A koronavírus-járvány miatt idén az Amazon vásárlási fiesztáját végül október közepére halasztották azzal a nem titkolt céllal, hogy az eseménnyel együtt a világ egyik legfontosabb e-kereskedője egyben beindítsa az ünnepi vásárlási szezont is.

Bár szokás szerint – legalábbis bevételi szempontból – a rendezvény minden rekordot megdöntött, iparági elemzők szerint az idei Prime Day meglehetősen laposra sikeredett a korábbiakhoz képest. A szkeptikusok szerint nem sikerült olyan mértékben felkelteni a vásárlók figyelmét, mint amennyire a nyári uborkaszezonban ez menni szokott.

A puszta számok szempontjából ennek ellenére persze az október 13-án és 14-én megtartott eseményen több mint 3,5 milliárd dollár forgalmat produkáltak a cég piactéren aktív eladói, de az eladások 70 százalékát az Amazon által forgalmazott saját termékek tették ki. A teljes bruttó eladási eladási volumenen belül a cég által készleten tartott és eladott termékek aránya a piactérhez képest a szokásos 35 százalék körüli értékről erre a két napra 70 százalékra ugrott fel. Ez leginkább a meglehetősen komoly kedvezményekkel árult Echo és Fire TV készülékeknek volt köszönhető, amelyeket ezen a két napon nagyon nyomott áron vásárolhattak meg az Amazon Prime előfizetői.

Az említett forgalom a kampányban részt vevő 19 országban összeadva jött létre, míg az Amazon az említett piacokon, tehát az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, az Egyesült Arab Emirátusokban, Spanyolországban, Szingapúrban, Hollandiában, Mexikóban, Olaszországban, Németországban, Kínában, Belgiumban, Kanadában, Ausztriában, Japánban, Franciaországban és Ausztráliában, valamint Brazíliában és Törökországban összesen mintegy 6,5 milliárd dolláros volumenben értékesített termékeket.

Forrás: marketplacepulse.com

Némi visszatetszést keltett azonban, hogy az Amazon korábban azt hangsúlyozta, a világjárvány okozta visszaesés által leginkább sújtott kis-és középvállalatokat szeretné támogatni az esemény marketingbüdzséjével. Ahogy az a fenti adatokból is jól látszik, a százmillió dolláros marketingtétel nagy része leginkább az Amazon saját termékeinek adott lökést a Prime Day alatt. A kisebb cégek és külső eladók lényegesen kevesebb forgalmat realizáltak, mint azt korábban remélhették.

A legforgalmasabb órákban az eladások több mint 55 százalékát még így is a külső kiskereskedők produkálták, de ezek a termékek többnyire a 25 dollár alatti kategóriákban kerültek eladásra, és a kedvezmények mértéke is nagy részt 10-25 százalékos volt. Így ezek az összes forgalom jóval kisebb hányadát tették ki, mint az Amazon saját zászlaja alatt forgalmazott, jóval nagyobb értékű és jelentősebb kedvezménnyel árult termékek.

Ennek megfelelően a kulcskategóriákban is az Amazon termékei voltak dominánsak: az elektronikai termékek rangsorában a top 50-ből 40 a cég saját terméke volt. A helyenként már-már beszerzési áron kínált áruk közül egyébként a mindössze 18,99 dollárért kínált okoshangszóró, az Echo Dot volt a legnépszerűbb, amelynek eredeti ára 49,99 dollár. A második nap végére ez lett az Amazon legnagyobb tételben eladott terméke, így nem csoda, hogy a piactéren aktív külső eladóknak alig-alig sikerült felkerülni a legnépszerűbb kategóriák eladási listájába.

Mindezek ellenére a tavalyi 2 milliárdos GMV részesedéshez képest a piactér eladóinak idei 3,5 milliárdos forgalma számukra is rekordot jelent. Sokak szerint a kiskereskedők jó része már csak azért sem kínálta portékáit nagyobb kedvezménnyel a Prime Day alatt, mert nem merték megkockáztatni, hogy kifussanak a készletből a most kezdődő ünnepi negyedévben. A hatalmas logisztikai kapacitással és árukészlettel rendelkező Amazonnal szemben a kisebb eladók az ellátási lánccal kapcsolatos bizonytalanságok miatt tartalékolták árukészletüket az előrejelzések szerint idén elhúzódó, és egyre inkább online térbe költöző karácsonyi szezonra.