Ha a popzenében igaz, hogy amit egyszer az Egyesült Államokban vagy Angliában kitalálnak, az előbb-utóbb Magyarországon is megjelenik, akkor miért ne lehetne ez igaz a drónok felhasználására is a kereskedelemben? Azt azonban érdemes tudni, hogy a világ más országaiban éppenséggel a szabályozás enyhítése ad lendületet az újdonság terjedésének. Ami érthető úgy is, hogy a drónok a vigyázó tekintetek nélkül is repülhetnek.

A szakértők az elektronikus kereskedelemben használt drónok évének tekintik 2024-et – adta hírül a Practical Ecommerce. A pilot programok bővülését – amelyeket a kiskereskedők a vezető nélküli légi járművekhez értő szakcégekkel együtt végeznek – az amerikai Kongresszus és a Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) intézkedései tették lehetővé.

A drónok használata nem előzmény nélküli – derült ki a McKinsey & Co. tanulmányából, amit a hírportál egyik korábbi cikke idéz. E szerint már a 2022-t megelőző három évben több mint 660 ezer drónos szállítás történt az e-kereskedelemben. Két évvel ezelőtt naponta több mint kétezer fuvar indult útnak ezzel a módszerrel. McKinsey azt jósolta, hogy néhány éven belül több millióra nő a drónos szállítások száma.

A Practical Ecommerce sorra vette a fejleményeket ezen a téren. Kiindulópontnak annyit állapítottak meg, hogy a hatósági szabályozás és engedélyeztetés felzárkózása a technikai újdonsághoz utat nyit az előtt, hogy a drónoperátorok és a kiskereskedők tovább bővítsék a szállításnak, ezen belül az utolsó kilométeres kézbesítésnek ezt a módját.

Levehetik szemüket a drónkezelők a légi járműveikről

Az elmúlt hónapokban vált lehetővé, hogy az engedéllyel rendelkező drónkezelő cégek – a Zipline és a Wing – úgy reptethessen drónokat, hogy azok kikerülnek kezelőik látóteréből. A két cég immáron egyidejűleg szállíthat több csomagot, miközben drónjaikat az úgynevezett Unmanned Aircraft Systems Traffic Management (UTM) technológiával tartják távol egymástól.

Az UTM-et harmadik félként közreműködő cégek felügyelik, amelyek együttműködnek az FAA-val. Ezek a vállalatok megoszthatják adataikat, köztük a tervezett repülések útvonalát más szervezetekkel, amelyek használják a légteret. Az FAA várakozása szerint augusztusban Texas állam fővárosa, Dallas térségében kezdődhetnek engedélyezési eljárások.

A szakcégek azt követően kezdték el tesztelni az UTM rendszereket – a kezelők látóteréből kikerülő drónok mozgása esetén –, miután a Kongresszus májusban elfogadta a kormány ezzel kapcsolatos törvénytervezetét. Ezt megelőzően szimulációkat végeztek 2023-ban. Minden repülés a 120 méter alatti tartományban történt messze a személyzettel közlekedő légi járművel által használt légtértől.

A Walmart drónok a cég piaci súlyához illeszkedjenek!

A törvény folytatja a 2020-ban elkezdett a BEYOND programot is. Ennek keretében igyekeznek összegyűjteni a drónos szállítással kapcsolatos információkat. Ezek lehetnek az alapjai a további szabályozásnak, a standardok megállapításának. Vizsgálják az újdonság hatását a helyi közösségre, a gazdaságra és általában a társadalomra.

Ebben az összesítésben minden bizonnyal nagy súlyt fognak kapni a Walmarttól származó adatok, miután az Egyesült Államok legnagyobb áruházlánca a drónszállítás eddigi legjelentősebb tervét jelentette be. Dallas körzetében harminc kisvárost és más települést céloznak meg, ami összesen 1,8 millió háztartásnak teheti elérhetővé a nemrégen még sci-fibe illő drónos árukézbesítést.

Ehhez egy mobiltelefonos alkalmazást fejlesztenek. Ennek háttérrendszere képes lesz azonosítani, hogy a megrendelő olyan helyen lakik-e a texasi főváros környékén, ahol igénybe veheti a szolgáltatást vagy sem. A Walmart egyfajta integráló szerepet akar betölteni, amely a repülési engedélyek megadásával párhuzamosan bővíti a termékek szállítását a nagyobb távolságokra.

Az Amazon sem marad le a vállalásokban

Az FAA az Amazon Prime Air szállítási szolgáltatásának külön engedélyezte, hogy drónjai kikerüljenek a kezelők látóteréből. Ennek egyenes következménye, hogy az online kiskereskedelem koronázatlan királya a korábbinál több ügyfelét tudja légi kiszállítással kiszolgálni. A cég a texasi College Station városának körzetét választotta az újdonság kipróbálására.

A fejlesztésben nagy szerepet kapnak a viszonylag nagyobb csomagok szállítására is képes MK–27-es oktokopterek, amelyek bemerészkednek a sűrűbben lakott településrészekre is. Az Amazon az év későbbi részében elkezdi a drónszállítás integrálását kiszállítási hálózatába olyan raktárai esetén, amelyekből egy napon belüli kézbesítést vállal. A cég drónfuvarja bemutatkozik az Egyesült Királyságban és Olaszországban is.

Drónok Ausztráliában: még messzebb jutottak

A Wing nemrégiben az ausztráliai Melbourne-ben bővítette szolgáltatásait, amelyeket az amerikai DoorDash étel-házhozszállítással foglalkozó vállalattal együtt nyújt. A két cég mögött már ötévnyi kereskedelmi szállítási tapasztalat húzódik meg, amit a kontinensnyi országban szereztek. A változtatások előtt ott is a kedvező szabályozási fejlemények nyitották meg az utat.

Például immár megengedett, hogy egyetlen kezelő egyszerre 50 drónt felügyeljen egyidejűleg. Ez háromszor több, mint korábban. A Wing beszámolója szerint a Melbourne térségében 250 ezer embert tudnak drónnal elérni a DoorDash mobilos alkalmazásával. Ez a legnagyobb ügyfélkörük ausztráliai vállalkozásaik közül.

A Wing és a DoorDash 2022-ben indította el ottani drónfuvar-szolgáltatását. Együttműködésüket 2024-ben kiterjesztették az USA-ra is, mégpedig Virginia állam Chirstianburg településén. Ebben a partnerségben a Wendy’s volt az első éttermi partnerük, amelynek ételeit maximum 30 percen belül viszik el a megrendelőhöz.

A Wing 2024 elején új drónt adott hozzá flottjához. Ez több mint két kilogrammos csomagok szállítására is alkalmas, ami kétszerese a standard drónok maximális kapacitásának. Ugyanakkor hatótávja nem kisebb, közel 20 kilométer és 100 kilométer/órás sebességgel is képes repeszteni szükség esetén.

Használati cikk, tartós fogyasztási cikk, bútor vagy akár autó gumiabroncs házhozszállítása?
A számodra megfelelő szolgáltató mi, a HDT vagyunk. Kattints és ismerj meg minket és a szolgáltatásainkat.