Az év végi nagy rohamra a korábbi éveknél is alaposabban készültek a csomagszállító cégek: az MPL járműflottabővítésének bejelentését időzítette mostanra; a FoxPost a Packetával összeolvadásának zökkenőmentes felgyorsítását ígéri; GLS Hungary pedig a csomagautomata állomány szintlépését jelentette be annak bizonyságául, hogy a hálózataik folyamatos bővítése továbbra is vastagon aláhúzott része a stratégiáinak.
A csomagautomata elterjedése és népszerűségének növekedése eddig megállíthatatlannak tűnt, ám éppen az egyre növekvő kereslet lehet az egyik fő oka a szolgáltatók kapacitásproblémáinak – állapította meg az idei Nagy Webáruház Felmérés.
Kevesen emlékszünk már rá, de a hőskorban sok e-kereskedő még telefonon fogadta a rendeléseket, és személyesen, a postán volt kénytelen feladni az egyes csomagokat. A csomaglogiszika és a kiscsomagszállítás hatalmas fejlődéséről beszélgettünk Pajda Mariannával, a Pactic kereskedelmi igazgatójával.
Egy éve került ismét magyar kézbe a Vatera és a Jófogás, lényegében azóta tart az átalakítás is, melynek lassan a végére is érnek. Lezajlott a közös backoffice kialakítása, a logisztikai fejlesztéseknek köszönhetően még több fajta terméket lehet a piacterekről a webáruházaknál megszokott módon megrendelni. A Jófogás univerzális piactér marad, a Vatera a műgyűjtők és a hobbisták irányába indult el a hamarosan elrajtoló aloldalaival.
Nem foglalkozol az utánvétkezeléssel? Gyenge az oldalad lokalizációja? Esetleg: nincs helyi visszaküldési címed? Bármelyikre is igen a válasz, a vevőid szerint ez hiba, és nem fogják nagyra értékelni!
A Shoprenter 2008 óta évente felméri a magyar webáruházak helyzetét. A Nagy Webáruház Felmérések (NWF) eredményeit és megállapításait a Kosárérték is rendszeresen közli, ez idén sem volt másként. Most például arra a kérdésre is keresték az aktuális válaszokat, hogy milyen marketing eszközöket, fizetési és szállítási módokat preferálnak a webshopok. A frissen elkészült, új kutatásból azonban sok minden más is kiderül.
Egy friss, csomagautomaták használatát felmérő kutatás visszaigazolta, hogy óriási változásnak vagyunk a szemtanúi, szereplői. De az is látszik hogy a piac lassan telítődik.
Összetört a termék, nem jött a futár, eltűnt a csomag. Ismerősen hangzik? Itt az ideje, hogy komolyan beszéljünk az e-kereskedők körében a kiszállítás, a csomagküldés nehézségeiről keringő rémtörténetekről!
A vásárlói visszajelzések átírták a korábbi ügyfélkiszolgálói, fejlesztési gyakorlatokat a Rossmannál, a kiszállítás minősége pedig akkor is meghatározó, ha közben már a csomagautomatákba is muszáj bejutni. Fürjes Ádámot, a magyarországi Rossmann webshop vezetőjét kérdeztük.
Behind every five-start review there's great logistics – avagy minden ötcsillagos értékelés mögött egy tökéletes logisztika áll. Perényi András beszámolója a Las Vegas-i Manifest logisztikai konferenciáról.
Akár csomag küldéséről, akár átvételéről van szó, a hazai internetes társadalomban a csomagautomata számít a második legjobbnak tartott megoldásnak.
Szeptember 6-án, a hónap egyik kiemelkedő eseményén a FOXPOST megnyerte a "Green Awards 2022" díjat "Az Év Zöld Kkv-ja" kategóriában. A díjjal kapcsolatban Bengyel Ádámot, a FOXPOST vezérigazgató-társalapítóját kérdeztük.
A Magyarországon is nagy népszerűségnek örvendő Drogerie Markt üzletlánc közel 700 német üzletében tervezi csomagautomaták telepítését.
A csomagszállítás jelenéről és jövőjéről, illetve a hazai piac jellemzőiről és kilátásairól beszélt Bengyel Ádám, a Foxpost alapítója, és Madar Norbert, a GKID szakértője.
Milyen ötlet alapján születik meg egy webáruház? Mivel jár együtt az indulás? A logisztikai megoldásoknál milyen szempontokat érdemes figyelembe venni? Mi egy sikeres webáruház titka?
...