A kereskedőóriás szerint a 2019-es Amazon Prime Day a cég történetének legnagyobb akciója volt: nagyobb, mint a Black Friday és a Cyber Monday együttvéve.

Az eredetileg egynaposnak indult rendezvény 2018-ban már 36 órán át, idén idén pedig két teljes napig tartott, július 16-tól 17-ig. Az Amazon saját adatai szerint 18 országban összesen 175 millió termék talált gazdára. Ezen belül több mint 100 ezer laptopot, 200 ezer televíziót, 300 ezer fejhallgatót, 350 ezer szépségápolási terméket és 1 millió játékot adtak el. Az Egyesült Államokban a LifeStraw Personal Water Filter, az Instant Pot DUO60, és a 23andMe egészségügyi és DNS tesztjei voltak a legnépszerűbb árucikkek. Az Amazon saját eszközeiből – Echo Dot, Fire TV Stick és Alexa Voice Remote – is több fogyott, mint korábban bármikor. A kereskedőóriás ugyanakkor nem közölte, mennyi volt az akcióból származó bevétele.

A nyár közepén rendezett gigantikus árleszállítás csak az Amazon Prime szolgáltatás tagjai számára nyitott. A vásárlói klub éves díja 119 dollár, amiért cserébe a tagok gyors, ingyenes házhozszállítást és egyéb előnyöket kapnak. Ugyanakkor semmi sem tiltja azt, hogy valaki csak a Prime Day miatt lépjen be a klubba, aminek köszönhetően július 15-én annyi ember csatlakozott, mint még soha egyetlen nap alatt. Sőt, még az esemény első napján, azaz 16-án is közel ugyanannyian lettek tagok.

Az Amazon először múlt áprilisban közölt adatot a taglétszámról, akkor több mint 100 millió fizető Prime tagot jelentett be, és azóta nem frissítette ezt a mutatót.

A cég azzal is büszkélkedett, hogy ez volt a „leggyorsabb” Prime Day. Eddigi ugyanis a Prime tagjai számára maximum kétnapos kiszállítási határidőt garantáltak, az Amazon azonban nemrég elkezdte az egynapos határidő fokozatos bevezetését a klubtagok számára.

Az akcióból még a konkurencia is tudott profitálni. A top 100 amerikai e-kereskedőből 80 eredményeit mérő Adobe Analytics szerint a legalább 1 milliárd USD éves forgalmú cégek átlagban 68%-os bevételnövekedést realizáltak a két nap alatt. Az évi 5 millió dollárnál kevesebb bevételt termelő kereskedők 28%-kal tudtak többet termelni ebben az időszakban.

A Walmart, Target, eBay, Macy’s és Best Buy mind saját, párhuzamos akciókat indítottak, a Walmart például háromnaposat.