Ha nem is forradalmi, de mindenképpen formabontó offline marketing eszközökhöz nyúlt az idei karácsonyi szezonban az Amazon ruházati részlege. November elején egy 64 oldalas termékkatalógust küldtek ki az egyesült államokbeli Prime előfizetőknek.

A hagyományos katalógusáruházakat idéző nyomtatott kiadvány persze jó pár aspektusában különbözik az Otto katalógustól. De alapvetően ugyanaz a célja: keresletet generál, és az Amazon felé tereli a vásárlókat.

A többi részleg eredményétől kissé elmaradó ruházati üzletágnak nem ez az első ilyen kísérlete. Ugyan jóval alacsonyabb példányszámban és kisebb formátumban, de már a tavalyi karácsonyi szezonban is megjelentettek egy hasonló kiadványt.

Hogyan működik?

A két héttel ezelőtt kiküldött, Holiday Together címmel kiadott igényes és meglehetősen attraktív katalógusban található termékeket az érdeklődők két javasolt módon vásárolhatják meg:

  • Az Amazon applikációján keresztül. Minden oldal, bal alsó sarkában található egy “smile” QR kód, melyet beolvasva a az összes terméket megjeleníteni az alkalmazás.
  • A dedikált, rövidített URL-en keresztül, melyen keresztül a katalógusban található összes terméket elérhetjük. A https://amazon.com/holidaytogether URL-t begépelve egy kattintással elérhető az összes termék, talán ez áll legközelebb a klasszikus, Call-to-Action típusú hagyományos csomagküldő katalógusok megoldásaihoz.
  • „+1”: A harmadik, talán kevésbé kézenfekvő, a kiadványban nem említett megoldás: egyszerűen név alapján rákeresni az adott termékre az Amazonon.

Az Amazon reklámgépezet monetizálása

Az Amazon keresésre épülő marketing gépezete – bár méretben nem veszi fel a versenyt a Google-lal – az utóbbi években meglehetősen komoly forgalmat produkált. A katalógus segítségével pedig tovább növelhetik a – már így is meglehetősen komoly – bevételeiket, amelyek 2019 második negyedévében már több mint hárommilliárdra rúgtak.

De miről is van szó?

Az előbb említett harmadik megoldás esetén például valaki a katalógusban meglátja az “Amazon coat,” terméket, amire rákeres az oldalon, és a következő találati listával találja magát szembe:

Klasszikus, nyomtatott termékkatalógussal állt elő az Amazon

A “the Amazon coat” keresés mindjárt három szponzorált hirdetési találatot is dob.

A találatok közül pedig az egyik, éppen a “Best Seller” plecsnivel felvértezett kabát a katalógusban látható Amazon Coat. A felhasználó által keresett kabát mellett tehát az Amazon potenciálisan további három hirdetőt is kiszolgál, melyek után – még ha felhasználó másikat is vásárol – újabb bevételhez juttatja a céget.

Kereslet generálása

Az Amazon régóta ismert arról, hogy a kereskedelmi és egyéb tevékenysége során keletkező profitot “feláldozza” a növekedés oltárán.

A klasszikus termékkatalógus kiküldése esetén is erről van szó. Persze elképzelhető, hogy a felhasználók a Google-n, vagy a Bingen keresnek majd rá az adott termékre, de valószínűbb, hogy egyből az Amazonon vagy az applikációban fogják kezdeni.

Itt pedig tovább pörgetik az Amazon marketing gépezetének bevételét, és lökés adhatnak mind a saját márkás termékeinek, mind pedig az ezeken az oldalakon reklámozott, harmadik fél által forgalmazott ruházati cikkeknek. Ezek pedig várhatóan további bevételeket generálnak.

Az akció sikere persze kérdéses, mert – mint a katalógussal kapcsolatban több elemző megjegyzi – az Amazon ruházati osztálya relatív sikertelenségének nem feltétlenül a nem megfelelő marketing az oka. Azt senki sem vitatja, hogy a katalógus igényes és nívós kiadvány, de mint azt a redditen és twitteren sokan szóvá tették, a cégnek a hasonló megoldások helyett inkább olyan gyártókat kellene felkutatnia, amelyek valóban eladható termékeket gyártanak számukra.

Bárhogy legyen is, az akció jól példázza azt, hogy kereskedőként nem mindig a kereslet kielégítése a cél. Legalább olyan fontos az is, hogy ezt a keresletet megteremtsük.