Eltörölte a 10.000 követőre vonatkozó elvárást az Instagram, bárki használhat linkeket

Instagram: posztajánlók és hirdetések jönnek a hírfolyam végére

Amíg korábban csak a bioban, fizetett posztokban, majd a swipe-up linkek segítségével tudtunk külső hivatkozást elhelyezni az Instagramon, néhány hete a Story bejegyzésekben már matricákat is használhatunk erre a célra, az új formátumra pedig már nem vonatkozik a legalább 10.000 fős követői bázis.

Október végén jelentette be a Facebook-csoportba tartozó közösségimédia-portál, hogy mindenki számára elérhetővé teszik a link stickerek (linkmatricák) használatát, vagyis külső linkek elhelyezését a Story (Történet) típusú posztokban. Ez a funkció korábban csak az üzleti fiókot használóknak állt rendelkezésére, majd az úgynevezett swipe-up (felhúzós) megoldáson keresztül privát fiókokból elérhetővé vált, viszont csak akkor, ha a profilnak legalább 10.000 követője volt. Ezt váltja most az egyszerűbben működő, bárhova elhelyezhető matrica, amelyet 2021 nyarán kezdtek el tesztelni, és mostanra minden fiókban megtalálható.

“A méltányossággal, a társadalmi igazságossággal és a mentális jóléttel foglalkozó szervezetek népszerűsítésétől kezdve az új termékek bemutatásáig a linkek megosztása sok szempontból lehet hasznos, ezért most mindenkinek hozzáférést biztosítunk ehhez.” – írja a cég az erről szóló blogbejegyzésben.

Új funkció az Instagram storyban: a linkmatricák
Forrás: about.instagram.com

Érdemes megjegyezni, hogy az Instagram továbbra sem teszi lehetővé a közvetlen linkelést a bejegyzésekben, ezért az elmúlt néhány évben népszerűvé váltak az olyan „link in bio” platformok, mint a Linktree, a Shorby és a Linkin.bio. Ezzel a legújabb bővítéssel azonban a felhasználóknak egy további módot is kínálnak a linkek megosztására az csatornájukból.

Miért jobb ez, mint a felhúzós link?

A stickereknek tagadhatatlan előnyeik vannak a swipe-up linkekkel szemben, hiszen:

  • a többi matricához hasonlóan testreszabható a méretük és a színük,
  • a bejegyzésben bárhol el lehet őket helyezni,
  • a látogatók tudnak reakciókat, válaszokat küldeni ezekre a posztokra (a felhúzós linkkel ellátott bejegyzéseknél ez nem volt elérhető),
  • nem vonatkozik rájuk a legalább 10.000 fős követői bázisra vonatkozó kitétel.

Hogyan lehet ezeket létrehozni?

Mint a legtöbb dolog a teljes funkcionalitásában csak mobileszközökön működő felületen, ez is rendkívül egyszerűen beállítható. A lépések a következők:

  1. Hozzunk létre egy új bejegyzést a Történünkben.
  2. Válasszuk ki a Matrica eszközt a felső menüsorból!
  3. Keressük meg a Hivatkozás matricát, és adjuk meg a landing oldalunk pontos URL-jét.
  4. Helyezzük el a matricát a bejegyzésben tetszőleges helyre, és rákattintva testre tudjuk szabni annak színét is.

Az Instagram szerint körültekintően kellett meghozni azt a döntést, hogy mindenki számára kiterjesszék a Link Sticker-hozzáférést, mivel ez hatással lehet az alkalmazás integritására és biztonságára. A linkmatricák példának okáért alkalmasak lehetnek téves információk terjesztésére vagy spam közzétételére, ezért az ilyen információkra, gyűlöletbeszédre, kártékony tartalmakat terjesztő oldalakra linkelő fiókok hozzáférését a jövőben le fogják tiltani a funkcióhoz.

mm
Buzás Attila

Újságíró, webhosting szakértő, a Kosárérték E-kereskedelmi magazin szerkesztője

Üzenet a szerzőnek

Kérdésed van?
Hozzászólnál?

Vedd fel a kapcsolatot a szerzővel, várjuk az üzenetedet!