Az első online boltról, az életműdíjról, a magyar ecommerce szektor születéséről, pionírságról, bankárságról és arról is beszélgettünk Kis Ervin Egonnal, a BinX stratégiai igazgatójával, hogy miért utálták a kollégái. – Itt most valóban NAGYinterjú következik.
– Aki eléggé régóta figyeli, vagy részese a magyarországi online kereskedelem történetének, jót mosolyoghatott, amikor az Ecommerce Hungary nyári konferenciáján az elnök, Bőgel György életmű díjat adott át neked. Ez a momentum gond nélkül megtörténhetett volna fordítva is, hiszen ti vagytok „a szakma két öregje”.
– Ő nyújtotta át a díjat, mondtam is neki, hogy Gyuri, ezt neked kéne kapnod! Én jelöltem volna őt, csak az aktuális elnököt ugye, nem lehet….
– Már nem elnök, szóval akkor majd jövőre….
– Így van! Amikor átvettem a díjat, éppen ezt mondtam neki. Meg azt, hogy akkor most én már nyugdíjba is mehetek? Vissza is lehet vonulni?
Mindenki nevet rajtam, amikor elmesélem, hogy nagypapa vagyok. Úgy emlékszem gyerekkoromból, amikor én unoka voltam, hogy a nagyszüleim nem dolgoztak. De sajnos nem bírok nyugton lenni, ezt nem sikerült teljesen abszolválni.
– Az első magyarországi webáruházak egyike volt a tied. A Netpiaccal, dvd lemezek honlapon megrendelhetőségével kezdődött a hazai online kereskedelem. Amiről nekem az is eszembe jut, hogy évekkel később, valamelyik nagy multicég nagyon sokat fizetett érte. Utóbbi csak azért érdekes, mert már akkor megtehetted volna, hogy hátradőlsz, és legalább a nyugdíjas korodig a Riviérán sütteted magad. Ám ahelyett, hogy kiszálltál volna, éppen a Netpiac után kezdtél jobban belemerülni az egészbe. Hogy is volt ez?
– Augusztusban múlt 25 éve, hogy a Netpiac elindult. A motivációm a filmek felől jött, hiszen korábbi életemben én is újságíró voltam; sokat tévéztem, rádióztam, meg írtam is. Alapvetően két területem volt: a gazdaság és a kultúra, azon belül is leginkább a film. És az internet engem filmes újságíróként szippantott be, mert filmes információkért kezdtem el netezni. Amikor jött a dvd, és nem lehetett kapni sehol, ez a két dolog nálam összekapcsolódott. Ebből lett az a sztori, hogy e-kereskedő lettem, mert megmozdult bennem valami a kereskedő énből, amit a nagyszüleimtől hoztam magammal.
– Nem is kérdezem, inkább állítom, hogy nagyon naiv elképzeléseid voltak az ezredfordulón ahhoz képest, amivé ez az üzlet mára kifejlődött.
– Á, nem! Hiszen alapvetően ma is ugyanaz, mint 1999-ben. Az igazi különbség csak a méretekben van. Emlékeim szerint akkor talán 70 ezer internetező volt Magyarországon, és 1100 darab dvd-lejátszó, meg 300 elérhető dvd-cím. Ez volt a piac, amikor megjelentek az első, már számítógépekbe is beszerelhető dvd-driverek. Nyilván nem erre alapoztam az elképzelt piaci sikert.
Engem három dolog motivált. Alapvető volt, hogy nekem legyenek dvd-im, mert nem lehetett kapni. Hiába forgalmazta az Intercom, a boltok még nem nagyon tartották. Nagyon-nagyon korán voltunk. A másik motiváció az érdeklődés volt, hogy megismerjek valami újat, valami izgalmasat, ahol ráadásul csupa hozzám hasonló, fiatal, nyitott gondolkodású ember ügyködött, és látszott az is, hogy érdemes ebbe az irányba menni.
A harmadik motiváció az volt, hogy teljesen biztos voltam benne, hogy az internet meg fogja változtatni a világot, és három-öt-tíz év múlva minden másként lesz. Nem a jelenre építettem a bizniszt, hanem a jövőre. A vízióm önmagammal kapcsolatban is az volt, hogy jól kitanulom ezt a bizniszt és a tanácsadás irányába megyek el.
– Fordíthatom-e ezt úgy, hogy az ötlet hordozója volt a dvd-piac, de igazából a motor érdekelt, ami a rendszert mind nagyobb fordulatszámon képes tekerni?
– Lehet így mondani, igen. Az volt a kulcs, hogy egy teljesen új területtel kapcsolatban úgy éreztem, értem, mik a kulcstényezők, mire kell odafigyelni. Oké, itt a dvd, mint új termék, ami érdekel, de a hosszú távú vízióm az volt, hogy szakértővé kell válni, és ebből kell élni.
Egyébként a médiában is látszott már akkor, hogy újságírásból nem lehet jól megélni. Volt egy nagyon jó barátom, aki kommunikációs tanácsadó céget épített, és beszervezett engem; mentem hozzá kommunikációs tréningeket tartani. Részt vettem tanácsadási projektekben, és így tudtam, hogy ezzel nagyon jól lehet keresni. A tanácsadás egy jó biznisz.
– Ha erőszakolt a párhuzam, nyugodtan kérd ki magadnak, de: ha ma egy huszonévesnek el kellene mesélni a magyar e-commerce fejlődéstörténetét, akkor én a te pályádon mennék végig. Netpiac, SzEK.org, SmartCommerce Consulting, Digiméter, és BinX. Vagyis: először kellettek az első fecskék, majd kellett egy szervezet, ami elkezdte az érdekérvényesítést és befelé a működés optimalizálását. Utána el kellett kezdeni ezt a működést tudományosan mérni és megérteni, majd el kellett kezdeni ezt üzleti alapon valamilyen szempontból (marketing, SEO stb.) magyarázni és tanítani. Most meg az a helyzet, hogy le kell fordítani a gyakorlatba is az optimalizációs pontokat, például a pénzügyi oldalt. Ez így stimmel?
– Nagyon hízelgő, amit mondasz, és passzol az egyéni elképzeléseimhez is. Látod, mégse véletlen az az életműdíj! [nevet]
– Felidéznél olyan pontokat, amelyek az iparág fejlődése szempontjából szerinted emblematikusak? Olyanok, amelyek pro vagy kontra segítettek a magyar e-commerce-nek azzá válni, ami ma?
– Az első, ami kapásból eszembe jut, hogy amikor az E-commerce Hungary elődje, a SzEK.org elődje elkezdett formálódni, akkor egy éttermi asztalnál elfértünk. Mindenféle szervezeti keretek nélkül, mint valamiféle kerekasztal lovagjai, össze tudtunk ülni. Szerintem nagyon fontos pont volt, amikor az első két-három év őrült programozási és építkezési időszaka után előbújtunk a számítógépek mögül, körbenéztünk, és elkezdtünk egymással ismerkedni.
Az úttörők, Valner Szabi, Csonti, Perger Péter…, a Netpincér alapítói, a Vatera alapítói, az ebolt.hu, Müller Laci…. Ott voltunk a kezdet kezdetén, jól ismertük egymást, barátok voltunk. Egyfajta gondolkodású emberek, akik szót értettünk egymással. Nem volt állami beavatkozás, nem volt korrupció, nem volt erőfölény ezen a piacon, tehát egyenlő esélyekkel indultunk. Tapasztalatot cseréltünk, és elkezdtünk beszélgetni egymással arról is, hogy ennek a piacnak hogyan kellene jól működni. Azt akartuk, hogy ez a piac tudjon transzparensen és jól működni, és a kormányzat is kereste velünk a kapcsolatot, mert ezt ő is még csak tanulta.
Megjelentek a témában az első európai uniós jogszabályok, de nem tudott ezzel senki semmit kezdeni. Például, hogy mit is jelent az elállási jog. Vagy: nem volt még GDPR, de az első adatvédelmi szabályok már megjelentek. Kellett ezekkel valamit kezdeni, és mi, akik így baráti kerekasztal körül beszélgetni kezdtünk, megszerveztük az első E-commerce Hungary konferenciát, azt hiszem 2003-ban. Innen már gyorsan eljutottunk oda, hogy szervezeti keretek közé kellene terelni, így alakult meg az Ecommerce Hungary elődje, a SzEK.org. Aminek az első elnöke Bőgel Gyuri volt, én meg – három év alelnökség után – két ciklusban, hat évig voltam az utódja.
– Úgy kell ezt elképzelni, mint a márciusi ifjakat, akik 14-én este eltervezték, hogy másnap mit csinálnak, de aztán jött a „gondolta a fene, hogy ez lesz belőle”? Annyi minden változott ahhoz képest, amit az elején láttatok, és ami az elején adottság volt, az egyszer csak teher lett. Meddig voltatok idealisták?
– Ez jó kérdés, érdemes lenne megkérdezni erről a többieket is, ki hogyan látta. Én ma úgy gondolom, hogy nem voltunk idealisták. Engem a dolgok pionírsága motivált. Az, hogy itt nincsenek leosztott lapok, nincsenek elfoglalt területek, hogy tényleg szabadon lehet építkezni, újat alkotni, és semmi más nem számít, mint a teljesítmény. Ez akkor tényleg úgy is volt.
Az internet a digitalizáció és a transzparencia által olyan mértékig szabad piac, ami természeténél fogva szabadabb a klasszikus piacnál. Ha egyszer valaki valahova épített egy plázát, az ott áll, elfoglalja a területet, ahol van, és nem lehet mást a helyére építeni. Esetleg szembe, de annak már nem sok értelme van. Az interneten ilyen nincs. Az interneten nincs erőfölény, nem lehet visszaélni az erőfölénnyel.
És: az interneten nem nagyon tud lenni protekcionizmus. Az interneten viselkedő vásárlót nehéz befolyásolni.
Mondok egy nagyon egyszerű dvd-s példát – ami a kezdet kezdetén fontos szempont volt, és segített a saját bizniszemben. A legelső dvd-forgalmazók hagyományos kereskedelemben gondolkodtak. Azt mondták: jön az új sikerfilm, hegyet kell belőle építeni a nagyáruházak bejáratánál, mert az a tuti, hogy ha belépsz az áruházba, akkor rögtön legyen egy óriási gúla a legújabb dvd-filmből, akkor fogsz tudni sokat eladni belőle. Én meg mondtam a forgalmazónak, hogy nálam nem lehet gúlát építeni, mert nálam van egy termékoldal, egy leírás a filmről és „kosárba” gomb, de gúlát nem tudok belőle csinálni. Vannak más eszközök, amiket meg kell tanulni, de ezek nem függenek össze az erőfölénnyel. Nincs olyan, hogy ha nagy vagyok sokat adok el, hanem más szempontok döntik el a versenyt.
Az első az volt, hogy azt mondtam a forgalmazónak, hogy tessék velem ugyanúgy bánni, mint a nagyáruházakkal. Én nem fogok egy hegyet eladni a sláger dvd-ből, amit egyébként más se tett meg, mert a felépített gúla nagy részét karácsony után visszaszállították raktárra, és kis idő elteltével elkezdték akciózni. Én nem fogok gúlát építeni – ígértem, de azt is, hogy a 300 címből mind a háromszázat el fogom adni. Lehet, hogy csak egy-egy darabot, de a nagyáruház abból nem fog eladni semmit, mert nem teszi ki a polcra. Nem éri meg neki, mert foglalja a helyet, a nagyáruházban centire megy a biznisz, tök mások a szempontok.
-A SzEK.org alapításakor azt egy céhes szervezetnek gondoltátok, egy laboratóriumnak, ahol mindenki a kémcsövekkel babrál, aztán ha felrobban, akkor felrobban, ha jó lesz akkor mindenki örül neki?
– Nagyon jó kérdés, és jó hasonlat a céhes szervezeté is, de azért, mert a SzEK.org pont nem annak indult. Az lett volna a kézenfekvő, de magának a szervezetnek is az volt a neve, hogy Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért. Nem az elektronikus kereskedőkért, hanem az elektronikus kereskedelemért. Abban hittünk, hogy nem arról szól az egyesületalapításunk, hogy szeretnénk felosztani a tortát egymás között, hanem arról, hogy a torta legyen sokkal nagyobb. Hogy az elektronikus kereskedelmet kell elterjeszteni.
Közhasznú egyesület volt, nem érdekvédelmi és nem is szakmai szervezet. Tehát nem az e-kereskedőket képviseltük, hanem az e-kereskedelmet. Ha ennek fejlődése olyan érdeket szolgált, ami nem minden e-kereskedőnek tetszett, például elállási jog, akkor a kereskedők egy részével szemben védtük a vásárlókat.
– Kerültetek-e szembe az offline kiskereskedelmi szervezetekkel? Van egy emlékem arról, hogy Vámos Györgyöt, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkárát megkérdeztem arról, hogy a kereskedelmi iskolák tananyagába szerinte mikor kerül majd be az online bolti eladói ismeretek, de a kérdést sem értette, annyira abszurdnak tűnt számára.
– Nem emlékszem ütközésekre, de ennek főleg az lehetett az oka, hogy abban az időszakban mi teljesen külön pályán játszottunk.
A mai e-kereskedelem a kereskedelemtől nem elválasztható ágazat, mert a kereskedelem része. Ebben a kulcs nem az, hogy az online kereskedelem piaci mérete megnőtt, hanem az, hogy az internetezés maga szűnt meg.
Amikor te meg én kezdtük, létezett az a tevékenység, hogy internetezés. Este 9-től éjfélig kedvezményes volt rá a tarifa. Ma már folyamatosan fenn van a telefonom, a laptopom az interneten, de a mosógépem is, meg a fűtési rendszeremet vezérlő egység is, és nincs már olyan, hogy internetezés. Mindenhol jelen van és én ebben az ökoszisztémában létezem. Ez az oka, hogy az e-kereskedelem és a fizikai kereskedelem sem tud elválni a másiktól, mert össze-vissza átjárják egymást.
Nem arról van szó, hogy az egyik veszi el a területet a másiktól, hanem kiegészítik egymást, egymás komplementerei. Ma már nem nagyon engedheti meg magának senki, hogy csak az internetre, vagy csak a fizikai térre koncentráljon, mert ha csak az interneten árusít, attól még néznie kell, hogy offline-ban mi történik.
– Edukálni kellett a piacot, a vevőket, az eladókat, az összes szereplőt. Mi a te mérleged, hogy sikerült ez a SzEK.org-nak?
– Fontosnak tartottuk, hogy minden évben kétszer legyen konferenciánk, és havonta egyszer egy klubesten is összerántsuk az akkori piacot, és beszélgessünk egymással. Szerintem ennek nagy hatása volt arra, hogy alakult ki ez a szektor.
– Jó pár év eltelt már azóta, hogy nem vagy SzEK.org elnök, a szervezetet is másként hívják, ezért rákérdezek: te szerettél ki a szervezetből? Mi történt, hogy látszólag egyszer csak elengedted azt az irányt?
– Az ég világon semmi különös nem történt. Az alapszabály szerint egy elnök két ciklusra választható, és 2008-2014 között ez meg is történt. De én ebből a szempontból közösségi ember vagyok, nem hiszek abban, hogy egy valaki mindenki másnál jobban tud valamit. A közösség tudása értékes, mert lehet, hogy szervezni és integrálni nem tudunk egyformán, de az nem jó, ha ugyanaz az ember hosszú időn keresztül irányít valamit. Akkor tényleg az ő arcára van formálva a rendszer.
Az üzleti vállalkozás más dolog, mert ha elcseszed, a te bajod; ha sikerül, a te sikered. De egy egyesület, aminek céljai vannak, aminek nem tulajdonosai, hanem tagjai vannak, ami az együttműködésről szól, és nem az egymással szembeni harcról, azt nem szabad hagyni, hogy egészen egy ember arcára formálódjon. Sokan mondták, hogy: Egon, neked ezt csinálnod kellene tovább, és megváltoztatjuk az alapszabályt. Az volt a válaszom, és ma is az lenne, hogy nem kell megváltoztatni azt az alapszabályt. Az nagyon jó úgy, ahogy van, és tök oké, hogy valaki más jön utánam.
– A magyar e-commerce szektor egyre nagyobbra nőtt, annak a hőskornak is régen vége van már, amikor az E-Netben Kiss Gergőék évi 20-25 százalékos növekedéseket mértek a szektorban, ami nem csak az 500, de az 1000 milliárd forintos éves forgalom jelzőtáblája mellett is elrobogott. Túl sok szereplő lett, túl sokfajta érdek, túl sok egymással egy asztalnál nem közös nevezőre hozható érdek jelent meg, amiért végül a SzEK.org végét jelentette?
– Nem így látom, inkább úgy, hogy a szervezet alkalmazkodott a helyzethez. Mások lettek a célok, az érdekek, lezajlott egy olyan, normál evolúciós folyamat, ami így alakította. Szerintem ezzel nincs probléma. Egyébként jogilag az Ecommerce Hungary ugyanaz a szervezet, csak nevet változtatott. Minden konferencián ott vagyok, ahogyan Bőgel Gyuri is, és találkozunk a régi ismerősökkel, barátokkal. De intenzíven nem veszek részt az egyesület munkájában.
Nem a sok munka volt vele a gond, mert nagy a munkabírásom, hanem a rendelkezésre állás. Folyamatosan rendelkezésre kellett állni, mert ha történt valami, például kitalálta a kormány az internetadót, akkor mindegy, hogy én egy hosszú hétvégére el akartam menni a barátnőmmel valahova. Jöttek a telefonok, nyilatkozni kellett. Ebből a szempontból a második ciklusom lejárta után óriási fellélegezést éreztem.
– És így lehetett a tanácsadásra fókuszálni?
– Igen, utána sokkal intenzívebben tudtam építeni a tanácsadós bizniszemet, mert csak arra kellett koncentrálnom. Ez a gyakorlatban annyiból állt, hogy a régóta meglévő, de háttérbe szoruló tanácsadást „hagytam nőni”.
Az első e-commerce tanácsadási projektem még 2003-ban volt, amikor sokan nyitottak dvd-áruházakat és az e-kereskedelem is kezdett bepörögni. Azokhoz a cégekhez, amelyekkel együtt dolgoztam akár szoftverfejlesztésben, akár marketingben, sokan bekopogtak, hogy webáruházat akarnak nyitni, kihez lehetne fordulni. A beszállítóim hozzám küldték az érdeklődőiket, hogy „Kérdezzék meg az Egont, hogy miért így vagy úgy csinálta”. Így kezdődött. Utána jött a Virgóval közösen a SmartCommerce Consulting, aztán tudtunk a Digiméter kutatásokba belekezdeni.
– Most pedig jön az a kérdés, hogy gondoltad-e valaha is, hogy bankár leszel?
– Sok mindent gondoltam, de ezt soha. Abszolút a kényszer szülte, és igazából nem is vagyok bankár, mert a Binx egy neobank, ami klasszikus értelemben nem bank.
– Akkor pontosítsunk: neobankár vagy…
– Igen, de azért fontos leszögezni, hogy mi tényleg nem bank vagyunk. A jogszabály pontosan meghatározza, mi a bank. Mi nem vagyunk hitelintézet. Az utca felől nézve persze majdnem olyanok vagyunk, mint bármelyik bank, csak nincs fiók. Mi csak digitálisan létezünk, e-money intézmény vagyunk, egy Magyarországon bejegyzett és a Magyar Nemzeti Bank engedélyeivel rendelkező elektronikuspénz kibocsátó intézmény, amely pénzforgalmi számlát, fizetési számlát vezet az ügyfeleinknek, és elektronikus formában tartja a pénzt.
Ez a legfontosabb üzleti siker az életemben; fontosabb, mint a saját bizniszeim! Fontosabb a Netpiacnál, és fontosabb a pályám meghatározása szempontjából talán a SzEK.org-nál is.
15 éve a Számlázz.hu tanácsadója vagyok, az alapítókkal a közös munka során jutottunk el odáig, hogy rájöttünk: a Számlázz.hu nem egy online számlázóprogram, hanem egy online számla-infrastruktúra.
Kicsit olyan, mint a McDonald’s története: „Te nem a hamburgerbizniszben vagy, te az ingatlanbizniszben vagy!”. Rájöttünk, hogy nem az a kulcs, hogy számlákat lehet kiállítani a Számlázz.hu-ban, hanem az a kulcs, hogy azokat a számlákat eljuttatjuk a számla címzettjéhez ezen a rendszeren belül, ahol egyébként egy csomó műveletet lehet a számlával végezni. Át lehet azokat szippantani könyvelőrendszerekbe, készletkezelést lehet mögé tenni, webáruházzal összekötni stb. Tehát ez egy számla-infrastruktúra, amit össze lehet kötni mindenféle dologgal. A Számlázz.hu ma már egy több száz integrációból álló rendszer, amire egy nagyon komoly ökoszisztéma épül; nem csak a Számlázz.hu, hanem egy csomó egyéb szereplő által létrehozott rendszerek működnek ebben.
Lassan tíz éve már, hogy eljutottunk oda, hogy az order to cash (a rendeléstől a teljesítésig) folyamatban mindent lefedünk okos, digitális rendszerekkel. Innen pedig csak egy lépés, hogy a számla-infrastruktúra mellé kéne egy pénzügyi infrastruktúra is, mert mennyivel jobb lenne, ha nem kellene átmenni egy másik rendszerbe, és ott intézni a pénzügyeket. Olyan ez a számla-ökoszisztéma, mint egy falu, amiben van iskola, óvoda, utak; jár a busz, van kocsma, étterem és templom is – de nincs bevezetve a víz. Ha víz kell, akkor át kell menned érte a szomszéd faluba! Ez a bank analógiája: ha pénzt akarsz átutalni, akkor át kell menni a bankrendszerbe. Mi meg rájöttünk, hogy ehelyett be kellene vezetni a vizet a faluba, mert így integráltan, digitálisan, okosan lehet kezelni a pénzügyi folyamatokat, és ez levesz a vállalkozó válláról adminisztratív terheket.
– Ennek a felismerésnek a bankok bizonyára nem örültek. Ezért kellett saját (neo)bankot alapítani?
– Eszünkben sem volt bankot alapítani! Elmentünk a bankokhoz, és elmondtuk, hogy ez nonszensz, viszont tudjuk, hogyan kell ezt megoldani. Digitális rendszer, interfészek, API-k, összekötjük a megfelelő rendszereket, átadjuk az adatot, automatizálunk, pénzt mozgatunk stb. Elmondtuk a vízióinkat. Vagy néztek ránk értetlen szemekkel, vagy mondták, hogy nagyon klassz, de jogi és ilyen-olyan akadályok vannak.
Az első két szerződésünket még 2017-ben megkötöttük, a MagNet Bank volt ahhoz elég bátor, hogy elindítsuk az autokasszát. Az üzleti tárgyalások, a programozás, az integrációs folyamat az egész projektből nagyjából fél évet vett igénybe, a szerződéskötés meg háromnegyedet. És ez egy basic dolog volt! Ahogy próbáltunk továbbmenni és azt mondani, hogy mi szeretnénk tényleges információt, hogy ne kelljen az ügyfélnek adatot megadnia, számlát nyitnia, bemennie a bankba [mert: miért kell bemenni, ha minden adata megvan digitálisan?], végül nem találunk olyan szereplőt a magyar bankpiacon, akivel meg tudnánk valósítani azt, amit szeretnénk.
– Ez a válasz pedig hét évetekbe került.
– Ezt nem láttuk előre, nem voltak világosak ennek a költségei, a kockázatai és a nehézségei. De most, hogy fél éve elindultunk és működünk – és már szépen nő az ügyfélszám, és sokmilliárdos forgalmat bonyolítunk le -, most már mondhatjuk, hogy elindultunk. Az volt a legnagyobb kockázat, hogy odaérünk-e, hogy képesek leszünk-e elindulni, s hogy ezt föl tudjuk-e építeni. Hét évig tartott, most 125 ember dolgozik itt, nagyon sok milliárdba került, nagyon sok nehézségen kellett keresztülmennünk, de sikerült.
– Van olyan olvasat, hogy a BinX-szel végleg kinőtted a magyar e-commerce kereteit.
– Nem mondanám, hogy hogy kinőttem a magyar e-commerce-t. Inkább az a helyzet, hogy már nincs magyar e-kereskedelem, mert ma már csak digitális biznisz van. Mert mi a magyar e-kereskedelem? A .hu-ra végződő webáruházak, ahol magyar nyelven tudsz terméket rendelni? Vagy csak az, ahol a tulajdonos magyar és Magyarországon adták fel a terméket? És mi az e-commerce? Akit csak online lehet elérni, és csak online lehet nála a terméket megvenni? Mind a „magyar”, mind az „e” határai elmosódtak, mert ez már egy nagy integrált digitális biznisztér. Ökoszisztéma van, és engem maga ez az ökoszisztéma izgat, és hogy ebben az ökoszisztémában hogyan lehet innoválni.
Amikor valami fölépül és működik, akkor engem már kezd nem annyira érdekelni, mert az érdekel, amikor ki kell találni, hogy hogyan kéne jól működnie. Én mindig egy lépéssel tovább akartam menni, mindig egy lépéssel tovább gondolkoztam. Most éppen azzal, hogy míg a kőbankok még mindig a régi módszerek digitalizálásával működnek, mi az alapokról újragondoltunk mindent. Egész életemben az összes kollégám, az összes fejlesztő rosszul volt tőlem, amiért mindig gyorsan megtaláltam a legelképesztőbb hibákat. Abban voltam mindig jó, hogy végig tudom gondolni, hol vannak a beidegződések, és hogyan lehet azt átugrani. Alapvetően a másként gondolkodás a siker kulcsa.
