Figitális értékesítésről szóló cikksorozatunk következő részében egy magyar példát szeretnénk bemutatni arra, hogyan lehet a pandémia hozta változásokat áthidalni egy gasztronómiai vállalkozás esetében, amely korábban – a szektorból adódóan – a vendégek fizikai jelenlétre épített.
A Budapesten már régóta népszerű, egészséges ételeket kínáló fast-casual étteremláncot, a Fruccolát is érzékenyen érintették a vírushelyzetből adódó korlátozások, de a lehető leggyorsabban reagáltak a kialakult helyzetre, hisz’ már a pandémia első szakaszában bevezették figitális ételrendelő szolgáltatásukat. A Fruccola Bird lehetővé teszik a vendégeknek, hogy Budapest több pontján okosautomatákból vásárolják meg a Fruccola termékeit – természetesen mindezt a házhozszállítás lehetősége mellett.
Következő lépésként pedig egy innovatív office catering megoldáson dolgoznak, amely segítségével a munkáltatók flexibilis irodai étkezetést biztosíthatnak az iroda és home office között ingázó munkavállalóik számára. Az alábbiakban Tausz Péterrel, a Fruccola éttermek ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.
Mikor és miért döntöttetek úgy, hogy a pandémiát övező megszorítások ellen nemcsak a megszokott Woltos és Netpincéres együttműködéseken keresztül szeretnétek felvenni a harcot, hanem saját appot, sőt, okos ételautomata rendszert is fejlesztetek?
Már a pandémia előtt kerestük a lehetőséget, hogy a gasztronómia területén hogyan jelenhetnek meg a smart technology megoldások, milyen új digitalizációra van lehetőség. Arra kerestük a választ, hogyan tudunk minél több iroda és közösségi tér számára egészséges ételeket adni, éttermek megépítése nélkül. Hogyan lehet friss termékeket egyszerre sok helyen elérhetővé tenni? Hogyan tudjuk az emberekben élő képet az ételautomatákról átalakítani? Milyen új technológiai megoldások vannak, amelyeket együttesen alkalmazva valódi innovációt hozhatunk létre?
Tudtuk, hogy valamilyen IoT (Internet of Things) struktúrában kell gondolkodnunk. Körülnéztünk a világban, hogy milyen hardvereszközök állnak rendelkezésre, ehhez terveztünk a hazai piacon elérhető és a lokális igényeket kielégítő szoftvereket. Így egy szoftverfejlesztőkből, formatervezőkből, grafikusokból, terméktervezőkből, gépészmérnökökből, élelmiszermérnökökből és egyéb szakemberekből álló csapattal létrehoztuk a Fruccola Bird és a Bar okosautomata-étterem koncepciónkat és egyedi termékcsaládunkat.
Tudtuk, hogy a digitális platform sokkal nagyobb lehetőségeket rejt, mint egy egyszerű házhozszállító applikáció. Az okos megoldásokkal és egy integrált platformmal a vásárló szokásaihoz még közelebb kerülve egyedi szolgáltatást hozunk létre, ami a nap 24 órájában elérhető.
Egyrészt a pandémia felerősítette a törekvésünket a biztonságos megoldásokra, így egy teljesen érintésmentes vásárlási folyamatot alakítottunk ki. Még egy érintőképernyőhöz sem kell hozzányúlniuk a vásárlóknak, mindenki a saját telefonján választhatja ki az ételeket, és a fizetés is ott történik. A vendégeknek az automatához sem kell hozzáérniük, még akkor sem, ha melegen kérik az ételt, amire szintén lehetőség van a Fruccola Bird automatákban.
Másrészről a home office elterjedése is kihívás elé állított minket, hisz’ egyszerre kell egy olyan megoldást és szolgáltatást nyújtanunk, amely képes az irodai munkavégzést fenntarthatóbbá és ösztönzőbbé tenni, de választ ad a rugalmas munkavégzés új igényeire is. Képesnek kell lennünk rugalmasan követni a vásárlói igényeket, ami azt jelenti, hogy akár a munkavállalók otthonába is szállítjuk az ételeket – ugyanazzal az applikációval, amellyel az irodai térben biztosítjuk számukra a cateringet.
Mi okozta a legnagyobb kihívást abban, hogy az ételeket digitális úton kell eljuttatnotok a vendégekhez?
Minden innováció olyan falakba ütközik, amit nehéz áttörni. Olyan platformot hoztunk létre, ami teljesen új vásárlói élethelyzeteket szolgál ki, ugyanakkor a fogyasztók részéről is tanulást igényel. Ez egy óriási feladat, hogy minden félelmet eloszlatva, új és szerethető vásárlói élményt adjunk.
Nem titkolt célunk, hogy átformáljuk azt a képet, ami az emberek képzeletében az ételautomatáról él, és létrehozzunk egy modern, barátságos, izgalmas, könnyen kezelhető eszközt, amit élvezet használni. Emellett pedig legfőképpen teljesíteni szeretnénk azt az elvárást, amit a jó ételtől várunk, és a vendégek a Fruccolától már megszokhattak, vagyis hogy finom, friss, és magas minőségű legyen. Ehhez új konyha- és csomagolástechnológiai eljárásokat kellett kidolgoznunk és alkalmaznunk, amelyek tartósítószer nélkül őrzik meg az ételek frissességét és élvezeti értékét, ugyanakkor alkalmassá teszi őket a figitális értékesítésre. Azok az értékek, amik a Fruccolát 15 éve működtetik, olyan alapelvek, amiket kompromisszum nélkül, a figitális értékesítési csatornákon is megkövetelünk magunktól.
A másik komoly kihívást a Budapest tíz pontján elhelyezett okosautomaták töltése okozta, hiszen jelentős logisztikai szervezést igényel, hogy minden helyszínen nap mint nap teljes és friss árukészlettel várjuk a vendégeket. Mára szerencsére sikerült egy olyan rendszert kialakítanunk erre is, amely nem csak a jelenlegi automaták hatékony töltését, de a további terjeszkedést is lehetővé teszi.
Jelenleg úgy tűnik, hogy egy ideig még együtt kell élnünk a pandémia okozta megszorításokkal. Hogy tervezitek a közeljövőt?
Egyértelműen a fizikai és digitális ügyfélélmény minél vendégbarátabb kombinációja az irány. Én úgy gondolom, hogy a régi normák még jó ideig nem fognak teljesen visszaállni, sem a vendéglátásban, sem az életünk többi területén. Ugyanakkor közös munkára, időszakos fizikai együttlétre a legtöbb munkaterületen és a legtöbb embernek szüksége és igénye van. Mi erre a megváltozott élethelyzetre és munkastílusra fejlesztettünk ki olyan komplex megoldásokat, amelyek a hibrid munkarendben dolgozó vendégeink igényeit szolgálják ki.
A Fruccola Bird mellett 2021 második felében pilotoltuk a B2B fókuszú Fruccola Bar megoldásunkat, amelyet terveink szerint idén több mint 80 nagyvállalat irodájába fogunk kihelyezni. Ez a szolgáltatás az Amazon Go technológiához hasonló, pénztármentes technológiára épül, ugyanis a vendégeknek (akik ebben az esetben egy adott cég dolgozói), nem kell fizetési folyamaton keresztül menniük a vásárláshoz – elegendő egyszerűen kiemelni az RFID-val ellátott termékeket az okoshűtőkből.
Az irodai térben az okoshűtőkkel a visszacsábított, vagy heti néhány alkalommal irodába visszatérő kollégák egy minden igényt kielégítő catering megoldást kapnak, amelyet a munkáltató minden ízében az imidzsére szabhat. Ugyanez a platform lehetőséget ad kiszállításra is, amellyel a munkáltatók abban tudják támogatni a munkavállalókat, hogy otthon is könnyedén friss, egészséges ételhez juthassanak, és ne menjen el főzéssel az idejük.
A hagyományos catering cégekkel szemben a mi megoldásunk egyik legfőbb előnye a rugalmasság. Tudunk alkalmazkodni ahhoz is, ha a megszorítások miatt kevesen vannak az irodában, ugyanakkor online workshopok, konferenciák cateringjét is meg tudjuk oldani, akár egyszerre 100 helyszínre kiszállítva az ételeket.
Ha egyszer túljutunk a járványhelyzeten, akkor visszatértek a megszokott, személyes vendéglátáshoz, vagy megmarad a figitális irány?
Biztos vagyok benne, hogy a figitális úton kell továbbmennünk. Amikor majd megtehetjük, szeretnénk a fizikai találkozásokat előnyben részesíteni, hiszen a Fruccola életérzés mindig is a személyes élményekről és a közösségről szólt. Abban is biztos vagyok, hogy a vírus okozta félelem csökkenésével mindannyiunknak nagy igénye lesz erre.
Ugyanakkor a digitális lét elhódított területei a sok kényelmi megoldással megmaradnak, és mi a vírust követően is tovább fogjuk fejleszteni digitális megoldásainkat, hogy ezen a téren is egyre jobban ki tudjuk szolgálni vendégeinket.
Most úgy tűnik például, hogy a munkavállalók hosszú távon is az irodai és otthoni munkavégzés kombinációját fogják preferálni. Így mindkét színtéren úgyanúgy szükségük lesz könnyen hozzáférhető, egészséges ételekre, amelyekkel időt spórolhatnak, ugyanakkor a minőségben sem kell kompromisszumot kötniük.
Azt is gondolom, hogy a pandémiának egy másik fontos következménye, hogy a vírust túlélve az egészség még nagyobb értékkel fog bírni az emberek számára, és lehetőségeinkhez mérten megpróbálunk minél jobban odafigyelni az egészséges életmódra. Ennek pedig az egyik legfontosabb eleme, hogy mit is eszünk valójában.
Mit javasolnál annak, aki most fontolgatja, hogy vendéglátó üzletének digitális érintkezési pontokat is nyisson?
A digitális érintkezési pontok kialakítása nemcsak hogy előnyös, de jelen helyzetben szükséges is minden vállalkozás számára. Az igazi kérdés az, hogy ezeket saját fejlesztéssel vagy dobozos megoldások bevezetésével igyekszünk-e megoldani.
Én azt javaslom, hogy első körben érdemes szinergiákat találni, létező digitális platformokat keresni. Mi kimondottan aktívak voltunk a digitális felületeinken már jóval a pandémia előtt is, így nem volt teljesen idegen terep a saját figitális értékesítési csatornák kialakítása.
Ugyanakkor ha felkészültnek érezzük magunkat és a vállalkozásunkat, érdemes új digitális kihívásokban is gondolkodni, amikkel még közelebb hozhatjuk ügyfeleinket, megértve az egyedi igényeket és a saját termékünk és szolgáltatásunk versenyképességét. Ez egyrészről ma már egy kényszer is a megváltozott piaci körülmények miatt, amire minden vállalkozásnak reagálnia kell, de egyben lehetőség is, hogy az innovációval egy üzlet új erőre kaphasson, új irányok és célcsoportok jelenhessenek meg.
Mi az elmúlt két évben minden területen saját fejlesztésbe fogtunk. Azonban jótanácsként annyit biztos elmondanék, hogy csak megfelelő szakmai csapattal és stabil háttérrel érdemes fejlesztési projektekbe fogni. Hiszen ezek bármennyire is izgalmasak és motiválóak, óriási kihívást és kockázatot jelentenek még egy régóta stabilan működő vállalkozás számára is, különösen, ha egyszerre párhuzamosan több irányba is elindulunk. Szerencsére a Fruccolának adottak voltak erre a lehetőségei, és óriási értéknek látjuk, hogy egyedi termékeket és megoldásokat hoztunk létre, amelyek hosszú távon fogják szolgálni a Fruccola vendégkörét és márkáját.