Az egyik legnagyobb amerikai logisztikai vállalat, a FedEx éppen egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy elindítja Fulfillment programját, amely kis és közepes cégeknek nyújt raktározási, csomagolási és szállítmányozási hátteret. A szolgáltatás lényege, hogy a szerződött kereskedő a FedEx amerikai és kanadai raktáraiban tárolhatja áruit, amikor pedig azokra rendelés érkezik, a logisztikai cég csomagolja és kiszállítja azokat rendeltetési helyükre. Ráadásul ahelyett, hogy saját márkás dobozokban kézbesítené ezeket, a vállalat a FedEx Fulfillment szerződéses partnerei számára lehetőséget kínál, hogy egyedi emblémákkal (így akár saját logójukkal) ellátott dobozokat használjanak. Ezzel a FedEx fejest ugrott és alámerült az e-kereskedelem viharos vizeibe, ahol megpróbálja meglékelni az Amazon bárkáját.

Az Amazon csaknem két évtizede, pontosabban 2000 óta nemcsak azt teszi lehetővé e-kereskedőknek, hogy termékeket árulhassanak az általa üzemeltetett gigászi online piactéren, hanem teljeskörű logisztikai szolgáltatásokkal is rendelkezésükre áll. A kereskedő itt is az Amazon raktárában készletezheti termékeit, amikor pedig rendelése érkezik, a kiszállítást szintén a cégre bízhatja. Az Amazon azóta is folyamatosan és minden szinten növekszik: már saját hajókból, repülőgépekből és szárazföldi járművekből álló flottával rendelkezik, és további jelentős fejlesztéseket folytat. A többek között Kaliforniában, és annak rurális térségében épülő új típusú raktárkomplexumaiban (fulfillment center) 100 ezer munkahely megteremtését tűzte ki célul a 2018-as évre. Ezekben a központokban a dolgozók ráadásul sokkal jobban kereshetnek, mint a hagyományos raktárosok: órabérük akár a 15 dollárt is elérheti, azaz naponta 120 dollárt kaphatnak, ami igen szép summának számít az Egyesült Államokban is.

A Fulfillment programmal a FedEx tovább képes növelni győzelmi esélyeit az Amazonnal immáron állandósult küzdelmei során. Az eddig az Amazonnal szerződött e-kereskedők számára váltásra csábító lehet az a tény, hogy a FedEx nem a versenytársuk, míg az előbbi cég fontos forgalmi információkhoz (és a százalékos részesedés révén jelentős pénzösszegekhez) jut azáltal, hogy rendeléseiket kezeli. Ezeket aztán természetesen felhasználja, hogy előnyre tegyen szert velük szemben a konkurenciaharcban. Mondhatjuk úgy is: az Amazon bizonyos fokig ellenérdekelt a kis e-kereskedők sikerében, érdekelt viszont abban, hogy saját eladásait az ő kárukra növelje. A FedEx esetében ez természetszerűen nem áll fönn, lévén ő maga nem kereskedik semmivel. Az Amazonnal szemben a FedEx Fulfillment főleg azon webáruházak számára vonzó, akik saját közönséggel rendelkeznek, és nem szorulnak rá a piactér nyújtotta előnyökre. Azt, hogy a FedEx képes-e győzni, és létezhet-e egyáltalán győztes egy ilyen háborúban, nagyon nehéz lenne megjósolni.

Arról, hogy a FedEx Európában is tervezi-e elindítani Fulfillment szolgáltatását, egyelőre nincs információnk. Ha azonban az amerikai logisztikai óriás úgy dönt, az öreg kontinensen is belevág, az nemcsak az európai logisztikai piacokat rendezi át alaposan, de bizonyosan jelentős változásokat hoz az internetes és többcsatornás kereskedelemben, méghozzá annak csaknem minden területén. Egy ilyen terjeszkedés a legkisebbektől a legnagyobbakig érintené a piaci szereplőket, akik közül sokan bizonyára erősen elgondolkodnának azon, hogy a rendelések teljesítését teljes mértékben kiszervezzék egy olyan partnerhez, mint a FedEx.