Az iszlám vallású emberek körében és az iszlám országokban különleges jelentősége van a ramadán hagyományának, ám az elmúlt években ebben az időszakban is egyre több lehetőség nyílik az e-kereskedők előtt, hogy a maguk módján hozzájáruljanak a vallási előírások követéséhez. Na, nem böjthöz. Sőt: inkább a sötétedés utáni étkezés, az iftár kiszolgálásához.

Az iszlám naptár a holdfázisokat követi. Ennek megfelelően 2024-ben a ramadán kezdete március 10-ére esett, miután a Hold Mekka felett ekkor vált láthatóvá – derült ki a Muslimaid.com hírportál összefoglalójából. Az ünnepi időszak 29 vagy 30 napig tart, ennek megfelelően idén április 9-én ért véget. Ebben az időszakban napközben kötelező a böjt, amit a családok bőséges esti étkezéssel, az iftarral törnek meg. Az erre az alkalomra készített ételt megoszthatják szomszédaikkal és a rászorulókkal. A családok főként otthon főznek, amihez a nyersanyagokat hagyományosan az élelmiszerüzletekben és a piacokon szerzik be.

Idén az adventi hónapban a családi kiadások 47 százalékát ételekre és italokra fordítják – idézte az Arab News hírportál a szingapúri TGM piackutató cég felmérésének eredményét. Eközben Szaúd-Arábiában már 2023-ban jelentősen nőttek a ramadán idején az ételekre és italokra fordított kiadások – és ebben nagy szerepet vállaltak az e-kereskedők. A fogyasztók 51 százaléka költött többet ezekre mint korábban.

Megjelennek a színen az e-kereskedők

A TGM kutatásából kiderült, hogy bár az otthoni főzés dominál, egyre többen veszik igénybe a vendéglők kínálta házhoz szállítás lehetőségét. Egy másik vizsgálat, amit a fizetési megoldásokat kínáló Checkout.com végzett, arra jutott, hogy Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek fogyasztói a 2023-as ünnephez képest gyakrabban és több termék beszerzését tervezik webáruházakból és online rendeléssel.

Samer Marei, az Aramex logisztikai, futár- és csomagküldő vállalat regionális vezérigazgatója arról számolt be, hogy a ramadán az e-kereskedelem csúcsszezonja „a világnak ezen a részén”. Ez különböző tényezőkre vezethető vissza. Sokan otthonuk elhagyása nélkül szeretnék megkapni az árukat, amivel elkerülhetik a nagy utcai fogalmat. Emellett így alkalmazkodnak a megváltozott munkaidőhöz. A kereslet növekedésével párhuzamosan erősödnek az elvárások a szolgáltatási színvonallal szemben.

Az e-kereskedelem bővülése, a webáruházak egyre könnyebb elérhetősége és az online vásárlás kényelme arra ösztönzi a fogyasztókat, hogy többet vásároljanak, nagyobb összegeket költsenek az e-boltokban. Ezt segítik, hogy az online térben könnyebb összehasonlítani a terméket és azok árát. Az egyik újdonság, hogy megnőtt a kereslet az olyan ajándékok iránt, amelyeket közvetlenül a címzetthez szállítanak házhoz.

Slágertermékek viszik a prímet a webáruházakban is

Marei elmondása szerint a ramadán hónap alatt minden termék eladásai megugranak. Ennek hátterében természetesen az erre az időszakra időzített akciók, kedvezmények állnak. Az e-kereskedők legnépszerűbb termékei a ruházati, a szépségápolási, a bőrápolási cikkek és a játékok.

Hasonló tapasztalatokról számolt be Fida Hijawi, az Emírségekben működő Apparel Group divatcég kommunikációs vezetője. A ramadán idején Szaúd-Arábiában jelentősen nő a fogyasztók vásárlási kedve és erős elmozdulás tapasztalható az online platformok felkeresése felé. Ezt az időszakot a ruhák, az ajándékok és a háztartási cikkek megnövekedett vásárlása jellemzi, mivel a fogyasztók buzgón, nagylelkűen készülnek az ünneplésre – mondta a szóvivő. Hijawi megerősítette, hogy a fogyasztók keresik az akciókat, mivel a magasabb árak miatt jobban meg kell fontolniuk mire fordítják a pénzüket. A különleges ajánlatok biztosan jó fogadtatásra találnak. A ramadán ugyanakkor természetesen nem érinti egyformán a világ muszlim vallású lakóinak fogyasztását. Miközben a szaúd-arábiai kereslet megbízhatóan erős a világ számos más részén csökkenő tendenciák tapasztalhatók.

Februárban az AlixPartners tanácsadó cég elemezte a vásárlói hangulat változását az Egyesült Királyságban és az Európa, Közel-Kelet és Afrika régióban. Az előbbiben a kereslet stagnálását jelezte előre, míg az utóbbiban 37 százalékos visszaesést jósolt.

Hódít az e-kereskedelem a szent hónap alatt

Abdo Chlala, az Amazon Szaúd-Arábia országigazgatója elmondta, hogy a ramadán hónapjában a vásárlók vendéglátást, főzést és ajándékozást terveznek. Miközben átgondolják, hogy mit szeretnének, gyakran támaszkodnak az online kiskereskedelmi oldalakra. Ezek segítségével tudják elkerülni, hogy a vásárlással kifussanak az időből, illetve így tudják jobban eltervezni, mire költenek és mire nem. Chlala elárulta, hogy az amerikai e-kereskedelmi óriás arra törekszik, hogy a ramadán minden egyes szakaszban azt kínálja, a vásárlóknak, amire éppen szükségük van. Ez kezdődik az ünnepi hónapot megelőző egy hónappal, amikor a családok megteszik az előkészületeket a különleges időszakra, majd tart egészen a szezonzáró ünnepségekig.

A Google által végzett kutatás is megerősítette, hogy a digitális vásárlás folyamatosan növekszik Szaúd-Arábiában a szent hónap alatt. Ez még az olyan árucikkek esetén is igaz, mint például az élelmiszerek és a szépségápolási cikkek, amelyek esetén hagyományosan szeretnek közvetlen szemrevételezéssel válogatni az emberek. A Checkout.com felmérése ugyanezt találta. A Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben megkérdezett fogyasztók 95 százaléka mondta, hogy a ramadán alatt vásárolni fog az interneten. Ezen belül 29 százalékuk hetente vagy akár naponta felkeres az online piactereket.