Az e-kereskedelem egyik legnagyobb világpiaci szereplője a napokban közzétett blogbejegyzésében számos fontos ügyben foglalt állást. Tekintve, hogy az Amazon a világ harmadik legértékesebb cége, ezek a bejelentések akár jogi és gazdasági folyamatokra is hatással lehetnek. Összefoglaltuk a nyilatkozatban érintett legfontosabb témákat.
Az “Our positions” (Az álláspontjaink) című, durván 8500 karakter hosszúságú posztban a Amazon 11 pontban fejti ki véleményét az Egyesült Államokban évek óta változatlan minimálbér kérdésétől a bevándorlók jogain át az áruhamisítás témájáig, és a globális klímaválsággal kapcsolatos meglátásaikig. Az időzítés azért fontos, mert a céget intenzív terjeszkedési stratégiája, és számos más adatkezelési, jogi és egyéb problémák kapcsán érték mostanában támadások hazájában és külföldön egyaránt.
Ez is érdekelhet
Nincsenek kapcsolódó cikkek.
A Rekognition-ügy
Az egyik legérdekesebb részben az általuk fejlesztett arcfelismerő rendszerrel, a Rekognitionnel kapcsolatos jogi szabályozás szigorítását sürgetik. Ennek hátterében az áll, hogy a cég állami szerveknek, köztük a Bevándorlási és Vámügyi Hatóságnak (ICE) is eladta az alkalmazást, aki számos bírálója szerint jogszerűtlenül használják azt. Emiatt már tüntetés is volt idén júliusban a cég vezérigazgatójának, Jeff Bezos-nak egyik new yorki ingatlana előtt, majd augusztusban helyi zsidó szervezetek egy manhattani Amazon üzlet elé szerveztek több száz fős megmozdulást a bevándorlók emberi jogait védelmükbe véve.
Érdekes módon a blogbejegyzésben három ehhez kapcsolódó állásfoglalás is szerepel:
- Először is hangsúlyozzák elkötelezettségüket a sokféleség és a bevándorlói jogok tiszteletben tartása mellett,
- majd leírják, hogy véleményük szerint a kormányzat, és a hatóságok számára a hozzáférhetővé kell tenni a lehető legmodernebb technológiát,
- ezután pedig a már említett szabályozást sürgetik.
Ebből kiolvashatunk egyfajta hárítást, miszerint ha egyszer nincs megfelelően szabályozva a technológia használata, akkor ne őket hibáztassák, amiért a hatóságok a (nyilván busás haszonnal) rendelkezésükre bocsátott eszközzel visszaélnek.
Klímaváltozás
Ebben a témában is elég határozottan nyilatkoznak, és számos konkrét intézkedést helyeznek kilátásba. “Az ember által okozott klímaváltozás valós, súlyos probléma, és tettekre van szükség mind a magán-, mind a közszférában.” – állítják, ezért kiadták a Global Optimism nevű szervezettel együtt a The Climate Pledge (A klíma-elkötelezettség) elnevezésű kötelezettségvállalási nyilatkozatot, amely a Párizsi Egyezmény célkitűzéseihez csatlakozik. Eszerint az Amazonnál 2030-ra kizárólag megújuló energiát akarnak majd használni, illetve 2040-re a tevékenységükhöz köthető teljes széndioxid-kibocsátást is a nullára fogják csökkenteni. Tervezik 100.000 (!) darab elektromos meghajtású autó beszerzését, amelyeket a kézbesítési hálózatban állítanak majd hadrendbe, illetve további 100 millió dollárt költenek el rövid távon olyan projektekre, mint az erdők újratelepítése, és egyéb szén-dioxid csökkentő megoldások. Ezzel összefüggésben az energiaipar számára is kiemelt technológiai támogatást ígérnek, hogy a fejlesztések révén csökkenthető legyen a károsanyag-kibocsátás. Ezek a intézkedések nyilvánvalóan a vásárlók egyre erősebb elvárásaira reflektálnak a környezettudatosság területén, ahogy erre egy korábbi cikkünkben is kitértünk.
Áruhamisítási problémák
Ez láthatóan érzékeny téma az Amazon számára, mert erőfeszítéseik ellenére nem tudják teljesen kizárni a hamisított árukat a saját piacterükről, ami miatt sok kritika éri a céget. Nemrégiben a több mint 1000 márkát képviselő AAFA (Amerikai Ruházati és Lábbeli Termékszövetség) panaszolta be a céget emiatt a kereskedelmi felügyeleti szerveknél (USTR) emiatt. Az Amazon állítása szerint 2018-ban 400 millió dollárt invesztált be, és 4000 további alkalmazottat vett fel a hamis áruk kiszűrésére. A “Project Zero” program részeként a csomagokat szkennerekkel világítják át a logisztikai pontokon, így próbálva megállapítani, hogy nem tartalmaznak-e hamisított árukat. A blogbejegyzésben pedig ezen a területen is szigorúbb törvényi szabályozást és magasabb büntetéseket sürgetnek.
Állásfoglalás a munkabérekről, az adószabályokról és az egyenlőségről
Kijelentik, hogy szerintük emelni kellene az USA-ban a 2009 óta változatlan minimálbér mértékét, amely jelenleg óránként 7,25 dollár. Állításuk szerint a cég minimálisan 15 dollárt fizet az alkalmazottainak, amit a részmunkaidős és szezonális dolgozók is megkapnak, illetve a magasabb beosztásban lévők sem keresnek ennél sokkal többet, ami a társadalmi egyenlőség melletti elkötelezettségüket mutatja.
A vállalati adózásra nézve nemzetközi szinten is egységes szabályozást sürgetnek. ”A társasági adószabályoknak ösztönözniük kell a gazdaságba történő beruházásokat és a munkahelyteremtést.”- állítják a nyilatkozatban, ezért kijelentik, hogy támogatni fogják az OECD ezirányú nemzetközi egységesítő törekvéseit.
A bevándorlók jogain kívül külön kitérnek a melegek, transzneműek, és egyéb szexuális kisebbséghez tartozók (LGBTQ+) védelmére is. Leírják, hogy az elmúlt három évben kitűnő értékelést kaptak a Human Rights Campaign Foundation (HRC) emberi jogi szervezet vállalati egyenlőségi indexén. Ezzel szemben 2019 elején a CNBC cikkében rámutatott arra, hogy az Amazon 48 legmagasabb pozícióban lévő vezetője szinte mind fehér férfi, és csupán négy nő van közöttük.
Buzás Attila
kosárérték hírlevél
Fontos, használható, eladást növelő tippek, trükkök, infók, tanulmányok, arcok.
Iratkozz fel most!
