A PayPal teljes tulajdonjogot szerzett az online vásárolt árucikkek visszaküldésével foglalkozó startupban, a Happy Returns-ben, hogy nagyobb szerepet vállalhasson a vásárlást követő folyamatban.

Növekvő e-kereskedelem, több visszaküldött árucikk

Az egész világot sújtó Covid-19 járvány következtében az elmúlt évben rohamosan növekedett az e-kereskedelmi forgalom, és ezzel együtt természetesen a fogyasztók által a kereskedőknek visszaküldött árucikkek száma is. Az amerikai Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (National Retail Federation) adatai alapján 2020-ban az USA-ban megduplázódott az online vásárolt, majd visszaküldött termékek száma: a fogyasztók az árucikkek mintegy 10,6 százalékát küldték vissza, 102 milliárd dolláros (azaz körülbelül 29,3 ezer milliárd forintos) összértékben.

Az áru-visszatérítést ugyanakkor számos vásárló sok vesződséggel járó dolognak éli meg. A folyamat plusz feladatokat jelent a kereskedőknek is. Ráadásul a visszavett áruk csomagolásával és szállításával járó környezetkárosító hatások a fenntarthatóságot is veszélyeztetik. Ezekre a problémákra kínál megoldást a 2015-ben alapított, és mára már többek közt a FedEx-szel, a bútorokat, lakberendezési cikkeket és élelmiszerárukat forgalmazó World Markettel, valamint a női ruhákat árusító online üzletlánccal, a Dressbarnnal is partnerkapcsolatban álló startup, a Happy Returns.

A Happy Returns lehetőséget biztosít arra, hogy a vásárlók a startup több mint 2500 egyesült államokbeli átvevőpontján vagy a vállalat partnercégeinek üzleteiben leadják a visszaküldeni kívánt árucikkeket, amelyeket aztán a cég újrafelhasználható szállítódobozokban, nagy tételben juttat el az egyes kereskedőkhöz. Ezzel csökkentik a szállítási költségeket és az adott termékek ökológiai lábnyomát egyaránt. A startup informatikai rendszere ugyanakkor az árucikkek cseréjét is megkönnyíti: ruházati termékek esetében például egyetlen gombnyomással lehetőséget kínálnak arra, hogy a vásárlók egy számmal nagyobb vagy kisebb méretűre cseréljék a visszaküldött termékeket.

A PayPal stratégiája a vásárlói élmény fokozásának érdekében

A PayPal már 2019 áprilisában komoly összeget fektetett a Happy Returns-be, a startup május 13-án bejelentett felvásárlását pedig az indokolta, hogy a vállalat nagyobb szerepet kíván vállalni a vásárlást követő folyamatokban, azaz az áruk visszavételében is. Az akvizíciónak köszönhetően a PayPal a jövőben az online vásárlás valamennyi lépése során, az árucikkek kiválasztásától kezdve a fizetésen át egészen a megvásárolt termékek esetleges visszaküldéséig, illetve csereéjéig segítheti a felhasználóit, a Happy Returns pedig a vállalat támogatásával tovább fejlesztheti a platformját, és még nagyobb elérésre tehet szert.

Ami azt illeti, nem a PayPal az egyetlen online fizetési platform, amelyik a közelmúltban az áru-visszatérítési folyamatot is beépítette a működésébe: a San Franciscoi központú Affirm például alig egy hónapja jelentette be, hogy 300 millió dollárért felvásárolta az szintén áru-visszavétellel foglalkozó startupot, a Returnly-t.

A PayPal ugyanakkor stratégiája részeként mindeközben igyekszik minél inkább megkönnyíteni az online vásárlásokat, és minél rugalmasabb fizetési megoldásokat kínálni a felhasználóinak. Ezért versenytársai példáját követve 2020 szeptembere óta már úgynevezett BNPL (Buy now, Pay Later! – Vásárolj most, fizess később!), azaz kamat- és kezelésidíj-mentes részletfizetési lehetőséget is biztosít az amerikai vásárlók számára.