvetlenül – a neten. Erre a feladatra találtak meg, illetve amikor ezt az embert keresték, végül engem választottak ki.
– Te nem vagy informatikus, igaz?
– Nem, én közgazdász vagyok elsősorban. Pénzügyön végeztem a mestert, és van menedzsmentből is egy nemzetközi mester fokozatom. A Terracottával az ismertségem is innen jött: az egyik tulajdonos régebbről ismert, amikor még startupos arcként elég sok prezentációm volt – ő pedig emlékezett rám, és azzal hívott fel, hogy nincs-e kedvem esetleg ezt megpróbálni. És végül, egy hosszú interjúfolyamat és feladatcunami végén végül is engem választottak.
A cégen belül ekkor létrehoztak egy leányvállalatot, amit Gardino Magyarország Kft. néven jegyeztek be, és amiben felépítettük az e-kereskedelmi lábat. Én a kezdettől, a koncepció kidolgozásától kezdve a stratégiaalkotásig és a brand építéséig benne voltam mindenben. De öt év után egy kicsit úgy éreztem, hogy most már vágyom valami újra.
A váltáshoz az egyik legnagyobb trigger az volt, amikor 2024-ben egy kezdő pozícióban nálunk dolgozó marketingesnek kiadtam feladatként, hogy a honlapon egy programozási fejlesztést kívánó résszel kapcsolatban nézze már meg, hogy az akkor terjedőben lévő ChatGPT-vel mire jut. Azzal tisztában voltam, hogy ha ez a feladatot kiadjuk egy külsősnek – ahogyan addig csináltunk -, akkor az szinte biztosan több hónap, mire abból eredmény lesz. Mert pontosan meg kell beszéljük, hogy mi kellene, arra adnak egy ajánlatot, akkor azt elfogadjuk, változtatunk, lefejlesztik, leteszteljük, igazítjuk… És kíváncsi voltam, hogy ez a nagyon hosszú folyamat lerövidíthető-e.
A lány – aki a feladatot kapta – abszolút semmit nem értett a programozáshoz, de megbeszélte a ChatGPT-vel a problémát, és két nap múlva a pótlólagos részletekkel a honlapra egy működőképes megoldással jelentkezett.
Én ettől teljesen elájultam. Leginkább azért, mert én is használtam már az AI-t, de leginkább keresésekre. Ott és akkor döbbentem rá, hogy itt és most valami hatalmas változás zajlik a világban. Hogy ami addig nekünk sok százezer vagy millió forintunkba és több hónapnyi oda-vissza munkába került, az most így elkészíthető. Csupán „csak” szövegesen le kell tudni írni, hogy mit szeretnék. Ettől kezdve nagyon foglalkoztat az AI és az, hogy ezt hogyan tudnám jól kihasználni. Innen már tényleg csak egy tyúklépés volt annak felismerése, hogy ügyvezetőként nem volt erre időm.
– A Gardino négy-öt év alatt egy közepes kkv méretű céggé nőtte ki magát. Az évi 240 millió forintos árbevétellel vagy mással volt elgondolkodni valód?
– A cég nőtt, de azt is láttuk, hogy ebben a termékkategóriákban bár mi jók vagyunk, de van egy limit is Magyarországon, ami felé, amitől sokkal nagyobbra már nem lehet nőni. Mert ekkora a piac. Tehát akkor valami újat kell csinálnunk; külföldre kell menni, vagy más dolgokat is árulni kell. De, mert jött ez az AI dolog, én úgy döntöttem, hogy én abban akarok elmélyülni. Ezt meg is mondtam a tulajdonosoknak, és végül is azzal mondtam fel, hogy megvárom, amíg megkeressük az utódomat.
– Mit szóltak hozzá?
– Meglepődtek. De elfogadták az érveimet, tényleg nagyon-nagyon korrekt társaság.
– És itthon mit szóltak?
– Itthon már előtte megbeszéltem ezt a feleségemmel.
– Értem, de azt nem hiszem el, hogy egy ilyen lépésre a családból csak úgy, rá lehet bólintani. Úgy értem, hogy ezek az évek a családban azok, amikor a fészekrakás és a gyerekek érkezése miatt éppen, hogy több munkát vállal az ember általában. „Fulltime and hardwork” – ez van a legtöbbször a kottába írva, nem a tanulás és a szellemi elmélyülés.
– Persze, a feleségem alapvetően azt szerette volna, ha többet lennék otthon, ha többet lennék itthon, a gyerekekkel. Ő ebből a szempontból örült a döntésnek, mert úgy képzelte el, hogy akkor itt leszek minden nap, és majd játszok, meg mindenbe bevonható leszek a gyerekekkel kapcsolatban. De miután felmondtam, és egy féléves folyamat végére megtaláltuk az új ügyvezetőt, aki megtanult mindent, a dolgok alaposan megváltoztak. A nővéremet és a férjét felvették egy Network School nevezetű helyre, ami Szingapúrban egy nagyon modern iskola, afféle business school, aminek a profilja a kriptó és AI, szóval nem volt menekvésem, mert mindkettő nagyon érdekelt.
Úgy éreztem, hogy ez itt most egy olyan lehetőség az univerzumtól, ami soha nem fog még összejönni. Hogy még pont el tudok menni oda néhány hónapra. Úgyhogy végül én is jelentkeztem ebbe az iskolába, föl is vettek, és tavaly áprilisban már Szingapúrban voltam.
Sokat gondolkoztam rajta, hogy ezt megengedhetem-e magamnak. Hogy kell-e bűntudatomnak lenni amiatt, hogy itt hagyom a harmadik gyerekünkkel terhes feleségemet, de aki elfogadta, hogy ezt a lehetőséget meg kell ragadnom. Annál is inkább, mert nekem akkor már az is a fejemben volt, hogy szeretnék majd minél többet lenni a gyerekeimmel. És ehhez ez az iskola egy odavezető út. Mert ha például megtanulom, hogyan tudom jól automatizálni a repetitív dolgokat az életemben és a cégemben, akkor az időt és energiát fog felszabadítani.
– Amikor az ember öt-tíz év munka után ismét beül egy iskolába, akkor kétféle helyzet szokott előállni. Az egyik variáció, hogy azt érzi: hazaért és mintha el se ment volna. A másik verzió, hogy leszállt egy másik bolygóra. Szingapúr helyszínként ezügyben nehezítő tényező, de neked melyik volt erősebb?
– Az volt az elképzelésem, hogy odamegyek, belekóstolok ebbe az egészbe, megtanulom, amit csak lehet és aztán megpróbálok minden ilyen felesleges feladatot itthon is, a munkában is ezek segítségével automatizálni. Aztán megérkeztem Szingapúrba, és egy másik bolygón voltam.
Két sokkoló tényezőbe ütköztem. Az egyik, hogy ott majdnem mindenki IT-háttérrel érkezett, a legtöbben programozók. Én viszont nem vagyok az. Mindig úgy éreztem, hogy ez hiányzik az életemből, mert egy csomó mindent csinálok a számítógépekkel, olyan helyeken dolgozom, ahol ez tök fontos, de magát a programozás részét azt meg konkrétan nem értem. Itt elkezdtem programozni tanulni – de már AI-segítséggel. Ami egy nagyon-nagyon gyorsító pálya a programozásban.
Bár most se mondanám, hogy én programozó vagyok, viszont egész jól megértem, hogy mi van leírva a programkódban – és mi, hogyan működik. Vagy meg tudom beszélni a mesterséges intelligenciával, hogy mit szeretnék, és ezt azért nagyjából meg tudja csinálni. Én inkább az üzleti részéhez értek, abban meg otthonos vagyok, és a kettőt próbálom összefűzni.
A másik sokkoló dolog az volt, az iskola – ahol végül is együtt lakott mindenki – egy nagy épületben volt, ahol a világ minden részéről úgy 200-an egy közösségben dolgoztunk a feladatainkon. Minden nagyon direkt módon történt, és mindenki a saját tudásával szállt be, sokan tartottak előadást, hogy miben profik, és így nagyon sok mindenbe, a marketingtől a meditációig tényleg sok mindenbe belekóstolhattam.
Megdöbbentő élmény volt, hogy ezek az emberek – a többségük nemrég még egyetemre járt – mind olyan mentalitással rendelkezett, amivel Magyarországon nemigen találkoztam. Az „Igen, meg tudjuk csinálni, csak találjuk ki!” és a „Megoldom, én vagyok a felelős, hogy működjön!” hozzáállással én korábban nem szembesültem így, rendszer szinten. Mindenki nagyon pozitív és fejlődni akaró személyiség volt, amitől azért könnyen kialakul az az érzése az embernek, hogy a határ a csillagos ég, és hogy bármit el lehet képzelni, mert az megvalósítható. Nyilván az sem kopik ki az emlékezetemből, hogy a suliban egyik nap egyszer csak ott volt Vitalik Buterin, az Ethereum alapítója is.
– Megpályáztad ezt a kurzust, vagy egyszerűen csak be kellett fizetni a tandíjat és repülőre ülni?
– Egy hónapig voltam Szingapúrban, és utána még itthonról lehetett valamennyire távtanulásban folytatni, de akkor már inkább már saját ilyen projektekkel dolgoztam, azok alapján, amit ott tanultam.
Mindent magam fizettem. De – és ez is tanulságos és megszívlelendő – amíg ott voltam, az iskola biztosította ötcsillagos szállodában laktam, ahol minden étkezés és egyéb szolgáltatás, például edzőterem is alap volt. A repülőjegy mellett erre úgy 1500 dollárt kellett fizetnem. Ha ezt itthon mind igénybe venném, szerinem nem lett volna olcsóbb. Szóval ilyen szempontból is szuper volt.
– Amit Szingapúrban tanultál, azt adta, amit gondoltál, hogy tanulnod kell?
– Igen. Amikor hazajöttem, az volt a tervem, hogy keresek egy olyan tradicionális céget, ahol még nem vezettek be ilyen modern IT-infrastruktúrát és nincsenek automatizált folyamatok, nincsenek leprogramozva a dolgok, hanem ilyen szempontból egy egyszerű működésű cég. Olyan cégekre gondoltam, ahol a vállalkozók még a ’90-es években indultak, a cég működik, de már nem akarnak vele küzdeni és nincs kire hagyni. Ezek a cégek alapvetően cash flow-t termelnek, amit banki finanszírozással meg lehet venni – ha én meg tudom győzni a bankot, hogy a cég eztán fejlődni fog tudni.
Azt terveztem, hogy én ilyen cégbe kell, hogy beszálljak, megvegyem – ha van rá lehetőségem. És akkor azt a mesterséges intelligencia segítségével felturbózom legalább annyira, hogy legyen szép honlapja, működjenek a folyamatok, és az ott dolgozó embereknek ne azzal kelljen foglalkozniuk, hogy begépelnek egyik Excelből a másikba dolgokat, meg átmásolnak.
– Aztán mégis a Gardino lett a következő, a régi-új lépés. Ez hogyan történt?
– Megkeresett a cég egyik tulajdonosa, aki elmondta, hogy arra jutottak, hogy nem tervezik a céget hosszú távon megtartani, és valószínűleg leállítják a projektet, mert nem tud növekedni, és nem hozza vissza a befektetett időt és energiát a profitban. Azonban szerencsére az eszébe jutottam, és rajta keresztül megkérdezték, hogy nem akarom-e átvenni-megvenni a Gardino-t. Amit ismerek, amin keresztül ők is ismernek engem, tehát ami nekik is jó lenne, így ha én esetleg látok benne fantáziát….
Innentől nagyon gyorsan történt már minden.
– Mit vettél valójában?
– A brandet és a webáruházat; amit én építettem föl, tehát pontosan tudtam, hogy mit és mennyit ér. Addigra a munkavállalóknak fölmondtak, így mire én átvettem a céget – 2026. január 1-jén – egy ember maradt, akin keresztül újra átláthattam a belső folyamatokat. Vele egyébként továbbra is együtt dolgozok, folytonos maradt a jogviszonya, és ma is nagy segítségemre van.
Shopify motorra ültettük fel a boltot. Tényleg hiper-szuper, mert már bele van építve a direkt AI.
Tavaly ilyenkor, amikor még Szingapúrban voltam, nagyot ment az a poszt, amiben a Shopify vezérigazgatója közölte, hogy minden Shopify dolgozónak kötelező AI-t használnia. Mert ez a jövő, és csak úgy lehet megtanulni az AI-t, ha használod. Ez már látszik is a Shopifyon – ott már be tudok úgy is állítani paramétereket, hogy nem nyomogatom a gombokat, hanem csak megmondom neki, hogy mit szeretnék. Beleintegrálták azt is, hogy a ChatGPT-ben is, meg a Geminiban is megjelennek a termékeink. Nekem be se kellett kapcsolni semmit, egyszer csak hoztak egy olyen fejlesztést, hogy mostantól ott is benne vagyunk, és volt is vásárlásunk már ChatGPT-ből közvetlenül belőle.
Így nincs szükség a cégben marketingesre, nincs pénzügyesre sem, mert azokat a munkákat most már zömében gép csinálja. Egy ember maradt, ő most azért felel, hogy amikor leadnak egy rendelést a honlapon, az biztosan hiba nélkül végig fusson a rendszeren és a termék eljusson a vevőhöz. Ez 99 százalékban magától is működik, de azért van az az egy százalék, akire a rendszerben ilyen rásegítés elkél. Van, aki rájön, hogy mégis más színt szeretne, más méretben, és nem is ott lakik, hanem máshol, esetleg elutazik és két hét múlva venné át a csomagot. Szóval ő az, aki a cégben – ahol nagyon sok folyamatot gépek vezérelnek – az ügyfél-kommunikációt a kezében tartja. Ez tudatos döntés volt, úgy tapasztalom, hogy az emberek problémakezelési ügyekben szeretnek emberekkel és nem chatbotokkal beszélgetni.
-Mérleget vonni még korai, de az első félévedből mégis látszik-e már az, hogy mire számíthatsz, mire kell majd jobban ügyelni?
– Meglepően jó a helyzet. Az első négy hónap még nem ment olyan fényesen, de tanulási időszak volt, és sok időm elment azzal is, hogy átvegyem a dolgokat. De az ötödik hónapban már hoztuk a tavalyi forgalmat, és a június is több mint meggyőző. Eközben például a marketingköltség nagyjából a negyede a tavalyinak.
Az volt az elsődleges cél, hogy jussunk el idáig, és lássuk biztosan, hogy a kertészeti szezonban – márciustól júliusig tud-e jól működni a cég. Ez most validálódott, így örülök, hogy belevágtam. A nehezebb rész most jön, mert az év második fele a kertészetek szempontjából inkább a túlélésről szól. Szerencsénkre az AI-oknak olyan alacsony a költségünk, hogy így el fogunk tudni bicegni a következő szezonig. Addig pedig lehet fejleszteni, ötletelni, építkezni.
– Sose féltél? Attól például, hogy az eddig működőképes, ötemberes cég az elképzeléseid eredményeként esetleg bedől, és akkor mi lesz?
– Nem tudom, hogy ez félelem-e. Lehet, hogy én kockázatvállalóbb vagyok az átlagnál, de emiatt különösebben nem aggódtam. Úgy voltam vele, hogy ez egy próbálkozás, megnézzük, hogy működik-e. A legeslegrosszabb esetben nem jön össze és tanultam belőle, és akkor majd elmegyek interjúkra és munkát keresek majd cégeknél. A jobbik eset viszont az, hogy ez összejön, és akkor én leszek a saját magam főnöke. És akkor nem kell senkinek se mondani, hogy én most akkor hazamegyek, hanem fogom magam és hazamegyek.
