A Gartner piackutató felmérésében az összes megkérdezett vásárlónak csak mintegy tizede nyilatkozott úgy, hogy többet fog költeni az ünnepi időszakban, mint múlt évben.

A kutatás meglehetősen aggasztó képet fest a kereskedelmi szektor előtt álló időszakot illetően. A piackutatásba bevont felhasználók mintegy 28 százaléka tervezi, hogy idén kevesebbet költ az előttünk álló ünnepi bevásárlási szezonban, mint a tavalyi év során.

Az ünnepekre készülődő fogyasztói attitűdökkel kapcsolatos vizsgálat szerint az ajándékba szánt termékek kiválasztásakor idén a legfontosabb szempont az ár (65 százalék említett legfontosabb szempontként) az érték (53%) és az ingyenes szállítás lehetősége (51%) lesz. A válaszadók mintegy háromnegyede ugyanannyi, vagy némileg kevesebb karácsonyi akciót vár idén a kereskedőktől, mint 2021 hasonló időszakában.

Habár a megkérdezettek mintegy 28 százaléka úgy nyilatkozott, hogy nem készül inspirálódni a megvásárolni kívánt ajándékokkal kapcsolatban, 35 százalékuk közvetlenül az érintettektől vagy családtagjaiktól próbálja meg megtudni, hogy mire vágynak. 22 százalék nyilatkozott úgy, hogy a Google keresőjét használja, 18 százalék pedig a megbízhatónak vélt márkák saját weboldalain keresgél majd.

Inspiráció forrásaként 11 százalék a reklámcélú leveleket is elolvassa, közösségi platformon azonban mindössze 7 százalék kutat majd ajándékötletek iránt. Az inspirációként használt közösségimédia-oldalak megoszlása százalékos arányban pedig a következő: Instagram (7%), YouTube (7%), Pinterest (6%), Facebook (4%) végül a TikTok (2%).

A jelenlegi helyzetben a vásárlókat leginkább az inflációs várakozások miatt az árak és a lehetséges szállítási költségek és lehetőségek izgatják. A még idén augusztusban készült felmérés során mintegy 15000 amerikai vásárlót kérdeztek meg a karácsonyi szezonnal kapcsolatban a Morning Consult piackutató munkatársai, és ezek az eredmények szintén alátámasztják a Gartner felmérését. A megkérdezett válaszadók mintegy 85 százaléka válaszolta, hogy idén annyira tart a pénzromlástól, hogy az hatással lesz a karácsonyi vásárlási szokásaira. 79 és 77 százalék volt azok aránya, akik kifejezetten a megfizethetőbb ajánlatokat keresik majd, valamint úgy vélték, hogy idén kevesebbet költenek majd ajándékra.

“Megtörni látszik a korábbi évek trendje, miszerint évről évre egyre csak nőtt a karácsonyi ünnepi szezon alatt elkölthető jövedelem a családoknál. Az inflációs nyomás jelentős hatással lesz az idei karácsonyi szezon alakulására.”

– írja a Gartner kutatását bemutató közleményében a cég vezető elemzője, Kassi Socha. Az egyre inkább csökkenő megtakarítások és a vásárlók egyre tudatosabb módszerei biztosan komoly nyomás alá helyezik majd a többcsatornás értékesítési modellel dolgozó kiskereskedelmi egységeket.

A forgalom mértékével kapcsolatban egyelőre óvatosan becsülnek az elemzők: az iparági konszenzus az, hogy ha nagyon szerény mértékben is, de még lehetséges növekedés a tavalyi számokhoz képest. Az Egyesült Államok Kereskedelmi Szövetségének elemzése szerint az előttük álló Halloween szezonban a 2021-es év 10.1 milliárd dollárjához képest idén valamivel többet, mintegy 10.6 milliárd dollárt hagynak majd a boltok kasszáinál a vásárlók.

A Mastercard megbízásából készített kutatás szerint is szerényebb, de látható növekedéssel számolhat a szektor az idei ünnepi szezonban. A tavalyi 15.1 százalékos forgalmi növekmény helyett 2022-re már csak 4-6 százalékkal nőhet a karácsonyi szezon piaca.

Az biztos, hogy a nagy amerikai kereskedelmi láncok, mint a Target vagy a Walmart, a borúsabb kilátások ellenére is megkezdték a szezonális munkaerő alkalmazását. Előbbi cég mintegy 100000, a karácsonyi szezonba besegítő alkalmi munkavállalót foglalkoztat, hogy gördülékeny maradjon a kiszolgálás az elkövetkező időszakban.

A karácsonyi szezont tehát idén korábban kezdik a nagy láncok, és nem kivétel ez alól az Amazon sem, ahol már jóval korábban, most októbertől megindultak az akciók, és már meg is kezdték az egyelőre Amazon Prime tagoknak szóló, kedvezményes termékek promócióját. Ezúttal a világ legnagyobb e-kereskedője azt is bejelentette, hogy számos nagy márkával, mint a KitchenAid vagy a Peloton, közösen készül promóciós kampányokat indítani a karácsonyig hátralévő három hónapban.