Zöldnek lenni már alapelvárás, ugyanis a kereskedelemben is egyre nagyobb hangsúlyt kap a környezettudatosság. Ezért is jelzésértékű a Descartes Systems Group nyilvánosan elérhető, 9 európai országban, illetve az USA és Kanada részvételével készült felmérése (Magyarország nincs a vizsgált országok között, de vannak válaszok Egyesült Királyságból, Hollandiából, Németországból, Belgiumból, Svédországból, Norvégiából, Dániából, Finnországból és Franciaországból).

Ebből ugyanis kiderül, hogy a vásárlók 62 százaléka elégedetlen a kiskereskedelmi szereplők fenntarthatóságával, és csak a maradék 38 százalék érezte úgy, hogy a kereskedők teljesítik az elvárásokat. A tendenciát azért is érdemes figyelni, mert a válaszadók fele azt mondta, kifejezetten fontosnak tartja ezt a szempontot vásárlásai során, 54 százalékuk pedig a hosszabb kiszállítási időt is elviselné a kisebb ökológiai lábnyomért cserébe.

Fontos kiemelni, hogy az arányok nemcsak földrajzi helyenként, hanem életkoronként is változnak ebben a kérdésben, de a felmérést végző cég ipari és szolgáltatási részlegének alelnöke, Chris Jones így is általános érvényű üzenetet lát az eredmények mögött:

“Sok kiskereskedő elköveti azt a hibát, hogy csak a házhozszállítás gyorsaságát tartja szem előtt ahelyett, hogy fenntarthatósággal növelné a piaci részesedését. A tanulmány azt mutatja ki, hogy sok fogyasztó szívesebben vásárol azoktól, akik egyszerre csökkentik a környezetterhelést és a szállítási költségeket”.

Hogy ez pontosan mit jelent, az elsőre nem tiszta, de mint kiderült, a legtöbb vásárló például vállalja azt, hogy több rendelést összevonva kapjon meg. A helyzet viszont nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik: az árak emelése, amit sok nagy cég próbál erőltetni, nem tűnik működőképesnek, ugyanis csak minden ötödik vásárló mondta azt, hogy akár többet is fizetne a környezetbarát kiszállításért.

A kiszállítás azért fontos, mert minden jel szerint még akkor is ez a jövő, ha ez országonként változik: az Egyesült Királyságban és Hollandiában az online vásárlások 54 százaléka kiszállításos rendelés, Svédországban viszont csak 42 százalék. A vizsgált országok átlaga egyébként 46 százalék, tehát nagy vonalakban az esetek feléről beszélünk.

Három ország már ott tart, hogy a fenntarthatóság a legfontosabb szempont a vásárlók közel felénél: Franciaországban 49, Németországban 48, Belgiumban pedig 46 százalék nyilatkozott így. Ez termékkategóriánként is változik: a legtöbben az élelmiszerekkel illetve a ruhaneműkkel kapcsolatban aggódnak a túlzott környezetterhelés miatt, ami talán nem is véletlen, hiszen többnyire ez a két kategória kerül elő, ha a felesleges túlfogyasztás és pazarlás a téma.

Az viszont így is utal némi kulturális különbségre, hogy az élelmiszereknél mennyire tartják lényegesnek a fenntarthatóságot: a németek 46 százaléka lényeges szempontnak tartja, míg Hollandiában ugyanez a szám csak 21 százalék. Az összes válaszadó valamivel több mint fele azt választja, amelyik kevesebb szemetet termel és fenntarthatóbb (vagy legalább is ezt hirdeti magáról), a ruhaneműknél pedig 46 százalék mondta, hogy inkább a kevesebb szennyezéssel járó darabot veszi le a polcról.

Összességében a vásárlók 40 százaléka még mindig fontosabbnak tartja a kényelmet, mint a fenntarthatóságot, és mivel csak minden ötödik fogyasztó hajlandó külön fizetni a környezettudatos szállításért, egyáltalán nem mindegy, hogyan zöldülünk be kereskedőként. Fontos azonban, hogy az utóbbi adatban is változás tapasztalható: ez a szám magasabb a Z és az Y generáció körében, akiknek már 27 százaléka válaszolta azt, hogy akár többet is fizet. Ehhez képest az 50 év felettieknél csak 14 százalék ez a szám.