Idén tízéves a 11.11 Global Shopping Festival

Global Shopping Festival 2018

Magyar idő szerint vasárnap, azaz a kínai Singles Day napján tartják a világ legnagyobb e-shopping-fesztiválját, ami a 11.11 Global Shopping Festival névre hallgat és kétszer akkora, mint az amerikai Black Friday és Cyber Monday együttvéve.

Mindent felülmúlnak

Idén tizedik alkalommal rendezik meg Kínában a 11.11 Global Shopping Festival-t a Singles Day napján. Ezért is a dátum, hiszen csupa egyesből áll. Az alapító Alibaba-csoport a kerek évfordulóra tekintettel egy egész hónapon át ünnepel, és van is mit. A 2009-ben indított eseménysorozat eredményei szinte hihetetlenek: míg első évben bruttó áru értéken 7,8 millió dollárt hozott, 2017-ben több mint 25 milliárdot. 24 óra alatt, azaz óránként egymilliárdot. Az Amazon csúcsteljesítménye óránként százmillió dollár volt a Prime Day-kor, vagyis csupán a kínai forgalom egytizedét tudta elérni.

Idén minden tekintetben felülmúlják majd a tavalyi év cseppet sem szerény eredményeit – ígéri Daniel Zhang, az Alibaba elnök-vezérigazgatója, és nyilvánvalóan nem is túloz, hiszen a 2017-es 140 ezer után idén már 180 ezer márka vesz részt a fesztiválon, és az online felületeken túl 200 ezer smart store is segíti a minél nagyobb forgalom elérését. Az Alibaba ökoszisztémáján belül minden fontosabb platform részt vesz a fesztiválon. A 75 országból 3700 termékkategóriában importáló Tmall 500 ezer akciós terméket kínál már október 20-tól előrendelésre, a Taobao és a MobileTmall pedig akciós kuponokkal készül előre. Ez még nem minden, hiszen az Alibaba által idén tavasszal megvásárolt Lazada vállalat két piactere révén hat másik ázsiai országban is megtartják az eseményt: Szingapúr, Malajzia, Thaiföld, Indonézia, a Fülöp-szigetek és Vietnam is teljes joggal részt vesznek. Sőt: a TmallWorld, AliExpress és Lazada révén már a tengerentúli vásárlók is bekapcsolódhatnak a legnagyobb ázsiai akciók fesztiváljába.

Teljes gőzre kapcsol a New Retail

Zhang szerint az idei fesztiválon már teljes mértékben beérik az Alibaba két éve elindított New Retail stratégiája, aminek lényege, hogy csúcstechnológiás eszközök használatával egyesíti az online és offline vásárlás minden előnyét a maximális felhasználói elégedettség érdekében. A létrehozott 200 ezer okosboltban, köztük a Hema, RT-Mart, Tmall Corner és Rural Taobao üzletekben arcfelismeréssel történő fizetés, AR-technológiás próbatükrök, virtuális kuponok állnak csatarendbe.

Szórakozás és helyi szolgáltatók

Az idei fesztivál egyik fókuszában idén a helyi szolgáltatások állnak. Az Ele.me on-demand platform 11 kínai városban indít házhozszállítást a Starbucks termékeivel, amiben Sanghaj és Peking teljes területe is benne van. A Koubei 150 ezer kereskedelmi partnerrel vesz részt az akcióban, amiben nemcsak éttermek és ételkiszállítók, de szépségszalonok, fodrászüzletek és karaokebárok is vannak, amelyek egy napig féláron kínálják szolgáltatásaikat.

A másik fókuszpont természetesen a szórakozás. A központi éjféli gálát a 18000 férőhelyes Mercedes Benz Arenában rendezik meg, és természetesen idén is a legnagyobb sztárok lépnek fel és vesznek majd részt rajta, díszvendégként Miranda Kerr és Lionel Messi nevét már megerősítették, a legtöbb persze november 10-éig meglepetés marad.

Gyűjtöttünk pár kedves emléket, a java most jön

Daniel Zhang, az Alibaba elnök-vezérigazgatója szerint, bár a 11.11 megkezdi pályafutásának második évtizedét, az Alibaba még mindig csak a dolgok elején jár, és továbbra is álmokat kerget.

“Egy kicsi álommal kezdtük: egy online eseményt akartunk csinálni, egyáltalán nem számítottunk rá, hogy ekkorára fog nőni. Egyszerűen hittünk abban, hogy az e-kereskedelmet maga az e-kereskedelem fogja megújítani, mindez pedig megváltoztatja az emberek életstílusát” – fogalmaz Zhang.

“Ez volt a mi víziónk, hittünk benne, próbálkoztunk és kísérleteztünk – láttuk, mert elhittük. Most is így van ez, hiszünk a kereskedelem és a digitális gazdaság jövőjében” – teszi hozzá.

“Az elmúlt évtizedben rengeteg változáson mentünk keresztül és gyűjtöttünk néhány igazán kedves emléket. De a nagyszerű dolgok tekintetében ez még mind csak a kezdet része. A következő öt-tíz évben az internet jelentősen megváltozik, ezért nekünk is az innovációban rejlenek a lehetőségeink: meg kell lelnünk azokat az új utakat, amiken haladva a legjobban kiszolgálhatjuk vásárlóink változó igényeit” – mondja Daniel Zhang.

mm
Zentai András

Tartalommarketing-specialista, social media tanácsadó, copywriter. A Kosárérték.hu állandó cikkszerzője.

Üzenet a szerzőnek

Kérdésed van?
Hozzászólnál?

Vedd fel a kapcsolatot a szerzővel, várjuk az üzenetedet!