Nagydíjat alapított az Ecommerce Hungary Egyesület, a jelölési, illetve pályázati felhívás pár napja látott napvilágot. De milyen díjról van szó tulajdonképpen, miért pont most hirdették meg, és milyen kategóriákban lehet nyerni? Erről kérdeztük Bőgel Györgyöt, az egyesület elnökét.

Az egyesület korábban is aktív résztvevője volt díjazási programoknak. Miért vált szükségessé a megújulás?

Valóban, korábban is voltak már díjak, szép sikerek, volt ünneplés, fényképezkedés a színpadon, dörgő taps a nyerteseknek. Az egyesület minden évben szervezett egy kétnapos konferenciát, ezek legmozgalmasabb pillanataiban történt meg a díjak átadása, valamennyi érintett és közreműködő részvételével. A járvány azonban megszakította a sorozatot, elmaradtak a konferenciák, a személyes találkozások. Időközben az egyesület is átszervezte magát, megalakultak a mai tagozatok, az irányítást új elnökség vette át. Az egyik elnökségi ülésen felmerült egy egyesületi nagydíj alapításának gondolata, amivel minden elnökségi tag egyetértett. Az időzítés sem véletlen…

Az online kereskedelem járvány alatti kiemelkedő növekedésére gondolsz?

A szektor valóban nagyot ment a COVID alatt, és bebizonyította, hogy gond nélkül fel tudja magát skálázni, képes magasabb fokozatba kapcsolni. Időközben azonban átestünk a ló másik oldalára: a járvány (remélhetőleg) elmúlt, jött viszont az infláció és a recesszió. Éppen ma reggel (az interjú április 6-án készült) olvastam el a KSH friss gyorsjelentését a kiskereskedelmi forgalom volumenének alakulásáról: a számok mintegy 10%-os csökkenést mutatnak februárban az előző év azonos időszakához képest. A hazai online kereskedelmi szektor már túl nagy ahhoz, hogy ezt ne érezze meg.

Mit jelent ez? Bizony azt, hogy 2023 nem lesz könnyű év nekünk sem. Ilyenkor derül ki, hogy ki versenyképes valójában, kinek van sikeres és fenntartható stratégiája, kitől nem pártolnak el a vevők némi megtakarítást remélve a konkurenciánál. Ilyenkor szükség van arra, hogy példaként felmutassuk a legjobb teljesítményeket, jutalmazzuk az erőfeszítéseket, impulzusokat adjunk, motiváljunk. Ennek egyik eszköze lehet egy díj és az érte való versengés.

Miért „nagydíj” ez a díj?

Az elnevezéssel azt akarjuk hangsúlyozni, hogy nagyon fontos számunkra a díj értéke: kapják meg kevesen, de valóban a legjobbak. Tegyük rögtön hozzá: idén három kategóriában hirdettünk meg Ecommerce Hungary Nagydíjat, látva azt, hogy a nagyra nőtt online szektor fölöttébb tarka világ, sokféle szereplővel, akiket nem lehet egy kalap alá venni.

Mi ez a három kategória?

„Az év digitális kereskedője” díjat olyan szervezet kaphatja meg, amely hosszabb ideje elismerésre méltó teljesítményt nyújt, kimagaslik a mezőnyből, példaként állítható a többiek elé. Az „Életműdíj” személyes díj: olyan szakembert szeretnénk vele jutalmazni, aki példamutató, úttörő jellegű, közhasznú tevékenységével kiemelkedő mértékben járult hozzá a hazai online kereskedelmi szektor fejlődéséhez; esetükben nem csak kereskedőkre, üzletemberekre gondolunk, hanem például tanárokra, elemzőkre, tanácsadókra. „Az év ígérete” kategória a fiatal, indulási fázisban lévő vállalkozásoknak lett kitalálva: közülük egy olyat szeretnénk jutalmazni, aki ígéretes indulás után remélhetőleg tartani tudja az iramot, vannak tervei, van stratégiája, és azt meg is tudja valósítani.

Hogyan lehet beszállni a versenybe?

A kereskedői díjra pályázni kell, meghatározott tartalmú, korlátozott terjedelmű dokumentáció beadásával. Az életműdíjra jelöléseket várunk a tagjainktól: derüljön ki, kik a példaképek, a mentorok, a tanítók. Az ígéret díjra pályázni kell, a beadandó anyag tartalma a befektetői prezentációk szokásos tartalmi elemeihez igazodnak, vagyis nem akarjuk feltalálni a spanyolviaszt. Természetesen minden díjkategóriának van részletes leírása, ami tisztázza a részvételi feltételeket és követelményeket, az értékelés szempontjait. Mindezek megtalálhatók a honlapunkon.

Mennyire lesz nehéz értékelni?

Remélem, hogy nehéz lesz, mert az azt jelenti, hogy van érdeklődés, erős a mezőny. Jómagam több ilyen verseny értékelésében vettem már részt a hőskortól napjainkig, hosszabb-rövidebb kihagyásokkal. A feladat egyre nehezebb lett. Kezdetben sok volt az amatőr, jó páran egyszerűen azért estek ki, mert lefagyott a katalógusuk, nem kapcsoltak a linkjeik, nem feleltek meg elemi jogszabályoknak. Később egyre több lett a profi, már nem volt gond a működéssel, a jogi, megfelelési problémák is ritkultak, innen kezdve viszont erősödő szerepe van a bírálók egyéni elvárásainak, meggyőződéseinek, sőt, ízlésének: mit tartanak vonzónak, miben látnak fantáziát, mi lepi meg őket. Nehéz megmondani, hogy például egy borkereskedő és egy fehérneműárus között mi a különbség, a végső összehasonlításnál melyik jobb a másiknál, ha egyébként mindkettő profi, minden jól működik náluk.

A számok sem mondanak el mindent: vajon azért nőtt az egyik forgalma gyorsabban az idén, mert jobb kereskedő a másiknál, vagy mert éppen konjunktúra volt a piacán? Nem véletlen, hogy idén a különlegességre, a megkülönböztetésre helyezzük a hangsúlyt, a kiemelkedő teljesítmény jeleit és alapjait vizsgáljuk, és azt kérdezzük a pályázóktól: miért gondolod, hogy rendkívüli teljesítményt nyújtottál, hogy te vagy a legjobb a jók között?

Zsűritagként általában eltaláltad, hogy ki fog nyerni?

Általában nem találtam el. A szavazataim, az adott pontszámaim viszont beépültek az értékelésbe. Így van ez rendjén: a zsűrizés kollektív műfaj. Azt is el kell fogadni, hogy vannak bizonyos elemi követelmények, amelyeknek meg kell felelni, ezek azonban inkább afféle küszöbfeltételek:, ezt a lécet át kell ugrani, de az igazi verseny azon túl kezdődik. A mi díjunknál is kollektív lesz a döntés, ahol szükséges, külső szakértőket is meghívunk, sőt, az „Év ígérete” díjnál kifejezetten a közösség bölcsességére támaszkodunk: az értékelés élőben, nyílt színen történik majd a júniusi visegrádi konferenciánkon, ahol egyébként mindhárom díj átadására sor kerül.

Jövőre is ezek a nagydíj-kategóriák lesznek?

Nem biztos. A kereskedői díjat minden évben szeretnénk meghirdetni, az életműdíjat viszont csak kétévenként tervezzük kiadni, ezzel is vigyázva az értékére. Ha jövőre valami különösen fontossá válik a gazdaságban, megpróbálunk igazodni hozzá. Nem tartom kizártnak például, hogy az egyik díjunkkal a sikeres külföldi terjeszkedést jutalmazzuk majd, ezzel is felhívva a figyelmet, hogy ezen a téren sajnos nagy a lemaradásunk, ideje lenne felkötni azt a bizonyos fehérneműt. Lehet, hogy meghirdetünk egy szolgáltatói díjat, de említhetném a fenntarthatóságot, a társadalmi felelősségvállalást, vagy a zöld átalakulás programját is.

Említetted, hogy a díjak átadása a visegrádi konferenciátokon történik majd. Az egyesület régen sok élő rendezvényt szervezett, aztán jött a COVID-csend és a home office világa. Ma ismét vannak nálatok élő rendezvények, de sikerült visszacsábítani a közönséget?

Ismét szervezünk ilyeneket, az elmúlt hónapokban több tematikus rendezvényünk, kerekasztalunk volt, és újabbak is szerepelnek a naptáramban. A személyes megjelenéssel elégedettek vagyunk. Az viszont elgondolkodtató, hogy sok tagszervezetünk távol van Budapesttől, a kisvállalati tagozatunkban például eldugott falvak vállalkozói is megjelennek, ami egyfelől remek dolog, másfelől azonban el kell gondolkodni azon, hogy ők miként tudnak bekapcsolódni gond nélkül a rendezvényeinkbe. A jövő valószínűleg a hibrid megoldásoké.