Sokan pár másodperc alatt szeretnék áttekinteni az akciókat, ezért idén nem is fektetnek hangsúlyt a tartalomra a blackfriday2019.hu szervezői. Idén több műszaki cikkel készül, és nagyobb konverziót igyekszik elérni a kisebb webboltok közös fekete pénteki reklámkampányát szervező csapat.

Egy pillanat alatt elköltöttük a büdzsénket tavaly, de szép látogatószámokat értünk el” – értékelte a Blackfriday2018.hu teljesítményét Zabari István, a Blackfriday2019.hu szervezője, a Lumenet.hu tulajdonosa a Kosárérték.hu-nak. A kisebb e-kereskedések láthatóságának növelését célzó kezdeményezés ötletgazdája azonban nem volt mindennel elégedett. Azt mondta, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hogy arra biztatták a csatlakozókat, a kiemelt akciókhoz némi tartalmat is küldjenek, magyarázó szöveg formájában. “Talán műszaki okok, de inkább időhiány magyarázhatja, hogy sokan csak egy-egy logót küldtek. De úgy tűnik, egyébként nincs is rá nagy igény, sok ember egy másodperc alatt szeretne megnézni minden akciót. Megpróbáltunk elmenni a tartalom felé, de rövid az idő ehhez.” – mondta.

Az idei oldal szervezése még a kezdeti stádiumban van, de Zabari István bizakodó: “Ismerjük egymást annyira a csatlakozókkal, hogy elég, ha november első heteiben összerakjuk az oldalt. Gyorsan szoktunk dolgozni.”

A beugró hasonló lesz a tavalyihoz, 40 ezer forint nettó összegért csatlakozhatnak azok a kereskedők, akik szeretnék, ha saját hangjuk nem veszne el az idén november 29-ére eső fekete péntek alkalmából felpörgő marketingvihar zajában. Ekkora összegből egymagában nem sokra megy egy webes kereskedő, de összefogva sokak által látható kampányt lehet elindítani az online térben – elsősorban közösségi oldalakon.

“Ez most is inkább szerelemprojekt, nem keresni akarunk rajta. Amit beleraknak a csatlakozók, azt mind ráköltjük és elszámolunk vele. Sem idő, sem szándék nem volt még profitorientált projektté formálni.” – mondta Zabari. Az üzleti megfontolásoknál fontosabbnak tartja, hogy valamit visszaadjanak az E-commerce Hungary közösségének, ahol nagyon sokat kaptak e-kereskedelem iránt elkötelezett kereskedőktől. Épp ezért elsősorban a tisztességes, hasonlóan elkötelezett kereskedők csatlakozását várják. Zabari István szerint sokan érdeklődtek már az idei akció után is, és 20 jelentkező biztosan van, de bízik benne, hogy a tavalyiak mind újra csatlakoznak, mert elégedettek voltak a 2018-as eredményekkel.

Hogyan működött?

A nagyobb részt a Facebookon futtatott videós hirdetést a blackfriday2018.hu oldalra irányították, és már előző nap, csütörtökön elindították. A jeles napot megelőző és követő összesen hat napos időszakban közel 600 ezer embert értek el. A blackfriday2018.hu oldalt közel 25 ezer egyedi látogató kereste fel, akiknek közel kétharmada férfi, 40 százaléka budapesti volt, és tízből kilencen mobileszközről nézték az oldalt.

 

Tavalyhoz képest idén várhatóan az árukínálat fog némileg változni, igyekeznek a nagyobb hangsúlyt adni a műszaki cikkeknek. “A Black Friday elsősorban a műszaki áruk ünnepe.” – mondta Zabari István. A kampányon pedig igyekeznek majd tovább finomítani, hogy alacsonyabb kattintási költséget és nagyobb konverziót érjenek el.