Behind every five-start review there’s great logistics – avagy minden ötcsillagos értékelés mögött egy tökéletes logisztika áll. Ez volt a kvintesszenciája a február elején Las Vegasban megrendezett Manifest logisztikai konferenciának, mely az Egyesült Államok egyik legnagyobb ellátási lánccal és e-kereskedelmi logisztikával foglalkozó eseménye. 

Igyekszem minél több e-kereskedelmi illetve logisztikával foglalkozó konferenciára eljutni. Voltam pár hónapja a londoni Ecommerce Expón, ahol azt éreztem, hogy milyen kicsik a hazai konferenciák ehhez képest – ez nyilván érthető, hiszen kis piac vagyunk. Aztán most, mikor beléptem a Caesars Forum gigantikus épületébe, elakadt a szavam. Elképesztő méretek, rengeteg kiállító és előadás három napon keresztül. Ezelőtt nem voltam még Vegasban – igyekeztem távol maradni a kaszinóktól, de azért feltettem 10 dollárt a feketére.

Manifest Future of Logistics

Természetesen a fókuszban a vásárló áll az Egyesült Államokban is. A vevők minél kényelmesebb kiszolgálása a versenyelőnye egy e-kereskedőnek, és ezt ott abszolút tudják. Nem véletlen, hogy a legtöbb kiállító ezzel kapcsolatos innovációt hozott. Furcsa kettősség, hogy amíg mi arról beszélünk itthon, hogy aznapi kiszállítás, meg másnapra ott a csomag, addig Amerikában a hatalmas területek miatt leginkább az a nagy szó, ha valaki két napon belüli kézbesítést tud kínálni. Nyilván a nagyvárosokban az Amazon nagyon erős az aznapi, vagy akár az órán belüli kiszállítással.

Amin teljesen kiakadtam, az egy önvezető csomagautomata volt. Nem igazán tudom máshogy elnevezni, amit láttam: egy önvezető elektromos autó, aminek mindkét vége ugyanúgy néz ki, és a belső kialakítása olyan, mint egy csomagautomata. A kiállított verzióban ülések voltak ugyan, de a körülötte lévő plakátokon látszott, hogy nem személyszállításra használják majd.

Nagyon sok robotos cég állított ki, valamint olyan szolgáltatók, akik raktári robottechnológiákat implementálnak. Ezek általában több gyártóval vannak kapcsolatban, és az ügyfelek igényeinek megfelelő technológiákat kombinálják és telepítik. Ezek közül elég elterjedt az úgynevezett goods-to-person eljárás, amikor a robotok hozzák a teljes polcot a picking állomásokhoz – ilyen például a Geek+ rendszere. Az Alibaba és az Amazon, itthon pedig a Webshippy is ilyet használ. Ez egy praktikus megoldás azokra az esetekre, amikor sokféle termék van, mert a felépítmények flexibilisen alakíthatók, és egy ilyen rendszert könnyű bővíteni.

Manifest Future of Logistics
Forrás: Geek+

Egy másik eljárás, ami nagyon tetszett, amikor a robotok a polcokról veszik le a ládákat, és viszik a picker állomásokhoz. A CAJA cég rendszere erre egy nagyon jó példa: ami ebben a rendszerben nagyon tetszett, hogy nem egy előre telepített tárolószekrényes megoldásról van szó, hanem használhatók bármilyen Salgó polcok és bármilyen ládák. A robotok – mint kis targoncák – a villáikat tolják be a ládák alá, és így emelik fel azokat. Hatalmas előnye, hogy megnő a tárolóterület, és magasraktárban is alkalmazható, mivel a polcok nagy magasságig bővíthetők.

Manifest Future of Logistics
Forrás: cajarobotics.com

A MUJIN rendszere nagyon érdekes volt: ez egy robotkar, ami szinte bármilyen tárgyat képes megfogni, és egyik ládából a másikba pakolgatni. Régen ezeknek a robotkaroknak több hátránya volt – leginkább az, hogy lassan mozogtak, és nem minden terméket tudtak biztonsággal megfogni. Mára ebben is hatalmasat fejlődött a technika, és a gép a szemünk előtt, szorgalmasan rendezgette az árukat. Egy ilyen technológia szerintem azonban elég sokára térül meg. Amikor azt elemezzük, mit kellene robotizálnunk, akkor azt nézzük meg, hogy mely munkafolyamatok a leginkább energia- és időigényesek. A polcok közötti sétálás a szedőkocsikkal alacsony hatékonyságú, ebben lehet a legtöbbet fejleszteni, gyorsítani. Szerintem azt kell robotizálni, ahol a legtöbb hozzáadott értéket adja a technológia.

Látványos megoldás még a Swisslog rendszere: ez szintén meg tudja fogni a termékeket, és ládák között rendezgeti őket. Ezekből a ládákból aztán óriási telepeket képeznek, és így megy a szortírozás.

Manifest Future of Logistics
Forrás: swisslog.com

A Tompkins Robotics apróbb csomagok raktáron belüli mozgatását, szortírozását valósítja meg eszközével.

Manifest Future of Logistics
Forrás: tompkinsrobotics.com

Ami nagyon tetszett még, az egy csomagvisszaküldő kiosk. A város különböző pontjaira letelepíthető szerkezet azt teszi lehetővé, hogy a visszaküldendő árucikkeket – elsősorban ruhaneműket – egyszerűen, akár csomagolás nélkül juttassák el a vásárlók az eladónak. A visszaküldési szándékot online kell regisztrálni, majd a gép kijelzőjének megmutatjuk a telefonunkra kapott QR kódot, és már nyílik is az ajtó. Kapunk egy nejlonzsákot, abba tesszük a terméket, és bedobjuk, akárcsak egy használtruha-gyűjtő konténerbe. A cég összeszedi a nap végén a termékeket, és eljuttatja az értékesítőkhöz.

Sok integrátor volt – olyan szoftvercégek, akik több futárcég rendszeréhez illetve piacterekhez kapcsolódnak, és megkönnyítik velük a kommunikációt. Általuk teremtjük meg a lehetőséget például arra, hogy a kereskedők könnyedén belistázhassák a termékeiket például az eMag-ra, vagy bármely más európai piactérre. Ez egy nagyon hatékony módja a nemzetközi terjeszkedésnek, külföldön már sokan csinálják.

A tengerentúli fulfillment cégek sem kínálnak többet, mint a hazaiak – szerencsére ez megnyugtatott. A robotizáció nyilván mindenhol alapfeltétel, de az Államokban is az látszik, hogy nem elég csupán a logisztikát adni, hanem segíteni is kell az ügyfeleket, mert ha valamivel meg tudja különböztetni magát egyik webshop a másiktól, akkor az a logisztika minősége, amit a vásárlóinak nyújt. Sokan még mindig a boltból próbálják kiszolgálni az online vevőket, ez azonban sosem lesz hatékony, és elviszi a fókuszt. A tengerentúlon annyival vannak előrébb a webshopok, hogy ők tudják: kiszervezés nélkül hosszú távon nem lehetnek sikeresek.

Határokon átnyúló csomagküldés egyedi igényekre szabva!
Egyszerű csomag nyomon követési és módosítási lehetőségek, garantált másnapi kézbesítési kísérlet és fenntartható szállítási megoldások felmerülő extra költségek nélkül. Kérd Te is a DPD Hungary ajánlatát!