Advent első vasárnapjával kezdetét veszi az ünnepi készülődés, ami az ajándék-vadászat legaktívabb időszaka is egyben. Ebből az alkalomból az Árukereső.hu a GKI Digital közreműködésével idén is megvizsgálta az internetet használó magyar lakosság ajándékvásárlási terveit.

A felmérésből kiderült, hogy az ünnep közeledtével sokkal nyitottabbak vagyunk az online vásárlásra: az internetezők 85%-a sorban állás helyett inkább online rendelné az ajándékokat. Átlagosan 6 embert tervezünk ajándékozni, főként a szűk családon belül. A költségkeret pedig 14%-kal több mint tavaly, várhatóan 35 ezer forint körül alakul majd. Ha ajándékról van szó, a megkérdezettek közel 60%-a az ár-érték arányt figyelembe véve igyekszik minőségi ajándékokkal örömet szerezni.

A webet böngészve az internetezők a vásárlások előtt alaposan tájékozódnak, jellemzően több webáruház kínálatában is szét néznek Az ajándékok utáni vadászatban a vásárlást tervezők kétharmada legalább 3 forrásra fog támaszkodni.

Ráadásul a karácsonyi időszak kihagyhatatlan online akciói egyre nagyobb csábítást jelentenek még azok számára is akik, az év többi időszakában szívesebben járnak személyesen vásárolni. A fellelhető ajánlataik révén ugyanis a webáruházak is jobban fel tudják kelteni az új online vásárlók figyelmét.

A netezők 85%-a online vásárolna karácsonyra, átlag 35 ezer forintért

Ezzel együtt az online vásárlás várhatóan nem fogja tudni teljes egészében kiváltani az offline üzletek szerepét: bevásárlóközpontokban, plázákban minden második, egyéb boltokban, szaküzletekben pedig minden harmadik internetező fog körbe nézni, hogy szeretteinek karácsonyi ajándékokat vásároljon.

Bár karácsonykor évről évre felbukkannak a csak az adott évre jellemző slágertermékek, a teljes internetező lakosság körében idén is a „klasszikusnak számító” ruházati cikkek, könyvek, szépségápolási termékek, valamint a játékok jelentik az elsődleges ajándékötletet. Természetesen a nagyobb értékű műszaki cikkek, mint például a TV-k, vagy okostelefonok, tabletek esetében is kiemelt forgalomra számíthatnak a kereskedők.

Az internetnek köszönhetően ma már szállást vagy épp az esti vacsora színhelyét is előszeretettel választjuk ki mások értékeléseit olvasva, nem csoda tehát, hogy ez a fajta vásárlói magatartás a hétköznapi vásárlásainkban is megjelent. A tájékozódás során az ár mellett megjelent szempontként a termék értékeléseinek áttekintése (94%), valamint a kiszemelt kereskedő megítélése (91%) is.

Ennek köszönhetően az Árukeresőn az árak összehasonlítása mellett mára az értékelések és vélemények, valamint a megbízható boltok megjelenítése is egyre népszerűbb funkcióvá lépett elő.