A webshopunk tartalmának optimalizálásával komoly előnyre tehetünk szert az e-kereskedelemben, ehhez azonban szükség van a termékoldalaink folyamatos monitorozására és frissítésére.

A vásárlási folyamat rengeteget változott az elmúlt években, hiszen a fogyasztók még soha nem vásároltak ilyen sok terméket online: az eMarketer adatai szerint 2020-ban körülbelül 150 millió új vevő jelent meg az e-kereskedelemben. A fogyasztók több mint egyharmada vásárolt olyan termékeket, amilyeneket azelőtt még soha, és majdnem ugyanennyien rendeltek korábban általuk nem ismert, új kereskedőktől. A felmérésben olyan vevők vettek részt, akik az Egyesült Királyságban élnek; több mint 50 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy tervei szerint a jövőben még gyakrabban fog interneten vásárolni.

Az online vásárlások arányának növekedése természetesen a fogyasztói elvárásokat is megváltoztatta. A vásárlók ma már igényt tartanak arra, hogy a kereskedők részletes termékinformációt biztosítsanak számukra, miközben az e-kereskedelmi oldalak egymással versengve igyekeznek a lehető legjobb vásárlási élményben részesíteni a látogatóikat.

A vásárlási élmény alapját pedig a márka- illetve terméktartalom alkotja. A pontos és releváns termékoldal-adatok nem csupán a megfelelő márkaimidzs kialakításában és a konverziós arány növelésében játszanak fontos szerepet, de abban is segítenek, hogy az adott vállalkozás kitűnjön a versenytársak egyre nagyobb létszámú tömegéből.
Talán mondani sem kell, mennyire lényeges a mindig naprakész terméklista, mégis gyakran előfordul, hogy az online márkák számára problémát okoz a termékoldalak tartalmának kezelése. Pedig abban az esetben, ha valamennyi csatornán folyamatosan nyomon követjük és frissítjük a termékeinket listázó oldalakat, számos higiénés tényezőről is gondoskodhatunk Higiénés tényezőknek azokat nevezzük, amelyeknek a hiánya elégedetlenséget okoz.

A legfontosabb higiénés tényezők

A termék neve

Közvetlen hatást gyakorolnak a keresőkben produkált teljesítményre, az átkattintási arányra és a konverzióra az egyes termékek nevei – tehát semmi nem fontosabb a jól megválasztott névnél. Ne adjunk túl rövid nevet a termékeinknek, használjunk inkább olyan informatív neveket, amelyek első szavát a márkanév alkotja, és amelyekben a termékkategória, valamint az adott termék legfontosabb tulajdonságai is szerepelnek. A cikkszámot szintén érdemes feltüntetni, mivel a vásárlók így könnyebben meg tudják különböztetni egymástól az egyes termékeket. Tekintve, hogy a különböző platformok eltérő módon szabályozzák a termékoldalakon feltüntethető neveket, arra is ügyelnünk kell, hogy a választott nevek valamennyi előírásnak megfeleljenek.

Képek

Roppant fontos, hogy kellő forgalmat generáló, a fogyasztókban felmerülő kérdéseket vizuális úton megválaszoló és a konverziós rátát növelő képeket válasszunk. A jó minőségű képek komoly szerepet játszanak az optimalizált tartalom kialakításában, sokszor ezen áll vagy bukik egy-egy termék sikere. Lehetőleg több képen is mutassuk be az egyes termékeket, és mindig illusztráljuk fotókkal az egyedi terméktulajdonságaikat.

Termékleírás

A termékleírás az értékesítő munkatársak, eladók által adott információk digitális megfelelője – és ugyan ki vásárolna bizalommal egy olyan eladótól, aki nem írja le megfelelően az adott terméket? Készítsünk informatív, kulcsszavakkal és alcímekkel ellátott termékleírásokat, használjunk rövid bekezdéseket, kiemeléseket és egyéb HTML opciókat, hogy a vásárlók könnyen át tudják futni a szöveget, és már első pillantásra tisztában legyenek az adott termék legfőbb előnyeivel. Ha a fogyasztóink elismerően nyilatkoznak termékeink valamely tulajdonságáról, akár összehasonlító táblázatok segítségével is felhívhatjuk erre a weboldal látogatóinak figyelmét. A vásárlók által az egyes termékekkel kapcsolatban feltett kérdések és az azokra adott válaszok pedig a GYIK szekcióhoz is nagyszerű forrásanyagot szolgáltathatnak.

Minősítések és értékelések

A különböző minősítések és a fogyasztói vélemények kiemelt szerepet játszanak a vevőink döntéseiben. Az új terméklisták esetében különösen nagy kihívást jelenthet az értékelések hiánya, mert ha nincsenek fogyasztói vélemények, akkor a vásárlók nem kapnak elég információt ahhoz, hogy a termék megvásárlása mellett döntsenek. Természetesen a kedvezőtlen vélemények is befolyásolják a vásárlók döntését. Ugyanakkor, ha érdemben válaszolunk ezekre a véleményekre, azzal elnyerhetjük a potenciális vevők bizalmát. Az e-kereskedelmi piac szereplői a keresőoptimalizálás során gyakran elmulasztják figyelembe venni a fogyasztói értékeléseket, ám ha a vásárlóknak adott válaszokban szerepeltetjük a megfelelő kulcsszavakat és linkeket, azzal tovább növelhetjük a márkánk láthatóságát.

A rendszeresen optimalizált tartalom hatása

A minőségi tartalom kulcsszerepet játszik a vásárlási folyamatban, és bár az egyes tartalmak minőségét nehéz objektív módon megítélni, a lényegi teljesítménymutatókra gyakorolt hatásuk szerencsére könnyen mérhető. Hadd soroljunk fel hat fő területet, amelyeket egyértelműen pozitívan befolyásol a minőségi tartalom!

1. Konverziós arány

Az optimalizált és informatív, képekkel és fogyasztói értékelésekkel is ellátott terméktartalom segít a vásárlóknak a döntéshozatalban, és kedvező hatást gyakorol a konverziós arányra.

2. Keresőoptimalizálás és Google Shopping

A kulcsszavakkal ellátott címeket és termékleírásokat gyakrabban választják ki a különböző keresőalgoritmusok. Ezek a tényezők növelik az organikus keresések során a teljesítményt, és több fogyasztóhoz juttatják el az adott termékeket.

3. Digitális polc

Az on-site keresőmotorok többek közt a termékoldalak tartalma alapján válogatnak a weboldalak indexelése során, azaz optimalizált tartalommal nagyobb az esélye annak, hogy keresés során a termékeink az első oldalon jelenjenek meg.

4. A márka iránti elkötelezettség

A minőségi terméktartalmak, valamint az egyéb, az adott márkához kapcsolódó tartalmak (a blogbejegyzések, illetve a közösségi oldalakon megjelenő tartalmak) lehetővé teszik, hogy valódi, tartós kapcsolatot építhessünk ki a vásárlóinkkal.

5. Márkatudatosság

A médiamegjelenéseket és a márka ismertségét kihasználó, kampányszerű tartalmakat közzétevő termékoldalak rengeteget segítenek a spontán márkaismeret kialakításában.

6. Kevesebb visszaküldött árucikk

A termékeket részletesen leíró tartalmaknak köszönhetően a fogyasztók pontosan tudják, mit kapnak a pénzükért, így pozitív vásárlási élményben lesz részük, ami jelentős mértékben csökkenti annak esélyét, hogy a vásárlás után visszaküldjék az árut.

Mint láthatjuk, a termékoldalak tartalma számottevő hatást gyakorol az eladásokra és a visszatérített áruk számára, és nagyban elősegíti a márka iránti elkötelezettség kialakulását. A tartalom optimalizálásával komoly előnyre tehetünk szert az e-kereskedelmi piacon, és nagyobb befolyással bírhatunk a márkánk felett a különböző platformokon – ehhez azonban folyamatosan monitoroznunk és frissítenünk kell a termékoldalak tartalmát, mivel csak így biztosíthatjuk azt, hogy a vállalkozásunk mindig a legjobb formáját hozza a versenyben.