Mert nagyot álmodni a spanyol Glovo csapata, amely négy évvel ezelőtti megalapításakor azt a célt tűzte ki maga elé, hogy piacvezető legyen az európai étel-házhozszállítási piacon. A négy évig dédelgetett terv pedig úgy tűnik, hogy idén ősszel valósággá is válik. Legalábbis ekkor tervezik bevezetni Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Argentínában a futár szolgáltatást, amely nem kevesebbet állít, mint hogy a rendelés leadása után már házhoz is viszi a zöldségekre-gyümölcsökre leadott megrendeléseket.

A spanyol Glovo a Carrefour partneri együttműködése révén a vásárlók mintegy 2500 termék közül válogathatnak majd online, amelyeket a korábbiaknál tényleg sokszorosan gyorsabban kívánnak eljuttatni a végfelhasználókhoz, mint eddig.

A tervezett szolgáltatás a hét minden napján biciklis és motoros futárok segítségével tervezi megvalósítani a bravúrt, amelynek során a Carrefour üzletekben összeállított csomagok, elvileg fél óra alatt meg is érkeznek a megrendelőhöz. Amennyiben sikerült bevezetni az említett szolgáltatást és sikeresnek bizonyul a fenti országokban, a Glovo egész Európára szeretné kiterjeszteni a szolgáltatást.

Az első ilyen megrendeléseket Párizs, Sevilla, Valencia, Milánó és Róma lakói adhatják majd le a cég rendszerében, majd az ezt követő hónapokban terjeszkedik a szolgáltatás az adott országok piacain, de a cég piacvezető pozíciójának megszerzéséhez azért valószínűleg jóval tovább majd tart.

A Carrefour egyébként egy francia szupermarket-lánc, amely alapvetően három méretű hipermarketet üzemeltet, amely egyben már jelenleg is komoly házhozszállítási rendszert üzemeltet és 2020-ra azt tervezik, hogy minden 10000 főnél nagyobb francia településen nyitnak üzleteket, és mindből lesz lehetőség lesz online rendelésre is. Az eddigi fő profiljuk és sikerük titka az volt, hogy az online leadott rendeléseket két órán belül összeállították a vevőknek, akiknek elég volt kifizetniük az adott áruházban az elkészített bevásárlókosarukat, lehetővé téve a vevők számára, hogy egész egyszerűen időt takarítsanak meg, kihagyva az áruházban való bolyongást. A cég jelenleg Franciaország 45 városának vonzáskörzetében 30 városban kínálja szolgáltatásait, de folyamatosan terjeszkednek. Tavaly még csak 30000 megrendelést bonyolítottak online, de idén már 813,000 tranzakcióval számolnak, remélve, hogy jövőre a fejlesztéseknek köszönhetően átléphetik az 1 milliós határt.

Az FMCG piacon (Fast-Moving Consumer Goods) Franciaország élen jár az online rendelések piaci részesedését illetően. Sőt a teljes kiskereskedelmi FMCG piacon az összes tranzakció mintegy 7,1 százaléka online történik, amivel még az Egyesült Államokbeli arányoknál is nagyobb a francia online kereskedelem részesedése a teljes piachoz képest. Ugyanez az arány Angliában is csak 6.3 százalék, míg Németországban csupán 1.3 százalék. Dél-Koreában minden ötödik tranzakció online történik, míg Kínában az FMCG termékek 18 százalékát online adják el.